A minap a Google algoritmusa elém dobta Steiner Kristóf egyik facebook bejegyzését, ami a nyilvános meztelenségről szólt. Azt hiszem, azért talált meg ez a poszt, mert egyszer korábban olvastam a szerző cikkét arról, hogy hogyan gyászolta el az édesanyját. Megrázó írás volt egy jó tollú újságírótól, aki érezhetően egy másik morális univerzumban él, mint ahol én. A megértés szándékával közeledtem ehhez az írásához is, és néhány dolgot talán meg is értettem belőle. Elgondolkodtatott, mennyire logikusan érvel a maga észszerűsége mentén, most például amellett, hogy nyilvános helyeken is engedni kellene az embereknek, hogy meztelenül sétáljanak. Ezt írja: „ha normalizáljuk az intimitást, sokkal kevesebb nyomorult lelkű, öngyűlölő gyerek és felnőtt végez majd roncsként az élet iskolájában”. Vagy ezt: „Ha az ember természetes kíváncsisággal és elfogadással tudja kezelni a pőreséget, nem lesz szüksége nőket lealacsonyító, férfiakat tárgyiasító, valóságtól elrugaszkodott pornófilmeket nézni.”

Természetesen nem értek ezzel egyet, mert bár én is a tárgyiasítás ellen vagyok, szerintem nem lenne jó, ha a buszon, metrón, villamoson anyaszült meztelenül utaznánk, ruha nélkül ülnénk az orvosi rendelőben, pucéran álldogálnánk az utcai hot-dogosnál, fedetlen testtel húznánk a cetlit a kormányablaknál, pőrén kávéznánk a Kálvin téren, esetleg az óvónénik is csupaszon sétálnának be hétfő reggel a gyerekekhez, nehogy felnőtt korukban öngyűlölő roncsokként a valóságtól elrugaszkodott pornófilmeket kelljen nézniük. Szerintem nem lenne ez jó, viszont értem Steiner Kristóf logikáját. Szerinte a korlátozás megbetegít, a korlátok eltörlése szabaddá tesz, a szabadság önazonossá, az önazonosság pedig egészségessé. Érthető, egyenes gondolatmenet. Szerintem téves is, de most nem a tévedésre szeretnék rávilágítani, hanem egy sokkal alapvetőbb dologra. A moralitás hierarchiájára.

A valóság morális értelmezése – tehát az, amikor valamiről azt mondjuk, hogy jó vagy rossz – a jelenségek összekapcsolásának értéksorrendje. Úgy kötjük össze a dolgokat, hogy előzetes ítéletet hozunk azok fontosságáról. Kiemelünk sarokpontokat, és azokból rajzoljuk meg a mintázatot. Talán érthetőbb, amit mondani akarok, ha a csillagképekhez hasonlítom. A valóság sokféle fizikai és spirituális jelenségét képzeljük el úgy, mint a csillagos eget. Ha egy tiszta augusztusi éjszakán egy kiskunsági tanya mellett felnézünk az égboltra, millió és millió fényes pontot látunk. Ezekből emelünk ki néhányat, hogy tájékozódni tudjunk. Amikor például a sarkcsillagot szeretném megtalálni, először megkeresem a Göncöl-szekeret, majd a hátsó két csillag távolságát meghosszabbítom ötször, és már ott is vagyok a sarkcsillagnál. Kiválasztok tehát egyes csillagokat és mintázatba rendezem azokat (pl. Göncöl-szekér), ez a tájékozódásom alapja. Vagyis úgy kapcsolom őket egybe, hogy azok számomra valamit jelentsenek. Pontosan ezt csináljuk a jelenségekkel akkor is, amikor morális szempontból értelmezzük azokat. Amikor azt mondjuk egy cselekvéssorra, hogy az helyes vagy helytelen, előzetes értékhierarchia alapján tesszük ezt.

A nagy kérdés azonban az, hogy vajon mi alapján hozunk ilyen ítéleteket. Mi a hierarchiánk alapja? Steiner Kristóf az említett posztban a szabadság ideája alapján rendezi be a morális univerzumát. Ami a szabadságot gátolja, az rossz, ami a szabadságot kiteljesíti, az jó. Az ő súlyozásában az őszinte kitárulkozásnak ólomsúlya van, míg a tabuknak, amelyek akár egész civilizációkat tettek naggyá, de legalábbis felismerhetővé – semmi. Logikusan jut el így a nyilvános meztelenségig. Vannak azonban olyan kultúrák, amelyek nem a szabadságot tekintik a fő rendezőelvnek, hanem mondjuk a tiszteletet, a hagyományt, a társadalmi stabilitás ősi vagy vallásos cölöpeit, esetleg a szexuális tisztaság valamely képét, amely korlátozásokat is tartalmaz, és ezek alapján éppen ellenkező következtetésre jutnak, mint Steiner Kristóf. Vannak szigorú kultúrák, amelyek nemhogy nem támogatják, hogy férfiak és nők meztelenül ücsörögjenek az éttermekben, de a nőknek még az utcai kebabos előtt is el kell takarniuk minden testrészüket, talán a szemüket leszámítva, nehogy tisztátalanná tegyék a nemek közötti érintkezést. Ezzel én persze ugyanúgy nem értek egyet, mint a nyilvános meztelenkedéssel, csak azt akarom jelezni, hogy lehetnek más morális megfontolások is, mint az egyéni önkifejezés szabadsága. És mivel nem csak e két véglet létezik, hanem sokféle árnyalat és dimenzió, különböző kultúrák más és más morális ítéletek mentén határozzák meg a viselkedés helyes mintázatát.

