Nem akarok hosszú pingpongozásba kezdeni, de egy viszontválasszal a magam részéről még élni szeretnék. Mindenekelőtt hadd jegyezzem meg, hogy megszólítottként reagáltam Sitku Tibor (Sytka) cikkére, tehát nem én dobtam fel neki egy labdát, csupán visszadobtam azt a labdát, ami tőle hullott az ölembe. Eddig az történt, hogy egy cikkemben azt állítottam, hogy A, mire Sytka írt egy blogbejegyzést, hogy Szabados Ádám szerint B, pedig a helyes a C, mire én írtam egy választ, amiben elmondtam, hogy C szerintem hibás, én pedig egyébként A-t mondtam, nem B-t. Nem tudom, hogy Sytka megértette-e a válaszomból, hol ment félre a cikkemre adott bírálata, mert a válaszában most úgy érvel tovább C (sőt, mintha inkább D) mellett, hogy egy szó nem esik már A-ról és B-ről. Ez így olyan, mintha folyton azért késnék le a közös kávézásról, amire meghívott, mert mindig módosul a helyszín, amit megbeszéltünk. A mozgó céltábla hasonlatát most azért nem használom, mert eszemben sem volt lőni.
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Szabados Ádám
Az egyik elmélet, a másik gyakorlat? – Válasz Sitku Tibornak
Ma reggel rám írtak, hogy láttam-e Sitku Tibor (Sytka) blogbejegyzését, amelyben a külső és belső világosságról szóló cikkemre reagált. Bevallom, hosszabb ideje nem olvastam őt, és bár tudom, hogy időnként vitába száll a cikkeimmel, nem tartom szükségesnek, hogy minden bírálatra reagáljak, hiszen egy ponton túl világossá válnak a különbségek. Sytkával biztos, hogy sok dologban egyetértünk, de láthatóan nem azonosak az alapjaink. Most viszont nem ő az egyetlen, aki félreértette a cikkem mondanivalóját, ezért nyilván engem is terhel felelősség, a tisztázásé mindenképpen – bár azt gondolom, hogy egy előítéletmentesebb, az első zsigeri érzéseken túllépő második olvasat Sytkának is segített volna a gondolatmenetem megértésében.
Afgán tükör
A tálibok viharos győzelmével húsz év véres-verejtékes befektetése ment egyik pillanatról a másikra a kukába. Sokkoló az amerikai vezetés látványos csődje, a kapkodás, a pánik, a saigoni pillanatok hatványozott ismétlődése. Sokkoló, hogy tízezrével rekedtek amerikaiak (!) ellenséges vonalak mögött, és jelenleg a tálibok jókedvén múlik, hogy eljutnak-e a kabuli repülőtérre, ahonnan kimenthetik őket. Sokkoló 2001. után éppen húsz évvel megint embereket látni, ahogy az égből potyognak. De talán még sokkolóbb, hogy a tálibok gyakorlatilag ellenállás nélkül vették át a hatalmat egész Afganisztán felett. A legtöbb várost egyetlen golyólövés nélkül vették be, hiába néztek szembe többszörös túlerővel. Akik arra számítottak, hogy az amerikaiak által felkészített afgán kormányhadsereg – meg a szabadságát féltő afgán nép – legalább egy ideig feltartóztatják a tálib hadműveleteket, keservesen csalódtak. Nem kell Afganisztán-szakértőnek lenni ahhoz, hogy ennek az egyik tanulságát viszonylag könnyen felismerjük. Az afgánok zsold nélkül egyszerűen nem akartak az amerikaiak világáért harcolni.
Afgán lelkipásztorok imádságot kérnek
A szédítő gyorsasággal végbement tálib hatalomátvétel nemcsak politikai kérdéseket vet fel, de beláthatatlan következményekkel jár az afganisztáni keresztény gyülekezetek számára is. John Manley (az Egyesült Arab Emirátusokban élő evangéliumi lelkipásztor) kapcsolatban van afgán lelkipásztorokkal, akik imádságot kérnek, és az alábbi kéréseket juttatták el hozzá, rajta keresztül pedig hozzánk.
Miért cserélte le a mai ember a teológiát a pszichológiára?
Sokféle választóvonal van az emberi gondolkodásban, de az egyik legmarkánsabb különbség az, hogy az identitásunkat meghatározó vonatkoztatási pontokat a lelkünkön belül, vagy a lelkünkön kívül keressük-e. Ez pedig összefügg azzal az előzetes világnézeti döntéssel, hogy hiszünk-e egy eredeti tervben és szándékban, illetve hiszünk-e abban, hogy a belső világunk eltérhet egy ilyen előzetes tervtől és szándéktól. Egyszerűbben fogalmazva: hiszünk-e a teremtésben és a bűnbeesésben.

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK