Timóteus jelentőségét a korai egyházban talán semmi nem mutatja jobban, mint az, hogy Pál apostol öt (!) levelét is vele közösen írta (2Kor, Fil, Kol, 1-2Thessz). Az apostol nemcsak tanítványaként és lelki gyermekeként tekintett rá, hanem szoros munkatársaként is. Pál utolsó levele is Timóteusnak szól. Arra kéri benne a félénk evangélistát, hogy vigyázzon az evangélium drága kincsére, legyen barátságos mindenkihez, de ne ijedjen meg az ellenfelektől, és ha kell, Krisztus jó katonájaként vállalja az igazságért a szenvedést is. Úgy tűnik, az apostol parancsa végigkísérte Timóteus szolgálatát egészen a halála napjáig. Különös mártírhaláláról egyetlen forrásból tudunk, az is több változatban maradt fenn, de amit valószínűsíthetünk a halál körülményeiről, az a mi kulturális klímánkban különösen megdöbbentő és felkavaró. Szikszai György így foglalja össze a fennmaradt emlékeket:
„Volt az efezusi pogány népnek egy ünnepe, melyen az utcákon seregenként fel és alá jártak, és bolond és istentelen ceremóniákkal és cselekedetekkel szokták vala tisztelni a hamis isteneket. Timoteus már azelőtt intette, tanította a népet, megmutatva nékiek nem egyszer azon cselekedeteknek illetlenségét és gonoszságát. De midőn elkövetkezvén az innepnap, mégis azon módon cselekedének, Timoteus felbuzdulván lelkében, az utcákon babonáskodó sokasághoz kiment, kiáltott, feddőzött, dorgálózott ellenek, kérte, intette őket, hogy már valaha szégyenlenék el és szakasztanák félbe az olyan gyalázatos cselekedeteket. Azok pedig ezeknek hallásokra haraggal eltelvén, megtámadták a szent embert, a földhöz ütötték, kegyetlenül verték, tapodták, hurcolták és félholtan hagyták. Akkor némely keresztyének odajárulván, felvették a földről, kivitték a városból, hogy a sokaság további dühösségétől megmentsék. De a halál révére jutván, midőn egy helyen letették volna, és drága lelkét Istennek ajánlotta volna, kimúlt e világból, és holtteste ugyanott eltemettetett.” (Szikszai György: Mártírok oszlopa, Harmat-Koinónia, 1996, 77)
Szikszai nem nevezi meg a forrását, de egy több változatban fennmaradt, valószínűleg ötödik századi szövegemlékről van szó, amely így írja le a történteket: „Timóteus, Krisztus apostola, Lisztra városából származott. Görög apától és zsidó anyától született. Szent Pál apostol tanítványa és prédikátortársa volt. Szent Pál őt nevezte ki Efezus első püspökévé Néró császár idején, Szent János Teológus előtt, aki a Szent Theotokosz elalvása után érkezett Efezusba. Timóteus a Krisztusban való hitre tanította az embereket. Egy alkalommal, amikor látta, hogy a görögök bálványimádó ünnepet tartanak, és férfiak és nők promiszkuis módon, tisztátalan cselekedeteket végeznek, odament hozzájuk, és figyelmeztette őket, hogy hagyják abba gonoszságukat, de nem ért el semmit. Ehelyett a kezükben tartott lándzsákkal megölték őt a város bejáratánál, ahol drága maradványait is eltemették.” (Forrás: Migne, Jacques-Paul. Patrologiae cursus completus: Series graeca. Vol. 117. Paris: Cerf, 1903, 273–74.)
Bár a szövegben érezhető az ötödik századi szóhasználat, a történet magja valószínűleg igaz. Kutatók szerint ez az ünnep a Katagogia (Καταγώγια) nevű ünnep volt, amit Nerva császár idején valóban megtartottak Efezus városában. Ez egy szexuális töltetű, a szexualitás mindenféle pogány, promiszkuis formáját felmutató körmenet volt, amelynek középpontjában Artemisz istennő állt. Timóteus efezusi püspökként ezt a körmenetet próbálhatta megállítani, és ez a körmenet verte és taposta őt halálra. Egyes változatok szerint maga a körmenet is erőszakossá vált, így elképzelhető, hogy Timóteus egyszerre akart tiltakozni a tisztátalanság propagálása ellen, és kiállni a városban élők rendjének védelmében. Ha a fennmaradt emlékek igazak és a források legalább részben megbízhatóak, Pál kedves tanítványa tulajdonképpen egy Pride-szerű felvonulás megállításába halt bele.
