„Ezt parancsolja az Úr Celofhád leányainak: Menjenek feleségül, ahova jónak látják, de csak olyanhoz mehetnek feleségül, aki atyjuk törzsének a nemzetségéből való.” (4Móz 36,6)
Egy korábbi fejezetben Celofhád leányai vetették fel a problémát, hogy ha egy családban nincs férfiörökös, lehetséges-e az öröklés leányágon. Az ÚR válasza az volt, hogy igen. Most ezzel a rendelkezéssel kapcsolatban merül fel egy újabb probléma: ha egy leányörökös más törzsbelihez megy férjhez, a leány törzsének birtoka átkerülhet egy másik törzshöz, hiszen vagy a gyermekek fogják apjuk törzse szerint tovább örökölni a földet, vagy a jubileum évében válik hivatalossá és véglegessé az új törzs javára a tulajdon újrarendezése. Ez azonban ellentétes azzal, hogy a törzsek sorsvetés révén kapták a földterületet birtokol, és ez megmásíthatatlan. Mi a teendő?
Az ÚR válasza Mózesen keresztül az, hogy ilyen esetekben a leányok csak a saját törzsük tagjához mehetnek férjhez.
Bennünk pedig felmerül a kérdés, hogy mi van akkor, ha a leány egy másik törzshöz tartozó férfiba szeret bele. Mondjuk a Manassé törzséhez tartozó Tirca a Rúben törzséhez tartozó Palluba. Isten megakadályozná a szerelmüket csupán azért, mert Celofhád férfi örökös nélkül halt meg? Milyen tragikus szerelem! Milyen szomorú romantikus regényt lehetne írni ebből a történetből!
Csakhogy a korlátok mindig részét képezik az életünknek. Sok romantikus regényben a korlátot egy házasság jelenti. A lángoló szerelem útjában a hűség parancsa áll. Hány férfi és hány nő kívánta azt utólag, hogy bár hallgatott volna erre a parancsra! Isten törvénye korlátokat szab az életünk számára, és minden korlát akkor válik fontossá, amikor a kívánságok és szenvedélyek nekifeszülnek.
A korlátok azonban nem csupán szűkítik a lehetőségeinket, hanem védik is azt a területet, ahol a lehetőségeink kibontakoznak. Kertet választanak le, amelyet művelhetünk. Pál azt mondja az özvegyeknek, hogy megházasodhatnak, de csak az Úrban. Csak Krisztusban hívő férfihoz mehetnek feleségül. Ezt tekinthetjük a lehetőségek tragikus leszűkítésének, de akár védelemnek is azzal szemben, ami az életüket kisiklathatja.
Ne zúgolódjunk a korlátaink ellen! Mindenkinek vannak korlátai. Isten igéje olyan korlátokat is szabhat nekünk, amelyeket mi élünk meg belül korlátozásként. Ha elfogadjuk ezeket Isten akaratának, és műveljük a kertet, amelyet ez a valóság végtelen terében számunkra leválaszt, Isten áldását fogjuk megtapasztalni.
„Urunk, segíts elfogadnunk az általad rendelt korlátainkat! Adj nekünk jó kedvet azokon belül élni!”
Egy cikk a zsido com-ról:
A tűzhöz korlátok kellenek
„Ha új házat építesz, csinálj korlátot tetődre, hogy ne hozz vérbűnt házadba, ha az eleső leesik arról.” (5Mózes 22:8.)
Van ennek a mondatnak az egyszerű jelentésen túl is valami nagyon lényeges üzenete. A Tóra nem véletlenül fogalmaz úgy, hogy „új házat építesz”, annak ellenére, hogy az előírás új és régi házra egyaránt vonatkozik. A parancsolat ugyanis azoknak is üzen, akik spirituális értelemben építenek „új házat”. Azoknak, akik családot és új közös házat alapítanak, különösen ügyelniük kell a „korlátra”, az egymás közötti és a külvilággal szembeni korlátok és határok kijelölésére. Ha ugyanis a közös frigy megkötésének csakis az érzelmek lángolása adja az alapját, akkor ezek a szabadjára engedett lángok égési sérüléseket is okozhatnak egy idő után.
Nem véletlen, hogy a Tóra így fogalmaz: „ne hozz vérbűnt házadba, ha az eleső leesik,”. Minden új otthonba, minden házasságba előre be van kódolva a „leesés” lehetősége, így mindannyian potenciális „elesők” vagyunk. Ahhoz, hogy az elesés eshetősége csak lehetőség maradjon és ne legyen belőle végkifejlet is, szükséges a korlátot jó előre felhelyeznünk. Intimitásunk, intenzív érzelmeink, testünk és lelkünk eggyé válása csak akkor tud sikeres fúzióvá válni, ha mind az egymás közötti határok, az egymást kiegészítő szerepek, az egyesülést erősítő közös értékek, mind pedig a külső világgal szembeni határok, frigyünk külső határai is ki vannak jelölve.
A héber férfi is איש és nő isá אשה két azonos betűje az és אש, a tűz szót adja, két egymástól eltérő betűje pedig Jah ה–י Isten nevét adja. Ha Isten benne van szövetségünkben, akkor a tűz meleget áraszt és nélkülözhetetlen. Ha viszont korlátlanul és gazdátlanul szabadjára engedjük, akkor kegyetlenül pusztít.
(Forrás: Lubavicsi rebbe, Likuté szichot 19.)
„Ne zúgolódjunk a korlátaink ellen! ………………..”
Időnként rácsodálkozom, milyen nagy változás ment végbe bennem ezen a téren.
Gyerekkortól azon voltam, hogy saját elképzeléseim szerint éljek, ami fiatal felnőtt koromra ellentmondást nem tűrővé vált. Ezt szüleim engedékeny szeretete miatt egyre könnyebb volt megvalósítanom. Mivel tudták, egyedül szeretek lenni, nem aggódtak a fiúk miatt. Aggódniuk a nagy sebességű motorkerékpárok iránti szeretetem, valamint az éjszakai barangolásaim miatt lehetett. Habár többször voltam veszélyben, csúsztam el motorral a jégen, de súlyos következmények nélkül.
„Csakhogy a korlátok mindig részét képezik az életünknek. ……”
Ezt a hit útján való elindulásom után ismertem fel. Az út elején nem érzékeltem a korlátokat, mert először a fájdalmat okozó megkötöző bűnökből való szabadítását éltem át, mint pl. a gyűlöletből.
Majd idővel Isten meg akart tanítani életem minden területén az ige útmutatásának való engedelmességre, ami nem ment zökkenőmentesen, és amit máig tanulok. De egy biztos. A korlátokért hálám fokozódik. Megelégszem az általuk számomra „leválasztott kertel”, amit Isten az Ő áldásával erősít meg.
Úgy tudom, hogy abban az időben azért nem volt jellemző a szerelmi házasság. A fiúk és a lányok meglehetősen elkülönülve éltek, a szülők kerestek számukra házastársat. Ez egyfajta üzleti megállapodás volt. Egyes országokban ma is így van pl Dél-Korea, bár ott is lazulnak már a szabályok. Az elmúlt évtizedek házasságait vizsgálva azt látom, hogy hosszú távon nem jobbak a réginél.