Érdeklődéssel hallgattam végig (még a helyszínen) a november 23-i Keresztyénség és filozófia konferencia előadásait, és azóta is forgattam magamban, amit aznap az előadótársaimtól hallottam. Az átfogó nagy témáról (kereszténység és filozófia) a bevezető előadásomban elmondottakat gondolom, de az alábbi posztban összeszedtem néhány további rövid reflexiót, ami a többi előadással kapcsolatban fogalmazódott meg bennem. Ezek tényleg rövidek, ráadásul meglehetősen szubjektívek, de talán másnak is segítenek továbbgondolni a felvetéseket.
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Békefi Bálint
Mi köze Athénnek Jeruzsálemhez?
Néhány napja Keresztyénség és filozófia címmel rendezett konferenciát az Evangelikál Csoport Egyesület, és bár kockázatos dolog egy teológustól várni az alaphang megadását, engem ért az a megtiszteltetés, hogy a bevezető előadást („Mi köze Athénnek Jeruzsálemhez?”) megtarthattam. Az utánam következő filozófus-előadók eltérő felekezeti háttérből jöttek, sőt, Szalai Miklós személyében ateista is volt köztük, ráadásul képviseltetve volt mind az analitikus, mind a kontinentális bölcseleti hagyomány, ami különleges színt adott az eseménynek. Nagy ívet jártunk be Tertullianustól és Jusztinosztól Kanton, Hegelen, Kierkegaard-on és Heideggeren át a szcientizmusig és az analitikus filozófiáig, és mindezt folyamatosan a kereszténységre vonatkoztatva. Igazi szellemi csemege volt számomra a nap, mélyen elgondolkodtató felvetésekkel. Akit érdekel, az alábbi linkeken visszanézheti az előadásokat:
Az MI csupán egy szuperintelligens logarléc?
Aki szeretne egy gyors bevezetést a mesterséges intelligencia világába, ráadásul keresztény nézőpontból akar rátekinteni a jelenségre, elolvashatja John Lennox 2084 című könyvét, meghallgathatja a Tűzfal podcast vonatkozó epizódját, de talán még jobban jár, ha Békefi Bálint A mesterséges intelligencia és a keresztény hit (Harmat Kiadó, 2024) című könyvét veszi a kezébe. A könyv irodalomjegyzék nélkül mindössze 130 oldal, de éppen ez a rövidsége az egyik nagy erénye: akár egy hosszabb vonat- vagy repülőút alatt is el lehet olvasni (én éppen ezt tettem).
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK