„Akkor ezt mondta nekem az ÚR: Indulj, eredj le gyorsan innen, mert megromlott a néped, amelyet kihoztál Egyiptomból. (…) Ó, Uram, URam, ne irtsd ki népedet, örökségedet, amelyet hatalmaddal kiváltottál, és erős kézzel kihoztál Egyiptomból!” (5Móz 9,12.26)

Mózes éppen arról akarja meggyőzni a népet, hogy nem a saját érdemei miatt adta nekik Isten a kánaániak földjét, hanem az ott élő népek gonoszsága miatt. Izráel valójában keménynyakú nép, mint a csökönyös állat, amelyet nem lehet sehogyan se engedelmességre bírni. Mózes sorolja az engedetlenség példáit, külön kiemelve a pusztában készített borjút, amelyet a nép imádni kezdett, amikor ő a hegyen imádkozott.

Mózes elbeszélésében Isten mintha forró krumpliként dobná el magától a bálványimádásba süllyedt Izráelt. „Megromlott a néped” – mondja Mózesnek, holott ő hívta el népe pásztorlására. Aztán váratlan fordulattal Isten leválasztja Mózest is a népről és jelzi, hogy vele kezdené az egészet újra. „Hagyj engem, hadd pusztítsam el őket, és hadd töröljem el még a nevüket is az ég alól! De téged náluk nagyobb és erősebb néppé teszlek.” (14)

Megdöbbentő mondatok ezek attól az Istentől, aki örök szövetséggel kötelezte el magát Izráel felé. Aki megszerette Izráelt, mert megszerette Izráelt (5Móz 7,8). Aki fiaként hozta ki Izráelt Egyiptomból, fiaként, akit örök szeretettel szeret. Fájdalmas fordulat, hogy ezúttal Isten a bensőségesség nyelvezete helyett Mózes népének nevezi Izráelt: „Megromlott a néped (‎עַמְּךָ)”. Ámí (népem) helyett ámchá (néped). Isten Mózest helyezi népe és önmaga közé, inkább csak Mózessel akar kapcsolatban állni.

A döbbent Mózes felfogja a helyzetet és betölti a közbenjáró szerepét. „Ezért borultam le az ÚR előtt. Negyven nap és negyven éjjel maradtam leborulva, mert azt mondta az ÚR hogy kipusztít benneteket. Imádkoztam az ÚRhoz, és ezt mondtam: Ó, Uram, URam, ne irtsd ki népedet, a te örökségedet, amelyet hatalmaddal kiváltottál, és erős kézzel kihoztál Egyiptomból! Emlékezz szolgáidra: Ábrahámra, Izsákra és Jákóbra, ne tekintsd e népnek a nyakasságát, gonoszságát és vétkét!” (25-27)

Mózes közbenjáróként arra emlékezteti Istent, hogy Izráel az ő népe, hiszen ő hozta ki Egyiptomból. Izráel az ÚR öröksége. Mózes arra kéri Istent, hogy ne a nép gonoszságára nézzen, hanem az atyáknak tett ígéreteire. Hogyne lenne Izráel az ÚR népe, mikor az egész nép léte az Ábrahámmal, Izsákkal, Jákóbbal kötött szövetségnek köszönhető! Igenis az ÚR népe Izráel. Kell, hogy legyen jövője!

Az ÚR gyönyörködött Mózes imájában. Épp ezért különítette őt el a néptől. Ezért akart vele beszélgetni. Mózes volt az ő embere. Mózes, a közbenjáró.

„Urunk, köszönjük, hogy támasztasz népednek közbenjárót! E nélkül örökre elvesznénk!”