„Mert eltérítik fiaidat tőlem, és más isteneknek fognak szolgálni. Akkor pedig haragra gerjed ellenetek az ÚR és hamar kipusztít benneteket.” (5Móz 7,4)

Isten azt ígéri Izráelnek, hogy vele lesz, amikor bemegy az ígéret földjére, nem kell félnie a nála nagyobb és erősebb népektől. Amitől viszont félnie kell, az a kánaáni népekkel való keveredés, mert akkor Izráel is Istennel kerül szembe. Nem szabad szövetségre lépnie velük, nem házasodhat össze azok családjaival, nem veheti át az isteneiket.

Sőt, ki kell irtania a földről az idegen isteneket, amelyeket a kánaániak imádnak! Le kell rombolnia az oltáraikat, össze kell törnie a szent oszlopaikat, ki kell vágnia a szent fáikat, el kell égetnie az istenszobraikat! (5) Mivel Izráel az ÚR szent népe, szembe kell fordulnia a kánaáni istenekkel, egyet sem engedhet be az életébe.

A kánaániakkal való családi összefonódások kompromisszumokhoz vezetnének. A zsidók vinnék a kapcsolatba az UR imádatát, a kánaániak pedig a maguk isteneit, így a bálványimádás akaratlanul is beépülne a zsidó családok szokásrendjébe. Megjelennének a héberek közt a termékenységi kultuszok és a rituális paráználkodás, és az apák és anyák egy nap a fiaikat találnák a szent tölgyek és asérák alatt. Akkor pedig az ÚR haragja nemcsak a fiakra gerjedne fel, hanem az egész népre is.

A fiaink elvesztése gyakran a kánaániakkal való szövetséggel kezdődik. Mi nyitjuk meg az utat annak, ami eltéríti (סוּר) a fiaink szívét. (Szúr: elfordít, félrevisz, elvisz, eltérít.) Először a mi házainkba kerülnek be a kánaáni istenek, először mi válunk érzéketlenné a bennünket körülvevő kultúra isteneire, mi nem végezzük el a feladatunkat. Mi vagyunk azok, akik nem romboljuk le a hamis oltárokat, nem égetjük el az istenszobrokat, nem törjük össze az asérákat. Majd az, aminek utat nyitottunk, elviszi a fiaink lelkét.

A fiaink eltérítését Isten rajtunk is számonkéri, hiszen a feladatunk ma is világos. Egy Urunk van. Nem imádhatjuk kultúránk népszerű isteneit, éppen ellenkezőleg: az igaz Isten erejével le kell rombolnunk az ő ismerete ellen emelt magaslatokat (vö. 2Kor 10,5). A mi korunk istenei másfajta istenek, szobrok és zászlórudak, de ugyanúgy elrabolják a fiainkat, ha engedünk nekik.

Ha szembeszállunk az istenekkel, a naturalizmussal, a hedonizmussal, a szekularizmussal, az egyre bizarrabb jogokat követelő egopogánysággal, az ÚR velünk lesz. Ha kompromisszumot kötünk velük, először a fiainkat viszik el, majd mi is mind Isten ítélete alá kerülünk.

„Urunk, nyisd fel a szemünket, hogy meglássuk az ismereted ellen emelt magaslatokat, majd adj bátorságot, hogy le merjük rombolni azokat! Hisszük, hogy velünk leszel! És kérünk, vigyázz a fiainkra!”