Biztos mást is izgat, hogy mi van már azzal az első századi Márk-kézirattal (meg a többi hat korai másolattal), amit tavaly év elején harangozott be Dan Wallace Bart Ehrmannal vívott vitája második felében. Wallace akkor arra figyelmeztetett, hogy 2013. február előtt ne számítsunk hivatalos publikációra, mert a kéziratok tesztelésének és publikációra való előkészítésének végig kell mennie a szokásos szakmai lépcsőfokokon, és ez időbe telik. Ez az óvatosság számomra megnyugtató, de február már régen elmúlt, és a kéziratról azóta semmi hír. Ez viszont nyugtalanító. A Jézus állítólagos...
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Bart Ehrman
A kánon rojtos széle: miért voltak egyáltalán viták?
Michael J. Kruger előadássorozatának negyedik – befejező – részét foglalom össze ebben a bejegyzésben. Az előadás arról szól, hogy vajon miért nem volt teljesen egyértelmű a korai keresztények számára, hogy hol vannak a kánon határai, és nem jelent-e ez halálos veszélyt az Újszövetség megbízhatóságába vetett hit számára. Bart Ehrman, Elaine Pagels, Helmut Koester és a nevükkel fémjelzett pluralista álláspont szerint a kánon határaival kapcsolatos viták valójában a bizonytalanságnál is súlyosabb kérdést vetnek fel. Lehet, hogy a korai évszázadokban nem csak egyféle kereszténység létezett?...
Középpontban az újszövetségi kánon kialakulása
Dan Brownnak elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy az újszövetségi kánon kialakulásának története izgalmas modern témává vált. Az alternatív Jézus-sztorik iránti óriási érdeklődést jelzi a Jézus feleségéről szóló szövegtöredék gyors tündöklése és bukása. Bart Ehrman (a kereszténységnek dérrel-dúrral hátat fordító szövegkritikus) sem tudta volna végighaknizni Amerika egyetemeit, ha a Da Vinci-kód nem ágyazott volna meg a közvéleményben annak a gondolatnak, hogy Jézus valódi története az Újszövetség nevű gyűjtemény könyvein kívül található. Dan Brown népszerű krimije óta tömegek gondolják,...
Az Újszövetség minden eddiginél korábbi kéziratait fedezték fel?
Aki foglalkozott már az Újszövetség megbízhatóságának a kérdésével, az a következő mondat hallatán vagy végtelenül szkeptikus lesz, vagy feláll a számítógépe mellől, izgatottan fel- alá járkál, iszik egy kávét, esetleg megtömködi a pipáját, majd visszaül és lázasan további információk után kezd kutatni a neten. A mondat, amit le akarok írni, így hangzik: Nagy valószínűséggel minden eddiginél régebbi újszövetségi kéziratok kerültek elő, melyek soha nem látott közelségbe hozzák a Jézus körüli eseményeket az azokról szóló beszámolók legkorábbi másolataihoz. Konkrétan hét új kéziratról van szó,...
Ehrman Project
Bart Ehrman nevéhez fűződik a keresztény hit alapjainak egyik legvehemensebb modern bírálata. Ehrman elismert szövegkritikus, Bruce Metzger szövegkritikáról szóló tankönyvének negyedik kiadását például ő gondozta (a Harmat Kiadó által megjelentetett köteten a neve már együtt is szerepel az eredeti szerző, Metzger nevével). Ehrman amiatt vált igazán ismert személyiséggé, hogy hátat fordított keresztény hitének, és könyveiben és előadásaiban a korai kereszténységről kialakított kép rekonstruálását szorgalmazza. Ehrman felelevenítette Walter Bauer német teológus újszövetségi szövegekkel...
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK