Tegnap megtörtént az, aminek a bekövetkeztét régóta jelezzük: az evangélikus egyházban sor került a nyílt határátlépésre. Egy LMBTQ-szervezet, a Mozaik Közösség közös rendezvényt szervezett a Fasori Evangélikus Gyülekezettel a Fasori Evangélikus Gimnáziumban (volt egy helyszínváltoztatás), ahol a homoszexuális kapcsolatokat támogató beszédet mondott Béres Tamás rendszeres teológus, szenvedélyesen érvelt mellette Németh Zoltán evangélikus lelkész és a Mozaik Közösség képviselője (akinek a nevét nem jegyeztem meg), valamint a házigazda, a Fasori Evangélikus Gyülekezet lelkésze. Az alkalom célja az volt, hogy népszerűsítsék egy leszbikus kapcsolatban élő svéd lelkésznő kamaszoknak készített homoszexuális képregényét, amely most a közreműködésükkel magyar nyelven is megjelent. A lelkésznő a férfiak közti anális szexet többek közt Jézus szenvedéséhez hasonlítja.
Nem ez az első súlyos határátlépés. Tavaly Iványi Gábor meghívta már a gyülekezetébe prédikálni a kiugrott katolikus papot, Hodász Andrást, aki homoszexuális párkapcsolatban él és rendszeresen a homoszexuális gyakorlat és a keresztény hit összeegyeztethetősége mellett érvel. Ezt kitakarta, hogy Iványi Gábor akkor épp más okokból volt reflektorfényben, de azért ne menjünk el emellett se szótlanul. Azt is lehetett tudni, hogy az evangélikus egyházon belül régóta gyakorlatilag két erő küzd egymással: a hitvallók és a progresszívek. Eddig ez inkább a felszín alatt zajlott, a progresszívek a nyilvánosság előtt burkoltan, kódjelekkel fogalmazták meg az álláspontjukat. Most viszont valamiért elérkezettnek érezték az időt, hogy nyíltan is zászlót bontsanak. Ez választás elé állítja az evangélikus egyházvezetést, illetve a reakciójuk fényében a többi felekezetet is.
Ami meg magát a rendezvényt illeti: megnéztem az online közvetítést. Az egyik benyomásom a meglepődés volt, hogy minden elemében mennyire gagyi az esemény. Nem erre számítottam. A progresszív ügyet általában a profizmus és a kreativitás jellemzi, és hogy láthatólag rengeteg pénz van mögötte. Itt a technikai megvalósítástól kezdve a látványvilágon át a tartalomig minden béna és színvonaltalan volt. Önmagában ez akár még lehetne kedves is, az a fajta ügyetlenkedés, amit a kicsinyek Megváltója nem vet meg. De a gagyiságot itt nem csupán a megjelenésre és a technikai megvalósításra értem, hanem valami áporodott kései lázadásra is, amelynek a hangulata éppolyan záp, mint a teológiai érvrendszere, és ezen az sem segít, hogy egy Svédországból importált képregényt és annak fiatal leszbikus szerzőjét használják ráncfelvarrásként.
Béres Tamás ismertette a képregény homoszexualitást támogató teológiai érveit és rendszeres teológusként maga is hitet tett azok mellett. Egy hatvan évvel ezelőtti érvrendszert felmelegítő képregényt exegetált és tárt elénk újdonságként. Ez önmagában is meghökkentő, de ezek ráadásul sokszor cáfolt érvek, és gyakorlatilag semmi új nem volt bennük. Az újdonság az volt, hogy az evangélikus lelkészeket képző, feladata szerint az egyháza teológiáját képviselő teológiai tanár szájából hangoztak el széles nyilvánosság előtt (hiszen élő közvetítés volt az eseményről). Szándék szerint egy gimnáziumban, egy fiatalok számára készült LMBTQ-propagandaanyag népszerűsítéseként, néhány nappal a gyermektörvény ezt tiltó rendelkezésének parlamenti eltörlése után.
Ami az érveket illeti, elhangzott, hogy Sodomában nem volt szó homoszexualitásról, és hogy amint a garnélarákok evésének törvényi tilalmát sem tartjuk ma már érvényesnek, úgy a homoszexualitás tiltását sem kell annak vennünk, egyébként is mindössze öt igevers szól a homoszexualitásról, és a Bibliában nem is az a fajta homoszexualitás volt tiltva, amelyről a mai diskurzus szól. Egyedül a szeretet számít, a bűn igazából a hatalommal való visszaélés és az erőszak, a nem konszenzuális behatolás. A megszólalásokban a marxista felszabadításteológia toposzai keveredtek lejárt szavatosságú revizionista exegézissel és szürreálisan affektáló verbális tornamutatványokkal.
