Köszönöm, hogy apám voltál. Köszönöm, hogy felneveltél bennünket, és mindig – a konfliktusainkban is – tudtam, hogy szeretsz. Köszönöm, hogy a hibáid és tökéletlenségeid ellenére Jézusra mutattál ...vagy talán éppen azok miatt. Köszönöm, hogy megmutattad, hol találom a bűneimre a bocsánatot ...hogy tudtál őszintén bocsánatot kérni – tőlünk és Istentől ...és tudtál maradéktalanul megbocsátani. Köszönöm, hogy nagylelkű és vendégszerető voltál ...hogy nyitott volt az otthonunk ...hogy szeretted Isten népét ...különösen az öregeket és az elesetteket. Köszönöm, hogy megszínesítetted az életünket...
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Szabados Ádám
Az új erkölcs nem tűri a régit
Amikor tavaly nyáron az Amerikai Legfelsőbb Bíróság kis többséggel ugyan, de döntött arról, hogy mind az ötven állam számára kötelezővé teszi a melegházasság elfogadását, tudni lehetett, hogy ez egyrészt rögzíti azt a változást, amit a szexuális forradalom vitt végbe az amerikai társadalomban, másrészt új folyamatokat is gerjeszt, amelyek hatására egyre nehezebb lesz a keresztény erkölcs képviselete a nyugati társadalmakban. Ahogy ez gyakran történik, az új erkölcs nem tűri meg maga mellett a régit, az új piedesztál felállítása együtt jár a régi lebontásával és elhordásával. Az ezt igazoló...
A sémi retorikai analízis fő szabályai
Az ószövetségi szövegek narratív eszköztárának igazi erejét gyakran elrejtik a modern nyugati olvasó lineáris elvárásai, nem értjük a sémi történetmesélés hangsúlyait, így a szándékolt jelentés mellett is időnként elgyalogolunk. Amikor viszont sikerül ráhangolódnunk a héber narratív gondolkodás hullámaira, kincseket találunk. Az elmúlt hetekben ráirányult a figyelmem a sémi retorikai analízis kérdéseire, és a kezembe került Roland Meynet Rhetorical Analysis: An Introduction to Biblical Rhetoric c. könyve. Meynet könyve – Nils Wilhelm Lund munkáira támaszkodva – a sémi retorika legfontosabb...
Füstölőoltár a szentek szentjében? (2)
Konzervatív kutatóknak többféle oka is lehet arra, hogy bizalommal közelítsenek egy bibliai szöveghez (l. első rész). A legnyilvánvalóbb ok az, hogy a Szentlélektől sugalmazott szövegnek tekintik, ezért úgy gondolják, hogy Isten megvédte a tévedéstől (vö. Mindig igazat mond a Biblia?). A bizalomhoz azonban általában nincs szükség még erre a hermeneutikai kiindulópontra sem, néha elég pusztán azt feltételezni, hogy a szerző nem mond ellent önmagának egy adott szakaszon belül, vagy ha mégis, akkor a megteremtett feszültéggel retorikai vagy egyéb célja van. Jó példa erre az 1 Sámuel 15, ahol...
Füstölőoltár a szentek szentjében? (1)
A kritikai és a konzervatív bibliaértelmezés közötti különbség sokszor egyszerű hermeneutikai döntésen múlik: bizalommal vagy bizalmatlanul közelítünk a szöveghez? Olyan ez, mint egy váltóállítás: a kezdeti döntés határozza meg a végeredményt, ahova megérkezünk. A hermeneutikai döntések soha nem semleges térben történnek, hanem emberek által, akik mindig előfeltevésekkel közelednek az írott szövegekhez. Nagyon leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy a kritikai megközelítés alapvetően a bizalmatlanság hermeneutikája, a konzervatív megközelítés pedig a bizalomé. Az életben persze a bizalomnak és...

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK