„Vagy volt-e olyan isten, amelyik megpróbált előállni, hogy kivegyen egy népet a többi nép közül próbatételekkel, jelekkel és csodákkal, harcok árán is, erős kézzel és kinyújtott karral, nagy és félelmes tettekkel, ahogyan veletek megtette mindezt Istenetek, az ÚR Egyiptomban, a szemetek láttára?” (5Móz 4,34)
Az élő Isten valóságának legnagyobb bizonyítéka Izráel népe számára az volt, amilyen hatalommal és erővel kihozta őket Egyiptomból. Sokszor megénekelték ezt dalaikban. A tízcsapást, a páskát, amely által megvédte őket a pusztító angyaltól, a Vörös-tenger kettéválasztását, az egyiptomi harci szekerek pusztulását, azt, ahogy száraz lábbal keltek át a tengeren, majd mannát kaptak az égből és vizet a sziklából. Olyan erők nyilvánultak meg, amelyek láthatóvá tették az élő, igaz Isten hatalmát és valóságát.
Ezt emlegeti fel Mózes, amikor így szól: „Volt-e olyan isten, amelyik megpróbált (הֲנִסָּ֣ה) előállni, hogy kivegyen egy népet” és ilyesmiket tegyen érte? A nisszáh szó szerint azt jelenti: megpróbálta. Vagyis kísérletet tett rá, hogy sikerül-e. Mózes azt kérdezi, hogy volt-e egyáltalán olyan isten, aki megpróbálta volna, hogy ilyet tegyen. A válasz természetesen az, hogy nem. Nem csak hogy nem sikerült ilyesmi, de istenek nem is tettek kísérletet hasonlóra.
„Azért láthattad meg ezeket, hogy megtudd: az ÚR az Isten, és nincs más rajta kívül.” (36)
A hamis istenek erőtlenek ekkora tettek véghezvitelére. Képesek tévelygésbe vinni, el tudják rabolni az emberek lelkét, ki tudnak fosztani, foglyul tudnak ejteni. Hosszú ideig. Persze nem a bálványszobrok teszik ezt, hiszen azok többségét akár zsebre is lehet tenni, tehetetlenek, őrizni kell őket kis szekrényekben, hogy ne lopják el tőlünk. Ilyenek önmagukban a mai bálványok is: folyamatos külső megerősítésre, visszaigazolásra szorulnak, körülöttük szorgoskodó ideológusok, pszichológusok, aktivisták hadára. A mögöttük álló démonoknak van hatalmuk (vö. 1Kor 10,20). Ez azonban korlátozott hatalom. A Sátán még a népeket sem tudja megtéveszteni, ha Isten ezt megtiltja neki (vö. Jel 20,3).
Olyat pedig még a démoni istenek sem próbáltak, hogy jelekkel, csodákkal, hatalmas karral kihozzanak egy népet a többi nép közül és harcoljanak érte. Ilyet a Teremtő Isten, a menny és a föld Ura tett Izráelért. És ő nem csak próbálta, hanem tette is, mert volt ereje hozzá.
Ezt az Istent imádjuk. Az élő, igaz Istent. A valódit.
„Urunk, itt vagyunk előtted és szabadításodra várunk! Hatalmad van a történelem felett, hiszen képes vagy egy népet kiszabadítani és csodás erőkkel védelmezni. Benned hiszünk mi is, és megvetjük a hamis isteneket! A Te oldaladon állunk. A Te védelmedet kérjük! Hozzád akarunk tartozni, mert Te erős és hatalmas vagy!”
Szemléletesen mutatja be Mózes az élő Isten valóságát, hatalmát, erejét Izrael népének Egyiptomból való kiszabadítása által.
Nem kevésbé szemléletes Isten valóságáról, ahogyan zsidókat és pogányokat szabadít ki a sötétség hatalmából (Kolossé 1:13). Ekkor azonban Krisztus a pászkabárány, aki a kereszten kiontott vére által bement a Szentélybe (Zsidó 9:12), örök váltságot biztosítva számukra.
Ezt a népet is harcra szólítja (1Tim. 6:12), akiknek fegyverei nem támadásra, hanem a megállásra, stabilitásra alkalmasak az ellenséggel szemben (Efézus 6:11-12). Egy támadó fegyvert viselnek, a Lélek kardját. (17).
Az országuk nyújtotta biztonság pedig valóság a mindenkori jelenben, mert Krisztusban meghaltak és feltámadtak, ezért életük el van rejtve Vele együtt az Istenben (Kolossé 3:1- 4).