Keresési találatok az alábbi kifejezésre:

Egyén

Fontos különbségtétel a kiégés megelőzésére!

Lelkipásztorok, gyülekezetvezetők, sőt, egész gyülekezetek kifáradását időnként az okozza, hogy nem tesznek különbséget a keresztények feladata és a keresztény gyülekezet feladata között. Tudom, furcsa ez a különbségtétel, hiszen mi más lenne a gyülekezet, mint a keresztények közössége, és mi más lenne a keresztények közössége, mint gyülekezet. Bizonyos értelemben valóban nincs különbség a kettő között. Más szemszögből nézve azonban van, és most éppen olyan problémáról szeretnék beszélni, melyet az idéz elő, ha nem teszünk különbséget a keresztények feladata és a keresztény gyülekezet...

bővebben

Meghívás szombati előadásra

Azt a megtisztelő felkérést kaptam, hogy a Szabad Szombat programsorozat keretében június 25-én két előadást tartsak Mi a helyes kapcsolat a keresztyénség és a kultúra/társadalom között? címmel. Az előadásokban olyan kérdésekre próbálok majd válaszolni, hogy például van-e helyes modell a keresztények és a kultúra kapcsolatára, mit jelent az elkülönülés és az azonosulás elve, illetve hogyan védjük meg az örök evangéliumot attól, hogy valamely kultúra fogságába kerülve érvényét veszítse. Örülni  fogok minden ismerős és ismeretlen arcnak! Az előadások 13h-kor kezdődnek, a Kelenföldi Missziós...

bővebben

„Ember, ki tett engem bíróvá vagy osztóvá köztetek?”

Még egy kiegészítés az előző posztomhoz, szintén Lukács evangéliumából. Jézust nem csak arra próbálták rávenni, hogy folyamatosan gyógyítson és ördögöket űzzön, de időnként más dolgokra is, melyekre a jelleme és bölcsessége miatt alkalmasnak gondolták. Lukács beszámol például egy esetről, amikor valaki a sokaságból így szólt hozzá: „Mester, mondd meg a testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget!” (12,13) Ez az ember nyilván azt gondolta, hogy Jézusnál jobban senki nem tudja megoldani a családján belül elmérgesedett örökösödési konfliktusát. Jézusnak van bölcsessége is, és van Istentől...

bővebben

A szükség szorítása vagy isteni elhívás?

Jézus pontosan tudta, mi a különbség a szükség szorítása és az isteni elhívás között. Reggeli csendességeimben Lukács evangéliumát olvasom, és már másodszor döbbenek meg azon, hogy az Úr mennyire világosan látta a szolgálata prioritásait. Lenyűgöz, ahogy az emberek szükségei és az Atya vezetése között világos különbséget tesz, és nem engedi, hogy a szükség követelőzése eltérítse feladatától. Pedig számos alkalommal megmutatta, hogy van hatalma betölteni ezeket a szükségeket: betegségeket gyógyítani, démonokat kiűzni, halottakat feltámasztani. Lukács egymás után két fejezetben is utal arra,...

bővebben

Faust, Manfred, Szauron, Voldemort és Darth Vader

A romantikus irodalomban nem ritka a sötét oldallal való szövetkezés, ha az ember a végtelenbe törő vágyait ezen keresztül érheti el. Lord Byron Manfrédje vagy Goethe Faustja kitűnően ábrázolja a romantikának ezt a vonását. Bár Szerb Antal talán túlértékeli a romantika társadalomformáló szerepét, jól fogja meg sötét oldalát: „A nyugati kultúrát a ’fausti ember’ építette fel: az az ember, akit semmi sem tud kielégíteni, aki nyugodtan aláírja az ördöggel való szerződést, mert tudja, sosem jöhet el a pillanat, amelynek azt mondaná: maradj! – a fausti ember a végtelenbe törő vágy és akarat....

bővebben

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK