„Ne szánakozz rajta! Életet életért, szemet szemért, fogat fogért, kezet kézért, lábat lábért!” (5Móz 19,21)

Keresztényekként nehéz mit kezdenünk az ilyen versekkel. Először is itt bosszúról olvasunk, Jézus azonban határozottan tanította, hogy szeressük ellenségeinket. Épp a szemet szemért elv helyett javasolta: „ne szálljatok szembe a gonosz emberrel, hanem aki arcul üt téged jobb felől, tartsd oda annak arcod másik felét is!” (Mt 5,39) Másrészt az Újszövetség biztosan előnyben részesíti az irgalmat a szigorú ítélettel szemben (pl. Mt 9,13). És végül: teljesen elborzadunk attól a gondolattól, hogy egy bűntényt testrészek csonkolásával büntessünk.

Nem vagyunk már a mózesi törvény alatt, azonban érdemes néhány dolgot a helyére tennünk, mielőtt Mózes Istene felett mondanánk ítéletet. A szemet-szemért parancs a Tórában a hivatalos bíráskodás része. Nem a személyes bosszúra, hanem az igazságtételre vonatkozott. Amikor a Jézus-korabeli zsidók ezt az elvet személyes sérelmeikre alkalmazták, Jézus jogosan bírálta felül a szemléletüket. Az Isten országa ugyanis megbocsátóvá tesz. A megbocsátást – bármilyen fura – a Tóra is hangsúlyozta: „Ne légy bosszúálló, se haragtartó néped fiaival szemben! Szeresd felebarátodat, mint magadat! Én vagyok az ÚR!” (3Móz 19,18)

De akkor mi az, hogy „szemet szemért, fogat fogért, kezet kézért, lábat lábért”? Az ókori keleti kultúráktól nem állt távol a kegyetlenkedés, az ítéletben pedig az aránytalanság. Hamurabbi 22. törvénye szerint egy rajtakapott tolvajt például ki kellett végezni. A szemet szemért elv itt azonban pont azt fejezi ki, hogy a büntetésnek a tettel arányosnak kell lennie. Ráadásul egyáltalán nem biztos, hogy szó szerint kell érteni: a Tóra időnként lehetővé tette egy büntetés pénzzel való megváltását. A hangsúly az arányosságon van.

Valamint azon, hogy a társadalom életében szükséges az igazságtétel. Ezért mondja a szöveg: „Ne szánakozz rajta!” Nem azért, mert a szánalom rossz lenne. Hanem azért, mert a szánalomnak az arányos igazságtételben nincs helye. A szánalomnak az emberi kapcsolatokban van helye. Amikor a Jézus-korabeli zsidók a törvényes bíráskodás elvét a személyes kapcsolataikban kezdték alkalmazni, félreértették a törvényt. Jézus ezért mondja nekik: „aki arcul üt téged jobb felől, tartsd oda annak arcod másik felét is!” Nem kell minden sérelmet megtorolni, és pláne nem szabad az igazságtétel ügyét a kezünkbe venni.

Aki nem áll bosszút, átadja a bosszúállás ügyét az igazságszolgáltatásnak, és egyben Istennek. Az isteni ítélet pedig mindig arányos. Az igazságos ítéletben nincs helye a szánalomnak, a személyes kapcsolatokban azonban központi helyet kell kapnia. Ebből következik, hogy különbséget teszünk a személyes kapcsolataink rendezése és a társadalmi igazságszolgáltatás között. Valahogy úgy, mint Erika Kirk, aki nyilvánosan megbocsátott férje gyilkosának, de tanúskodott a bíróságon, ahol a tettest halálra is ítélhetik. Nincs ebben ellentmondás. A gyilkos esetében mind a tettével arányos halálbüntetés, mind a szívbeli megbocsátás biblikus. Mindkettő a maga helyén.

„Urunk, megnyugszik a szívünk, ha arra gondolunk, hogy Te igazságos vagy, és a mi törvényeinktől is igazságosságot vársz. A kapcsolatainkban mi pedig hadd legyünk irgalmasabbak, hiszen Te is irgalmas vagy hozzánk!”