Hétfő este a vacsoraasztalnál újságoltam, hogy Erőss Zsolt megint feljutott egy nyolcezres csúcsra, immár a másodikra azóta, hogy műlába van. „Papa, ez istenkísértés?” – kérdezte az egyik fiam. „Hát… azt hiszem… igen, az” – válaszoltam bizonytalanul. Bizonytalanul, mert ha valóban istenkísértés, amit csinálnak, akkor mi a csudának lelkesedem? Ha istenkísértés, akkor nem kellene csinálniuk, ha meg nem kellene csinálniuk, akkor nekem sem kellene lelkesednem. Mi ez, ha nem kognitív disszonancia?! És a fiaim még nem is tudják, hogy Reinhold Messner volt gyermekkorom egyik hőse. Messner 1980-ban oxigénpalack nélkül, teljesen egyedül ment fel a Csomolungmára, ezt azóta senki sem ismételte meg, ráadásul elsőként mászta meg a világ mind a tizennégy nyolcezresét. Erőss Zsolt hasonló ikonná vált a szememben. Kimagasló teljesítménye lenyűgözött, figyelemmel kísértem az expedícióit, a mostanit is.
Istenkísértés volt felmenni a Kancsendzöngára? Az biztos, hogy nyolcezer méter fölött a kockázat olyan nagy, hogy a legjobb hegymászók tiszta fejjel (és abban a levegőtlen magasságban ez a legkevésbé garantált) is a szerencsére vannak utalva. Én egyszer visszafordultam egy 2500 méteres hegy csúcsától ötven méterre, mert a fiaimra gondoltam. Mondjuk én nem vagyok hegymászó, és tériszonnyal eleve nem volt semmi keresnivalóm azon a hegyen, de azt megtapasztaltam ott a havas hegygerincen, hogy az ember elérkezhet saját határaihoz, amikor döntenie kell: vállalja-e a kockázatot, és vállalja-e akkor is, ha ennek nincs felfogható haszna, vesztesége viszont nagyon is lehet. Erőss Zsoltnak is vannak gyerekei, kettő is, mint nekem. Felelős értük. Istenkísértés, amit csinál?
Nos, tegnap jött a hír, hogy Erőss Zsolt valószínűleg nem jön le a hegyről többet. Egyik hegyről sem. Ereje – vagy valami más – elhagyta. Tavaly a barátja maradt az Annapurnán, most ő maradt a Kancsendzöngán. Nehéz elhinni, mert Erőss Zsolt eddig mindig előkerült a hegyről, akkor is, amikor mások elhullottak mellőle. Olyan volt, mint egy keljfeljancsi, vagy egy macska, amit akárhogy döntenek, mindig lábon marad. Csúcsmászóknál a bukás fenyegető réme állandóan ott van a levegőben, hogy Damoklész kardjaként sújtson le, de furcsa volt még elképzelni is, hogy egy nap épp Erőss Zsolt ne kerülne elő a csúcs alól. Már miért ne kerülne elő? Erőss Zsolt?! A nevében is ott van, hogy erős, ráadásul két s-sel! Azért erős, hogy legyőzze a nehézségeket. Eddig le is győzte. Szívósan, izomerővel, akaraterővel. Sokan még most is reménykednek, hogy egyszercsak felbukkan a hóban, elfagyott ujjakkal, jégcsapokkal a fehér szakállán, szörnyen bicegve, de élve. Mert ő tényleg erős volt. Nagyon erős. De úgy tűnik, ezúttal az erősebb győzött. Fájdalmas. Tragikus. Reális.
Istent kísértette? Azt hiszem, igen. De nem tudtam soha így látni őt. A családjának, feleségének, gyermekeinek pokolian fog hiányozni, és ha ezt nézem, Erőss Zsolt önző emberként halt meg, saját oltárán, felelőtlenül, szemtelenül, maga ellen kihívva a sorsot. Ezt mondja az eszem. A szívem viszont mást mond. A szívem azt mondja, hogy ebben az emberben Tuk vér folyt. Kalandra vágyott. Sárkányokkal, tündékkel akart találkozni, Mória tárnái és Mordor tűzhányói hívogatták. A Megyét unta. A Csülkök és Csülkösök kisszerű világából Nyugathonba húzta a szíve, ahol soha nem megy le a nap. Újból és újból fel akart emelkedni a sasok közé, ahol a felhő is lent van, nem csak a sár, és az akadályok is mind lent vannak, meghaladva, legyőzve, kivégezve. Erőss Zsolt csak 45 éves volt, ami egy pillanat a hegyek életében, ő mégis le akarta győzni őket, az öregeket, mert akkor talán ő is kortalanabb lesz. Az öregek győztek.
