Kétszázötvenedik születésnapját ünnepli a független Amerika, és talán soha nem volt akkora szüksége az emlékezésre, mint most. 1776. július 4-én írták alá a Függetlenségi Nyilatkozatot, melynek érdemi szövege így kezdődik: „Ezen igazságokat maguktól értetődőnek tartjuk: hogy minden ember egyenlőnek teremtetett; hogy Teremtője elidegeníthetetlen jogokkal ruházta fel őket; s hogy e jogok közé tartozik az élet, a szabadság és a boldogság keresésének joga.” Ez az ország tehát kezdettől a Teremtőből, a természet törvényeinek Istenéből vezette le saját létezését, és ezzel eldöntötte a kérdést, hogy vajon az istenhitből származtatott társadalomfelfogás elhárítandó veszélyt jelent-e a demokráciára, vagy éppenhogy alapja annak.
Ma rengeteg amerikai megkérdőjelezi a Függetlenségi Nyilatkozat bölcsességét és a társadalmi kísérlet árnyoldalait hangsúlyozva radikális újratervezést javasol. Egyre többen lényegében marxista alapon az elnyomás hosszú történeteként értelmezik az amerikai demokráciát, amelynek igazi kezdete szerintük 1619, amikor az első rabszolgákat hurcolták be a mai Virginia területére. Akik az amerikai projektet ehhez a magánakcióhoz kötik, bűnben fogantnak látják a kétszázötven éves történetet is.
A bűn nyilvánvalóan ott van az amerikai projektben, van azonban egy másik, felemelőbb kezdete az Újvilágnak, amit az amerikaiak legfontosabb ünnepe, a Hálaadás rögzített az utókor számára. 1620-ban érkezett meg Massachusetts területére a Mayflower hajó fedélzetén harminchét puritán, akik a szabad vallásgyakorlás érdekében tették meg a nagy utat az Óvilágból az Újvilágba. Az új-angliai kolóniák odaadó keresztény hívők munkájaként alakultak, akik a Teremtőnek voltak hálásak, hogy szabadon tisztelhetik őt.
Amerika a puritánok számára hegyen épült város volt, és a Biblia Istenének imádata az Újvilág küldetése is lett. Amerikának azt kellett megmutatnia, hogy boldog az a nép, amelynek az Úr az Istene. Innen ered az a később irritálóvá vált gyakorlat, hogy az amerikaiaknak kötelességük a demokrácia terjesztése az egész világon. De ez utóbbi már inkább a szekularizáció által gellert kapott gondolat, hiszen az atyák számára a vallásos hit megelőzte a demokráciát és alapot szolgáltatott annak. Isten imádata volt a fontosabb ügy.
Amikor Alexis Tocqueville francia utazó az 1800-as évek első felében megírta az amerikai demokráciáról szóló vaskos művét, azt a megfigyelésen alapuló meggyőződését fogalmazta meg, hogy az amerikai demokrácia azért működik, mert erkölcsös emberek lakják, akik pedig azért erkölcsösek, mert vallásos keresztények. Nem hibátlan emberek, ahogy az amerikai demokrácia története sem az, de többnyire mélyen vallásos emberek, akik rajtuk kívül álló mércéhez próbálnak igazodni. Rod Dreher Szent Benedek válaszútján című könyvében így fogalmaz:
„Alexis Tocqueville meg volt győződve arról, hogy a demokrácia nem élheti túl a keresztény hit elvesztését. Ahhoz, hogy egy közösség önmagát kormányozza, közös erkölcsi meggyőződésekre van szükség. A keresztény hit pedig arra ösztönözi az embereket, hogy lépjenek ki magukból, s arra tanítja őket, hogy a törvényeknek szilárdan az Isten kinyilatkoztatta és biztosította erkölcsi rendben kell gyökerezniük. Ha egy nemzet elveszíti vallásos hitét – írja Tocqueville –, akkor áldozatul esik a rendetlen egyénieskedésnek, anyagelvűségnek, demokratikus önkényuralomnak és elkerülhetetlenül »szolgaságra készíti föl polgárait«. Tocqueville szerint ezért a kereszténységet minden áron fönn kell tartani az új demokráciákban. Nem tartottuk fönn. Ha Tocqueville-nek igaza van, akkor nekünk, konzervatív keresztényeknek igencsak sötét időkre kell fölkészülnünk.” (135-6)
