A Tűzfal podcast negyvennyolcadik részében visszatérünk Byung-Chul Hanhoz, akinek már több írását kiveséztük, és ezúttal Csillapító társadalom című könyvecskéjét beszéljük át. A koreai-német filozófus szerint olyan társadalomban élünk, amelyben a fájdalom jelentéstelenné vált, ezért hiába csillapítjuk a fájdalmat, egyre több minden fáj. A mostani epizódot megnézhetitek a Tűzfal YouTube csatornáján, vagy meghallgathatjátok Spotify-on, Apple Podcasten is. Ha tetszett, iratkozzatok fel a csatornánkra és osszátok meg másokkal is!
Nekem az a véleményem, hogy nyugati írók gondolatainál van egy határ, hogy meddig vonatkoztathatjuk magunkra a mondanivalójukat itt, Kelet-Európában. Teljesen igaz, hogy Nyugaton a legkisebb fájdalmat sem képesek lassan tolerálni, Magyarországon viszont pont az ellenkezője a kihívás: hogy ne hagyjuk fájni, csak azért, mert ezt szoktuk meg (vagy mert nincs eszközünk csillapítani). A fájdalomtűrés jó, a mazochizmus nem az. Abigail Shrier legfrissebb könyvénél is ezt éreztem. Sokan azonnal átvették itthon a tézisét, hogy jóval kevesebb terápia és pszichológia kell a gyerekeknek, ám míg ez az USA-ban igaz is, itthon mi még nagyon nem itt tartunk. Hanem, hogy hiányoznak iskolapszichológusok, stigmatizáció van, magas a fiatalkori mentális problémák aránya stb. Han könyve is máshogy szól nekünk, mint mondjuk egy németnek vagy amerikainak. Szerintem.
Jó beszélgetés! Köszönöm!