Qoheleth szerint Isten állította az örökkévalóságot az ember szeme elé, hogy keressük és kutassuk azt, és ne elégedjünk meg, amíg meg nem találtuk. „Tekintetem a hegyekre emelem. Honnan jön segítségem?” – kérdezte Zsolt, évről évre, nyugtalanul. A válasz kibontakozott. Nem a hegyektől, mert a hegyek előbb-utóbb ölnek, mint a mesebeli Caradhras. Fenségesek, hatalmasak, kihívóak, de gyilkosok. Az Annapurna és a Kancsendzönga fehéren vakító csalfa metaforák. A segítségnek magasabbról kell jönnie. Csak az tudja meggyógyítani az örökkévalóság utáni vágyunkat, aki előidézte azt, és aki erősebb és öregebb a vad hegyóriásoknál. Erőss Zsolt számomra mindig a befejezetlenség jelképe lesz. És nem csak az élete rövidsége miatt.
Miért mássza meg az ember a hegyeket? Mert ott vannak!
A mászók révén is nagyon sok mindent megtudunk a Teremtőről, alkotásain keresztül.
Számomra Erőss Zsolt jelkép, a hétköznapi keresztény jelképe. Mert azt tette, amit szerinte tennie kellett. Ment, nem adta fel, hanem Isten segitségével sorban legyőzte ellenfeleit, kicsit és nagyot, ahogy jöttek. A csúcson tűnt el.
A hétköznapi keresztény vágyik az emberi elismerésre is. Mert meg kell erősödnie, mert mindig bizonyitania kell, önmagának is. Mert még mindig kereső. Mert még nem igazán találkozott Istennel.
Zsolt -sokak szerint- már találkozott Istennel, s azóta is válaszokat kap kérdéseire. Reméljük, hogy örömteli válaszokat!
Köszönöm Ádám,
Nagyon jó volt olvasni azt a cikket is!
Mostanában én is hegyeket mászok… kicsit másmilyeneket, kicsit máshogy.
Szeretném őket magam alatt, magam mögött tudni, mint talán mindenki más.
Gyakran hosszan szemlélem őket mielőtt nekiindulok egynek.
És mindig itt hibázom el.
Kicsit magasabbra kellene emelni a tekintetemet, oda, ahonnan a segítség jöhet… jön. Az a segítség, ami hegyeket mozdít el!
Üdv:
sw
Szerintem butaság misztifikálni a két magyar, többé hegyre nem mászó honfitársunkat.Istent sem keverném bele a sorsukba. Ők egyszerűen fizikai és biológiai törvényszerűségeket vettek semmibe – és arra mindig az ember fizet rá. Emerson szerint az ember ereje nem a túlzásokban mutatkozik meg, hanem a mértéktartásban.De lehet, hogy ezt Joseph Joubert mondta. E mondat után pedig mégis szóba hoznám a Názáreti Jézust, ugyanis ő sem ugrott le a kb 70 méter magas templom párkányáról – tekintve a fizikai törvényekre, az Atya más irányú akaratára, valamint a hatalom és hírnév megszerzésének Golgotai úton megtervezettségére. Jézus üdvöt, bűnbocsánatot hozott a híressé válása útján, míg a hegymászók gyászt, árvaságot, apátlanságot hoztak a családjukra. Inkább a geográfiai dimenzió helyett a gyermekei és a feleségük szív-kapcsolati dimenziójában kellett volna családilag együtt haladva megmászni az élet előttünk álló nagy csúcsait. Férjként apaként, nagyapaként ezt én így látom.
