predesztináció

Áprily Lajos írja Kálvinról szóló versében: „S két szót kiált a bibliás magasság, / hogy megkondul belé a végtelen: / Eleve-elrendelés az egyik, / s megváltó arcú társa: kegyelem.” A predesztináció tana sokakat elriaszt, sokakat magyarázkodásra késztet, sokakat összezavar. De a költő szavai nem egy gazos teológiai völgybe vezetnek, ahol fojtogató pára és sűrű köd honol, ahol védekezni kell, ahol a korunk embere prüszköl és tiltakozik, mert elviselhetetlen számára a végső önrendelkezés elvesztése, vagy az a fajta kiszolgáltatottság, amely Isten kiválasztó kegyelmére szorul. A költő szavai a bibliai hit fenséges magasába visznek, ahol a nap fényesen ragyog, tisztán látszik az egész horizont, és ahol megkondul a végtelen. A predesztináció a hit biztos sziklája, dicsőséges szirt, amelyre nem más vitt fel engem sem, mint a megváltó arcú társ, a kegyelem.