„Az első hónap tizennegyedik napján kezdődik az Úr páskája, és ennek a hónapnak a tizenötödik napján van az ünnep. Hét napig kovásztalan kenyeret kell enni.” (4Móz 28,16-17)

Sokat vitatkoztak azon teológusok, hogy a mózesi szövetség a magjában vajon törvény vagy kegyelem-e. Akik szerint a mózesi szövetség szívében a törvény követelése áll, az új szövetséggel állítják kontrasztba: „Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által jelent meg.” (Jn 1,16). Mások viszont arra mutatnak rá, hogy „az ő teljességéből kegyelmet kaptunk kegyelemre” (Jn 1,16), vagyis lényegét tekintve a mózesi törvény is a kegyelem egy formája volt. Anélkül, hogy ezt a vitát végérvényesen el akarnánk dönteni, vessünk egy pillantást a törvényben felsorolt szent ünnepek kezdetére!

„Az első hónap tizennegyedik napján kezdődik az Úr páskája (‎פֶּ֖סַח לַיהוָֽה)”. Az Úr páskája, vagyis a peszach laJHVH az első az ünnepek sorában. Szorosan kapcsolódik hozzá a kovásztalan kenyerek ünnepe (חַג הַמַּצּוֹת – Hág haMacót), amely hét napig tartott. E két ünnep együtt jelezte Izráel szabadulását Egyiptomból. Az Úr volt az, aki megőrizte a héber elsőszülötteket a pusztító angyaltól, amikor a tizedik csapás sújtott le Egyiptomra, és mivel gyorsan kellett kivonulniuk, amíg a fáraó meg nem gondolta magát, napokig kovásztalan kenyereket ettek. Erre emlékeztetett a Peszach és a Hág-haMacót.

Vajon lehet-e másképp gondolni erre a kettős ünnepre, a szent ünnepek bevezetőjére, mint a kegyelem ünnepére? Az Úr, a menny és föld Istene, legyőzte a világ leghatalmasabb birodalmának isteneit, és kiváltotta Ábrahám fiait a kegyetlen szolgaságból, hogy immár őt szolgálják, aki a szeretet. Lehet-e máshogy érteni a mózesi szövetséget, mint kegyelmet, amellyel Isten megszabadította és saját népévé tette ezeket a megalázott törzseket, Jákób Egyiptomba származott utódait? Lehet-e úgy gondolni a törvény szövetségére, hogy ne a kegyelmet lássuk annak magjában?

JHVH azt akarta, hogy az ünnepek főhelyén a Peszach foglaljon helyet. Az az ünnep, amely a szabadításra emlékeztetett. Az az ünnep, amely a vérre emlékeztetett. A helyettes áldozatra, amely a megváltás alapja lett. A kiválasztó isteni kegyelemre, amely Krisztus eljövetelében vált számunkra teljessé.

„Urunk, te kegyelemre adtál kegyelmet! A mózesi szövetség tökéletlen volt, mert a valódi helyettes áldozat, a mi peszach-bárányunk még csak árnyékaiban jelent meg, nem istenemberi valójában. De látjuk a kegyelmet ott az egyiptomi ajtófélfákon is, és látjuk teljességében a római kereszten, ahol az Isten Báránya, a te Bárányod áldoztatott meg értünk tökéletes áldozatként! Hálát adunk azért a mérhetetlen kegyelemért, amely Benne látogatott el hozzánk!”