Katona László: Jézus nem a „fizikai törvényekre” való tekintettel nem ugrott le a párkányról, hanem azért, mert ellenállt a Sátán kísértésének. A Sátánnak egyébiránt abban igaza volt, hogy angyalok hordozzák őt, és nem ütné meg magát…(a féligazságok mestere a Sátán).
Ádám: nagyon szépen összefoglaltad Erőss Zsolt történetét, motivációit, azt, ami hajtotta egyre csak előre… , azonban, én is úgy érzem, Lászlóval egyetértve, hogy sokat vállalt magára. Szerintem igaza volt a fiadnak, hogy ez már az istenkísértés kategória. De nem csak ésszel, szívvel is. A hegymászás szép dolog, dicső dolog, de alapvetően egy önmagáért való szenvedély. A világért sem akarok ítélkezni felette, hiszen egy hős, de amikor az embernek családja van, és egyébként is elveszítette már a fél lábát, akkor lehet, hogy a szenvedélyt igenis-ha nem is sutba vágva- őrlángra kellene tekerni. Mondjuk nem 8000 méterre kellene mászni… Szerintem ez tragédia, és amennyiben beéri kevesebbel, bőven mászhatott volna még, ameddig meg nem öregszik. Ez persze egy szempont; a másik az, amint már mondtam, hogy egy hős, minden szenvedélyével, egy mustáng, akit nem lehet karámba zárni, mert úgyis kitör…
Lacibá „Számomra Erőss Zsolt jelkép, a hétköznapi keresztény jelképe. Mert azt tette, amit szerinte tennie kellett. Ment, nem adta fel, hanem Isten segitségével sorban legyőzte ellenfeleit, kicsit és nagyot, ahogy jöttek. A csúcson tűnt el.”
Jelkép, de abszolút nem értek egyet azzal, hogy a hétköznapi keresztyén ember jelképe lenne. A hegyek voltak az ellenfelei, de ez, akárhonnan nézzük, bizonyos értelemben, passzió. Nemes elfoglaltság, de nem keresztyén célprogram. A keresztyén ember másokért áldozza oda magát, és nem a szenvedélye oltárán, véleményem szerint. Sehol nem olvasunk olyanról az Írásban, de még nem is sugall olyat, hogy válassz egy szenvedélyt, és ha törik, ha szakad, fordítsd rá minden idődet, és öld bele minden energiádat. A keresztyéni önfeláldozás, vagy mártírium, szerintem mindig másokért történik; a hitért, vagy a testvéreidért.
Summa summarum: Erőss Zsolt jelkép, de inkább az antik hősök, héroszok mintájára, semmint keresztyéni értelemben.
Adám, hasonlóan látjuk a dolgot, csak te jobban írsz!
Tegnap írtam a Facebookon:
Egy tragédia margójára.
Sokaktól hallom, hogy mennyire tisztelték Erőss Zsoltot azért, ahogy az amputációja és rehabilitációja kérdését kezelte. DE …! És talán most sokan azt mondják, hogy nem most lenne itt az ideje ennek a DE-nek, hisz kegyelet is van a világon. Rendkívül sajnálom az elveszett életeket, a szeretteiket elvesztő hozzátartozókat, az özvegyen és árván maradt családtagokat, de nem leszek álszenten politikailag korrekt. Vállalom, hogy nem leszek népszerű de szerintem viszont pont most van itt az ideje, mert most lehet belőle tanulni. Meg lehet belőle tanulni, hogy nem minden a vasakarat, nem minden a motiváció, nem minden a teljesítmény, hisz nem mindegy, hogy mi a vasakarat, a motiváció, a teljesítmény tárgya. A józan ész, a felelősségteljesség, az alázat fontosabb mint az öncélú, magamutogató, fennhéjázó teljesítményhajhászás. Félreértés ne essék, nem kétlem, hogy 8000-es csúcsokat mászni ember feletti teljesítmény. Szó szerint. Ez most igazolódott. Viszont az sem kisebb teljesítmény, ha egy ember, akiből ikon lett, belátja azt, hogy az emberi élet (az övé, a bálványozóié, a családjáé, stb) fontosabb, mint egy trófea és belátja, hogy hatalmas akaraterejét, eltökéltségét valamilyen hasznosabb csatornába terelni érdemesebb és nemesebb, még ha ez szerelme, a 8000-esek elhagyásával is jár. Hiszen jól tudta, hogy ebbe