Martyn Lloyd-Jones gyakran hangoztatta, hogy ő nem „rendszer-kálvinista” („system Calvinist”), hanem „bibliai kálvinista” („Bible Calvinist”). Ez alatt azt értette, hogy a keresztény hit igazságairól nem logikai rendszerben, hanem biblikusan akar gondolkozni. Nem tartotta szükségesnek, hogy minden koherens, logikai modellé álljon össze a fejében, a Szentírás igazságait viszont annak egész mélységében – beleértve a kiválasztásról mondottakat – hinni és vallani akarta. A „rendszer-kálvinista” hajlamos arra, hogy a bibliai kategóriákat filozófiai-logikai kategóriákra cserélje, vagy azokba...
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Teológia
Mi hír van az első századi Márk-kéziratról?
Biztos mást is izgat, hogy mi van már azzal az első századi Márk-kézirattal (meg a többi hat korai másolattal), amit tavaly év elején harangozott be Dan Wallace Bart Ehrmannal vívott vitája második felében. Wallace akkor arra figyelmeztetett, hogy 2013. február előtt ne számítsunk hivatalos publikációra, mert a kéziratok tesztelésének és publikációra való előkészítésének végig kell mennie a szokásos szakmai lépcsőfokokon, és ez időbe telik. Ez az óvatosság számomra megnyugtató, de február már régen elmúlt, és a kéziratról azóta semmi hír. Ez viszont nyugtalanító. A Jézus állítólagos...
Kávéházi disputa a predesztinációról
Érdekes élményben volt részem. A pécsi Szöveg-Szalon szűk körben meghirdetett vitadélutánt rendezett a predesztinációról. A „disputára” április 20-án került sor, Schauermann Tamás moderálásával. A délután egyik előadója Hegyi Márton római katolikus teológus (a Pécsi Hittudományi Főiskola dogmatika tanára) volt, a másik meghívott vendég én voltam. Pécs legrégebbi kávézójában találkoztunk (a Caflisch kávéházat a falon lévő felirat szerint először 1789-ben nyitották meg). Szerintem egyetlen résztvevő sem igazán tudta, mire számítson, így én sem. Utólag is nehéz megfogalmazni, pontosan mi...
És a pokol kapui sem fognak diadalmaskodni rajta!
Húsvét jó apropó arra, hogy a Máté 16,18 másik felét is közelebbről megnézzük. Jézus azt mondja Péternek: „Te Péter vagy, és én ezen a kősziklán építem fel egyházamat, és a pokol kapui sem fognak diadalmaskodni rajta.” Mire gondolhatott Jézus? A mondatot (mármint a második felét) általában akkor idézzük, amikor szeretnénk azt a hitünket kifejezni, hogy Krisztus egyházát a leggonoszabb idők és a leghatalmasabb ellenségek sem tudják teljesen és véglegesen elpusztítani. Nem feltétlenül rossz ez az alkalmazás, de szeretném megmutatni, hogy ennél ez a vers azért valamivel konkrétabb jelentéssel...
Miért nem értik egymást evangéliumiak és katolikusok?
Arról szeretném megosztani a gondolataimat, hogy szerintem mi a legfontosabb különbség a katolikus és az evangéliumi egyházfelfogás között. Nem azért írom ezt a cikket, hogy újabb éket verjek katolikus és protestáns hívők közé, hanem azért, hogy akik Jézust követjük, jobban értsük egymást. Miroslav Volf szerint az ölelés közben „az én egyetlen pillanatra sem tagadhatja meg magát vagy a másikat.” (Ölelés és kirekesztés. Harmat, 2001, 160) Az ölelés akkor valódi, ha nem akarjuk asszimilálni a másikat, hanem elismerjük, hogy nem értjük őt, majd kísérletet teszünk arra, hogy a saját keretein...

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK