„Így tanuld meg félni Istenedet, az URat mindenkor!” (5Móz 14,23b)

Az istenfélelem nem egyszerűen egy érzés. Tanulni lehet. Amikor az ember csecsemő a hitben, kevesebbet tud az istenfélelemről, mint amikor felnövekszik és érettségre jut, hiszen az érett hívő az istenfélelmet bizonyos értelemben megtanulta. De vajon mire utal itt az, hogy „így” tanuld meg? A  l’máán tilmád (‎לְמַ֣עַן תִּלְמַ֗ד) pontosabb fordítása az lenne, hogy „azért, hogy megtanuld”, de a lényegen ez nem változtat. Van egy cselekvéssor, amit ha Izráel népe elvégez, megtanulja félni az URat. Mi ez a cselekvéssor ebben a kontextusban?

Hát ez: „Add meg a tizedet vetésed minden terméséből, ami a mezőn évről évre terem! Az ÚRnak, a te Istenednek színe előtt edd meg, azon a helyen, amelyet kiválaszt, hogy ott lakjék a neve. Ezt tedd gabonádnak, mustodnak és olajodnak a tizedével, marhádnak és juhodnak az elsőszülöttjével.” (22-23a) De ha túl távol van az a hely, akkor ezt kell tenniük: „Vásárolj a pénzen bármit, amit kívánsz: marhát vagy juhot, bort vagy egyéb részegítő italt, bármit, amit csak megkívánsz, és egyél ott Istenednek, az ÚRnak színe előtt, és örvendezz házad népével együtt!” (26)

Értjük? Az istenfélelem tanulása azt jelentette, hogy a zsidók a tized felajánlásakor hatalmasat lakomáztak az ÚR színe előtt. Isten még fel is szólítja őket, hogy örvendezzenek egész családjukkal együtt! Sőt, a lévitákról is gondoskodjanak, őket is vonják be az ünneplésbe, hiszen nekik nincsen földjük.

Miért istenfélelmet tanulnak ezáltal? Talán fontosabb az a kérdés, hogy miféle istenfélelmet tanulnak.

Először is olyat, amely korlátokat szab az embernek. A korlát ezúttal a tized. A zsidók a jószágaik, termésük, vagyonuk nem száz százalékával rendelkezhettek, hiszen a tized az ÚRé volt. Ez azt jelentette, hogy egész életükben, minden évben kézzelfogható módon elismerték, hogy van Isten felettük. A lévitákról való gondoskodás is az istentisztelet folyamatosságát biztosította.

Másrészt olyan istenfélelmet, ami örömteli. Évről évre azt tanulták meg, hogy „boldog nép az, amelynek az ÚR az Istene”. A Tőle való függés jutalma a közösen elfogyasztott lakoma. Az ÚR boldog Isten, az őt félőket is a maga örömébe hívja. Az istenfélelem tanulása és az öröm elválaszthatatlanok egymástól. A megtanult istenfélelem az ÚR által szabott korlátokon belüli bőség. Örömteli tisztelet.

„Urunk, hozzuk neked a tizedünket, mert megillet! Jövünk a közeledbe, mert ott örökkévaló öröm van!”