előbb vagy utóbb bele fog halni. Mi magyarok gazdagabbak lettünk egy ikonnal, egy legendával, de a családja szegényebb lett egy férjjel, egy apával. Van aki szerint gazdagabbak, vagy szegényebbek (nézőpont kérdése) lettünk egy hőssel is. Szerintem nem. Egy hősködővel igen. Mert hatalmas különbség van a hősiesség és a hősködés között. A hősiesség mások javáért való önfeláldozó magatartás. A hősködés pedig öncélú, magamutogató, felelőtlen kockázatvállalás. Szóval gondolkodjunk el mindnyájan, hogy nem használjuk-e akaraterőnket, motivációnkat, teljesítményünket a rossz (értsd: hiábavaló, eredmény nélküli, önpusztító) cél érdekében, becsvágyunk, kivagyiságunk, nagyságunk igazolására! Ő sajnos ezt tette. (Nem ítélkezem felette!) Lehet, hogy nekünk is az a legnagyobb gyengeségünk, amit mi magunk és mások is legnagyobb erősségünknek tartunk? Tanuljuk meg Erőss Zsolttól azt a leckét, hogy azt kell tennünk ami magunk és környezetünk számára is a legnagyobb hasznot hajtja! És ez bizonyosan nem az, hogy önző álmaink és szenvedélyünk oltárán mindent és mindenkit érdemes feláldozni.
Mászhatott volna a gyerekeivel 6-7 ezres csúcsokat, megtanítva nekik a hegymászás tudományát, szépségeit és gyönyörködhetett volna a gyermekei tekinteteben ahogy ők először átélik azt, amit ő korábban már megjárt. Ez a „gyengülő” és már sokat tapasztalt szülők új „hegycsúcsa!” Ez az ő életéből kimaradt de nékünk meg van lehetőségünk….
Soha sem értettem ezeket a hegymászókat(a „műkedvelő”hegymászókkal semmi bajo
sincs).Mi motivál valakit,hogy veszélyeztetve saját(és mások életét is)neki
menjen 8000 méteres csúcsoknak?Az egyikük azt válaszolta:”…mert ott van…”
Talán unalmas nekik a szürke mindennapi élet,adrenalinra van szükség,nagyobb
kihívásokra.Többnek lenni mint az átlagember,ikonná,bálvánnyá válni.Most így
frissen nekem két fogalom kristályosodik ki:a felelősség(felelőtlenség)és a
dicsőségvágy.Ez az ember „befutott”,nagy sikerei voltak.Amikor elvesztette az
egyik lábát akkor le kellett volna állnia.Vannak jelek ez ember életében
amelyekre illik oda figyelni különben…Ma szomorúan láttam a TV-ben a feles-
égét és a két kicsi gyereket.Ilyen háttérrel az ember már nyugodjon le.
Talán extrém sportolóknak nem is jó családot alapítani.Itt jön be számomra
a felelősség(felelőtlenség)kérdése.Mi a fontosabb?A másik dolog a dicsőség:
vagyok valaki,benne vagyok a hírekben,valamit oda tettem az asztalra,az
emberek felnéznek rám,hősnek tekintenek.És mint mondjunk arról a 26 éves
fiatalemberről aki előtt ott volt az élet?Lehet,hogy sem fizikálisan sem
mentálisan sem volt felkészülve ekkora kihívásra.Az életben vannak határok
amelyeket nem lehet felelőtlenül átlépegetni,lehet,hogy egyszer kétszer
sikerül,de egyszer majd nem.Mindennapi szóval:ezek az emberek kihívták a
sorsot maguk ellen,habár én mint hívő ember nem hiszek a sorsban mint olyan-
ban.Kockáztattak,nagy volt a tét és belepusztultak.Számomra az extrém
sportolók nem hősök,lehet,hogy demagóg vagyok de van sok kis „csendes”hős
aki nap mint nap megmássza a maga kis „élet-csúcsait”,vagy egy rendkívüli
helyzetben hőssé válik-de nem célja,hogy hős vagy ideál legyen.A halálnak
is van és kell,hogy legyen értelme:ez egy értelmetlen halál volt.Ez így
elkerülhető lett volna.Nem kell mindent csúcsot megmászni.És végül itt a
szenvedély kérdése:valami hajt belülről,egy erő amin nincs uralmam,az
eszem azt mondja,hogy ne,de a szenvedély ereje nagyobb.Az extrém sportolók
hasonlók a szenvedélybetegekhez:mindég kell egy újabb,nagyobb adag…náluk
ez az adrenalin.Túllépték a lehetőségeik határát,most már legendák lettek.