Amikor Steiner Kristóf az önkifejezés szabadságát teszi a hierarchia csúcsává, és mindent ez alá rendez be, nem valami magától értetődő dolgot tesz, hanem mintázatot rajzol az égre, amely azon előzetes döntésen nyugszik (ami lehet öntudatlan is), hogy ott a szabadság formáját keresi. Igaz, hogy a huszonegyedik században a szabadság abszolutizálása már mifelénk sem teljesen idegen, a korlátok nélküli önkifejezés igénye sem, a következmények logikus levezetése azonban még az. Magyarországon valószínűleg nagyon kevesen támogatnák, hogy a villamoson meztelenül utazzunk, és a szabadságból levezetett számos egyéb extrém szokás sem hiszem, hogy elsöprő támogatást kapna. De ez csupán azért van, mert sok egyéb szála is van a moralitásnak, amelyeket a kultúránk figyelembe vesz, és ezeket sem húzza mind keresztül az elvárt emberi viselkedés egész szőttesén. Nem mindenki gondolkodik olyan következetesen, mint Steiner Kristóf.

Az, hogy a morális mintázat előzetes hangsúlyozás következménye, nagyon szépen meglátszik a vágyak mentén értelmezett identitások kapcsán is. Aki a vágyak különbözőségét a szabad önkifejezés mérlegén méri, logikusan fogja elutasítani az aszimmetrikus értelmezéseket (pl. heteronormativitás, biológiai determináció), hiszen ebben a mátrixban minden önkifejeződés egyenrangú. Míg aki mondjuk a funkció vagy a rendeltetés (esetleg az isteni kinyilatkoztatás) felől súlyoz, az az aszimmetriát magától értetődőnek tekinti a vágyak terén is. Ha van terv, funkció, célszerűség, természetes rend, akkor van ezektől való eltérés is: rendetlenség, céltévesztés, tervtől eltérő használat. Ha van rendje a természetnek, akkor egyszerűen nem minden vágy helyes. És hát számtalan okunk van arra, hogy higgyük: van ilyen rend, sőt, még a szabadságnak is van rendje. Amennyiben a szabadság önmagában értelmezett abszolút sarokpont, a szabadesés lenne az elképzelhető legszabadabb cselekvéssor. De a szabadeséskor az embernek éppen arra nincs szabadsága, amire a szilárd talajon állónak van: hogy a gravitáció erejét feltartóztatva mozogjon szabadon. Ehhez ugyanis szükségünk van a talaj korlátjára, amely gátat szab a tömegvonzásnak és a megállíthatatlan zuhanásnak. De ha a korlátok mellett még a gravitáció külső hatását is valahogy megszüntetnénk, az ember gyakorlatilag egy helyben lebegne. És ez csak egy rendkívül egyszerű példa egy rendkívül komplex valóságban, amelyben ezer és ezer további korlátra van szükségünk a puszta létezéshez is.

A lényeg, amit mondani akarok: a morális szempontjainkat előzetes hangsúlyok határozzák meg. Steiner Kristóf – és nagyon sokak – számára ez az előzetes szempont az egyéni önkifejezés szabadsága. Számomra – és nagyon sokak számára – viszont a Teremtő szándéka. Szerintem a valódi szabadság is ebből a szándékból bontakozik ki, nem ennek a szándéknak a tagadásából, vagy a szándéktól való eltérés (a bűn) lehetőségének a tagadásából. Az univerzumban nincs valódi szabadság előzetes forma nélkül. Ha nincs minek nekitámaszkodni, nincs mitől elrugaszkodni. A szabadsághoz forma is kell, így van megalkotva ez a világ. A radikális formabontás végső soron gúzsba köt. Az a morális univerzum, amelyben a szabadság van a hierarchia csúcsán, kiszolgáltat a gravitáció egyirányú vonzásának és elveszi a mozgás szabadságát. Ha az önazonosság szabadságát abszolút morális értékként kezeljük, nehéz belekötni Steiner Kristóf érvelésébe. A levezetése hibátlan, a nyilvános meztelenség elkerülhetetlen. Hogy a következtetése mégsem helyes (hiszen ösztönösen is érezzük, hogy nem helyes), nem a levezetésből, hanem a premisszából fakad. A premisszát kellene felülvizsgálnia.