Dreher John Adams amerikai elnököt is idézi, aki 1798-ban írta egy katonának: „A mi alkotmányunk nincsen fölfegyverezve oly hatalommal, amely képes volna megküzdeni az erkölcs és a vallás által meg nem fékezett emberi szenvedélyekkel. A kapzsiság, nagyravágyás, bosszú vagy lovagias szerelmi ügyek úgy téphetik szét alkotmányunk legerősebb köteleit, akár egy bálna hatol át egy hálón. Alkotmányunk kizárólag erkölcsös és vallásos emberek számára készült. Bármely másfajta emberek kormányzására teljességgel alkalmatlan.” (66)
Az amerikai társadalom viszonylagos erkölcsösségéhez mélyen keresztény puritán gyökerei és két evangéliumi ébredés járultak hozzá: a tizennyolcadik századi első és a tizenkilencedik századi második „nagy ébredés”. Mára ezek hatása jelentősen erodálódott, az amerikai társadalom egy ideje Európát követi a szekularizmus útján. Amikor 2020-ban a puritánokat szállító Mayflower Plymouth-i érkezésének 400. évfordulójára került sor, a jubileum szinte észrevétlenül suhant el, ünneplések helyett a BLM mozgalom és Biden fura megválasztása jelezték az amerikai demokrácia mélyülő válságát. „Alkotmányunk kizárólag erkölcsös és vallásos emberek számára készült. Bármely másfajta emberek kormányzására teljességgel alkalmatlan.”
Most, a 250. évforduló idején a Demokrata Pártban épp nyíltan marxista, kommunista jelöltek törnek előre, hogy az Egyesült Államok hatalmi központjait is megkaparintsák. Republikánusok közben az erre adott társadalmi reakciók szélsőségeivel bajlódnak. Az amerikai társadalom mélyen megosztott, és a megosztottsága immár világnézeti alapú. Amerika egyik fele a kereszténységben keresi az ország jövőjét, mert a múltját is abban látja, a másik fele egészen új alapokra helyezné az társadalmat, akár úgy is, hogy a múltat végképp eltörlik. Hacsak nem jön egy újabb evangéliumi ébredés, az erózió megállíthatatlannak tűnik. Az amerikai demokrácia 250 éves épülete pontosan úgy rogyadozik, ahogy azt Adams és Toqueville előre megjósolták.
Az amerikaiaknak lenne mit ünnepelniük, de az ünneplésre sötét árnyékot vet a keresztény hit és erkölcs helyét átvevő „rendetlen egyénieskedés”, „anyagelvűség”, „kapzsiság”, „nagyravágyás” és „bosszú”. Hogy milyen fontos szerepe van a Jézus által említett sónak, az akkor derül ki, amikor elveszíti az ízét, és hogy milyen jelentősége van annak a bizonyos világosságnak, azt akkor értjük meg, amikor ledöntik a helyéről a köztéri lámpaoszlopokat. Kétségkívül vannak sötét foltjai az amerikai kísérletnek, ezekről érdemes is beszélgetni, de még így is messze kiemelkedik a történelmi kísérletek sorából, és ez egyáltalán nem független a kereszténységtől. Csakhogy „amit megvitathattunk volna a gázlámpa alatt, azt most a sötétségben kell megvitatnunk.” (G. K. Chesterton)
„Ha a népből a hit hiányzik, minden kormányzás lehetetlen.”
Kung Fu-ce (internetről)
*
„Az állam a működéséhez ma is rászorul az erkölcsi támogatásra. Ezzel ugyanis elősegíthető a jogszabályok önkéntes követése.”
Erdő Péter (internetről)