Nincsen kétségem felőle, hogy a jelenkori felvonulók egy jelentékeny része szíve mélyén, ha tehetné, hasonlóképpen cselekedne ma is.
Ez egyszerre nagyon izgalmas és vérfagyasztó eset. Számomra kérdés maradt, hogy mi is pontosan az üzenet Timóteus példájából/példamutatásából (?):
1.) Esetleg azzal szemben, ahogy alapvetően én (és talán sok más hívő is) gondolkozik – hogy ti. a jó hívők tartózkodjanak az ilyen alkalmaktól – éppen nekünk kell odamenni és téríteni, de legalábbis ott jelen lenni és szólni, hogy ez nem oké?
2.) Vagy úgy kell ezt érteni, hogy ha a hitetlenek nagy erkölcstelenségükben ilyen módszerekkel éltek (élnek) és szegény Timóteus példáján is láthatjuk, hogy nem elég az egyszerű felszólalás, megengedhetjük magunknak az erősebb eszközöket? Akár az önvédelem nevében, akár az erkölcstelenség megfékezése nevében?
3.) Vagy Timóteus példája éppen az ellenkező oldalról alkalmazandó? Nevezetesen – minden tisztelet mellett, de mégis… – ne kövessünk el olyan butaságot, mint Timóteus, aki jó szándékból ugyan, de teljes naivitásról tett tanúbizonyságot, amikor a hitetlenek hatalmas tömege elé ment ki evangéliumot osztogatni, akik nem hogy erkölcsre vagy Istenre, de még a holnapra sem gondoltak? Talán erre kellett volna alkamazni amit Jézus mondott: „Ne adjátok oda a kutyáknak azt, ami szent, gyöngyeiteket se dobjátok oda a disznók elé, nehogy lábukkal széttapossák azokat, majd megfordulva széttépjenek titeket.” (Mt 7,6)?
4.) Hovatovább, nem csak naiv, és butaságot, de adott esetben egyenesen bűnt követett el? Hiszen püspökként elsődleges felelőssége a rábízott gyülekezetet pásztorolni, nem az egész várost (hívőstül-hitetlenestül) erkölcsösebbé tenni. Aztán látunk olyan igeverseket, amelyek komoly józanságra és életünk mentésére hívják fel a figyelmet (Mt 10,16-17. 23). Ezzel szemben Timóteusnak talán számolnia kellett volna azzal, hogy nem csak a saját életét, de a gyülekezet sorsát is kockáztatja bizonyos értelemben ezzel a fellépésével? Hiszen ha ő, mint a gyülekezet 1. számú vezetője meghal, ki fogja átvenni a helyét? Vagy a keresztény erkölcs (kultúra) kiterjesztése olyan fontos, hogy a gyülekezet elszenvedheti ennek kárát?
@Csernus Máté
„……… Számomra kérdés maradt, hogy mi is pontosan az üzenet Timóteus példájából/példamutatásából (?) ………”
Számomra személyes üzenet:.
Egyrészt imádkozni napjaink ilyen jellegű felvonulásain való résztvevőiért, hogy a Szentlélek feddése a bűn megítélése tekintetében hatékonynak bizonyuljon (János 16:8), továbbá a bűn bűnnek tűnjön, és rendkívül bűnös legyen (Róma 7:13).
Valamint imádkozni azokért, „akik tiltakoznak a tisztátalanság propagálása ellen, és kiállnak a városban élők rendjének védelmében.” Ha pedig ennek van következménye, azt Isten által felkészítetten tudjam vállalni.
Kedves Máté,
igen, ezek jó kérdések. Talán azt a kérdést tenném még melléjük, hogy ha igaz a történet, vajon mit mond nekünk Timóteus viszonyulása azzal kapcsolatban, hogy hogyan azonosította be az ősegyház a szellemi ellenfeleket és mikor érezte úgy, hogy határozottabb fellépésre van szükség (vö. ApCsel 2,40; 7,51-53; 13,6-13; 13,51; 14,14-18; 16,16-24; 19,23-40; 2Kor 10,1-6; Gal 5,7-12; Fil 3,1-3; 2Tim 3,1-4,6). Az is egy érdekes kérdés, hogy Timóteus miért az evangélista munkáját látta a körmenettel szembeni fellépésében, mint aki megtérésre hív, és miért nem épp a haszontalan szóharc lehetőségeként tekintett rá, amit jobb kerülni.