Az érvek egy részére ebben a Tűzfal epizódban válaszoltunk már. Ajánlom ezeket az írásaimat is a témában: Nem az a fajta homoszexualitás?; Tengeri herkentyűk és a homoszexualitás; Kedves Hodász András!; A test megbecstelenítése; Öt ok, hogy a homoszexualitás kérdése miért nem adiaphoron, valamint érdekes lehet ez a beszélgetésem is Dr. Tapolyai Emőke klinikai pszichológussal.
Ha a keresztény egyház valamiféle szabadelvű pluralitáson belül elfogadja egyik platformjának azt az irányzatot, amely itt megmutatkozott, önmagát számolja fel. Ezek szakadásokat szító testi emberek, akikben nincsen Szentlélek (vö. Júd 19). Nézzétek meg a statisztikákat a nyugati progresszív felekezetek zuhanórepüléséről! Vagy egyszerűen olvassátok el Krisztusnak a thiatirai gyülekezetnek küldött levelét…
Köszönöm, szívemből szólsz.
Gyászolom az evangélikus közösséget, melyben testi – lelki gyökereim vannak.
Megdöbbentő, hogy miért siettek ennyire, és mi az oka ennek a túlbuzgó szervilitásnak. A német evangélikus egyház harmincas èvek beli, elvárásokon túlmenő, megalkuvó buzgósága jut eszembe.
A világ mindig erőből lépi át a határokat, ezért még a rombolásában is lehet valami imponáló (nem számomra).
Az Egyház mindig beteges erőtlenségből lépi át a határokat, ezért van benne valami visszataszító és dekadens.
A világ öndefiníciója szerint a határátlépés mindig önkiteljesítés, az Egyháznál ugyanez viszont önfeladás.
Köszönöm ezt a fontos és hiánypótló írást, Ádám. Pontosan erre a tisztánlátásra és józan figyelmeztetésre van szükség most a magyar keresztény közösségekben.
A folyamat, amit itt látunk, nem ismeretlen a teológiai történelemben. Ha a nyugati világ neves bibliavezetőinek és újszövetséges tudósainak – mint például Ben Witherington III vagy Tom Wright – a meglátásait hívjuk segítségül, ők következetesen arra tanítanak, hogy a történelmi kereszténységnek nincs felhatalmazása arra, hogy a Szentírás világos, teremtésrendi és apostoli tanításait a korszellem nyomására átértékelje.
Wright és Witherington is többször rámutatott arra a sajnálatos történelmi tapasztalatra, ami a nyugati metodista, evangélikus és anglikán közösségek példáján keresztül kristálytisztán látszik: ahol a liberális vagy progresszív teológia beteszi a lábát, ott az egyház előbb-utóbb elveszíti prófétai hangját, megalkuszik a kulturális trendekkel, és megkezdődik a drasztikus morális és létszámbeli zuhanás. A progresszív teológia nem egy „újabb legitim látásmód”, hanem egy lejtő, amely óhatatlanul a hit elhagyásához és az egyház sótlanná válásához vezet.
Ezért is rendkívül fontos, hogy a hitvalló keresztények idejében meghúzzák a határokat, és ne hagyják megfutamodni a bibliai igazságot a kulturális nyomás alatt. Akinek füle van, hallja meg, hova vezet ez a zsákutca.
Ez egy jó gondolat.
Kedves Ádám!
Tegnap én is követtem ezt az eseményt online. Valóban, szürreális volt. Eszméletlenül gagyi és még annál is kínosabb. Nekem az jutott eszembe, hogy olyan, mint amikor egy öregember úgy akar bevágódni a fiataloknál, hogy általa fiatalosnak gondolt, de már a fiatalok között tíz éve cikinek gondolt öltözékben, hasonlóan tíz éve cikinek mondott beszédmódal és szlengekkel próbálja eladni, hogy ő mennyire fiatalos. Az eredmény egyszerre röhejes és egyszerre szánalmas. Szekunder szégyenérzet volt az egész. Egyébként túl nagy érdeklődés se volt rá. Ott helyben voltak vagy negyvenen (ez Budapesten harmatgyenge), élőben meg követték átlag tizenöten. A vendégsorokból felszólalók közül ráadásul egy se azt az irányt képviselte, mint a szervezők.
Egy szó, mint száz, ha ezt látva nem észleli az evangélikus vezetés, hogy mekkora zsákutca a progresszió, és nem zárja rövidre a történetet, akkor vagy végtelenül dilettáns, vagy végtelenül gonosz.