Zseniálisan megírt iszonyat. A hatvanegyedik epizódban a Tűzfal alászálla poklokra: a friss Nobel-díjas író legismertebb regényéről és annak világnézetéről gondolkodunk. A beszélgetést megnézhetitek a Tűzfal YouTube csatornáján vagy meghallgathatjátok Spotify-on, Apple Podcast-en is. Ha tetszett, iratkozzatok fel a csatornánkra és osszátok meg másokkal is!
on Az ortodoxia éltető kérge"......... Az ortodoxia merev páncélja éppen úgy v…
on Reggeli naplójegyzetek a Numeriről (23) – Nem fog a varázslás"Ne fogadj el semmit igazságnak, ami a szeretet né…
on Dallas Willard: BoldogmondásokSiket vagyok, nem hallom a beszélgetést, vajon elh… on Dallas Willard: BoldogmondásokNéhány gondolat a beszélgetésből, és azokra való r…
on Reggeli naplójegyzetek a Numeriről (23) – Nem fog a varázslásGyakran hallani evangéliumi körökben hogy "Isten s…
on Kerekasztal-beszélgetés a helyettes bűnhődésről és a közös nyilatkozatról[…] K.: – Szeretnélek kérdezni még a teológi… on Reggeli naplójegyzetek a Numeriről (25) – Azok pedig sírtakII. Korinthus 2:4 (egysz.ford.) "Amikor az előző l…
on Krasznahorkai László: SátántangóBár valóban a könyvről van szó, egy kis jegyzet a…
on Az utolsó vagy az utolsó előtti?"Szeretett testvéreim, kérlek benneteket — mint ak… on Reggeli naplójegyzetek a Numeriről (24) – Csillag JákóbbólJános ev. 11:49-52 . "Egyikük pedig, Kajafás, aki…
Ha a Sátán tangót táncol velünk emberekkel (ahol a testi ösztönök hajtanak és minden előrelépést ugyanannyi hátralépés követ), akkor Isten bizonyára körtáncra hív. Mert bár emberiségként látszólag ugyanazokat a hiábavaló köröket futjuk, de hit által egyszerre minden értelmet nyer, amikor ráeszmélünk, hogy Jézus van a kör közepén s mi körötte forgunk, az élet innentől nem csak körbenjárás, hanem valódi ünnep, Isten népével együtt.
Én 6:10 Térj meg, oh Sulamit!; térj meg, térj meg, hogy nézzünk téged!; Mit néztek Sulamiton?; mintegy mahanaimbeli körtáncot!
Bocsánat, de a könyv kilátástalan reménytelenségről szóló üzenetével szemben, valahogy ez jutott eszembe, és egy ének:
„Akkor majd táncolva örül Isten népe, az ifjak is a vénekkel együtt. La-la-la-la-la la-la-la-la-la-la
La-la-la-la-la la-la-la la-la.
Gyászukat vígságra fordítom,
népemet megvigasztalom,
Örömet szerzek nékik,
rabságból szabadságot,
Bánatból megdicsőült drága életet.
Ujjongó szívet adok,
egy utat, boldogságot,
Igen, mert szeretem őket.”
Meghallgattam a beszélgetést és nagyon ajánlom másoknak is, érdekes volt. Sajnálom, hogy Krasznahorkai és Tarr B. korábban ilyen lekezelően nyilatkoztak az emberekről, akikről a regénybeli alakok lettek mintázva.
A beszélgetés elején szóba kerül művészek és művek megítélése politikai alapon. Valóban nem szerencsés az, amikor valakinek a politikai/társadalmi meggyőződése vagy tevékenysége határozza meg, hogy hogyan vélekedünk a művészetéről. Wass A. esetében azonban elég sok olyan körülmény van, ami a nemzeti kánonba való felvételét nehezen megmagyarázhatóvá teszi.
És ha ez igaz Wass Albertre, mennyire igaz Krasznahorkai Lászlóra is.
Ezt talán bővebben is kifejthetnéd Ádám. Egyébként nem gondolom, hogy Krasznahorkai már a nemzeti kánonba tartozna. A 2005-ös Nagy Könyv választáson Wass 4 művel is szerepel, míg Esterházy csak eggyel, Nádas Péter talán rajta sincs a listán, a nem sokkal korábban Nobel díjat kapó Kertész Imrétől pedig csak a Sorstalanság került fel (de hátrébb, mint A funtineli boszorkány).
Bár valóban a könyvről van szó, egy kis jegyzet a filmhez, mert az elején arról beszéltetek. Ennek a filmes nyelvnek, a hosszú vágásnak, a magyar metafizikai „fekete szériának” van egy másik nagy alakja. Ő Fehér György, a film pedig a Szürkület. Csak hát ő egy Krasznahorkai regényalak volt élőben: azelőtt halálra itta magát, mielőtt zseni lehetett volna.