De milyen áron?Most a feleségének kell Erősnek lenni a szó legszorosabb
értelmében:apa nélkül kell felnevelnie két gyereket és ez nagyobb feladat
a szememben mint a Csomolungma meghódítása.
Én sokáig nem értettem, hogy Erőss Zsolt már családdal a háta mögött és súlyos balesete után még miért megy 8 ezres csúcsok közé. Most sem tudom megérteni és felfogni mivel napi 8-12 órát egy íróasztal mögött töltök, tehát egy pillanatig nem tapasztaltam meg azt az élmény, motivációt és kihívást amelyet ez a sport ad. Aki nem magashegyi hegymászó az nem tud ítéletet mondani felette, felettük; viszont hány olyan sport van még a világon ahol percenként néznek szembe a halállal és mégsem ítéljük el őket? És tudjuk hogy egyedül kinél van az ítélet és az igazság.
Egyetértek azzal, amit Ádámnak az ész mond, az önzéssel és felelőtlenséggel kapcsolatban. Egyúttal megértem azt is amit Ádám szíve mond, és azzal kapcsolatban Roy Hession: Jézus erőterében c. könyvéből jut eszembe egy rövid rész a régi idők szenvedélyes istenkeresőiről, illetve arról, hogy megtanulhatjuk tőlük, hogy ők tényleg Isten személyét keresték — a ma népszerű szolgálatkereséssel és élménykereséssel ellentétben.
Erőss Zsolt úgy halt meg, ahogy a hősök. Nem kímélte életét mindhalálig (Jel 12:11). Teljesítette a küldetését, az élete árán is. Akkor istenkísértés ez, ha Isten szeretete egyenlő a gyávasággal. Akinek nem való a hegymászás, az ne másszon hegyet. Ő ebben mutatta meg, hogy mit jelent, ha valakinek van szíve, van hite. Sok keresztény halt már hősi halált, de haláluk nem jelentett bukást. Isten elvitte őket. Győztek. Az Ember teszi a dolgát…
Én megkérdeztem volna a fiamtól, hogy mi az Istenkísértés számára abban, hogy valaki felmászik egy hegyre(mert akkor még csak a csúcs „meghódításáról” volt szó))? Hogy értette ezt?
Enélkül, csak a saját filozófálgatásunkba bonyolódunk ahelyett, hogy beszélgetnénk a gyermekünkkel a gondolatairól, véleményéről, ami szerintem elég fontos lenne.
Reinhold Messner is Istent kísértette?
Megjegyzem, hogy azóta többen mászták meg oxigén használata nélkül az Everestet!
Én belegondolnék Zsolt lelki világába is.
Vajon mekkora dilemma lehet, ha valakitől mindenki azt várja, hogy a család és a gyermekei születése miatt teljesen meg kell(ene) változtatnia az eddig élt életét?
Vajon mihez kezdjen az ,aki a hegyek közt találta meg a tehetségét, örömét, helyét, sikereit? Aki a hegyek közt ismerte meg önmagát és határait, aki ott élt, mint hal a vízben?
Vajon boldog lenne-e a család, ha az apa ezeket feladva egy helyét nem találó ember lenne?
Milyen példa(kép) lenne, a gyermekei és a felesége számára?
Miért ne gondolhatta 9 sikeres 8000-es után (és 2 sikertelen), hogy még ezt is meg tudja mászni?
Vajon nem úgy döntött, hogy mérlegelte, hogy miden képessége, tapasztalata tudása megvan-e hozzá? Tisztában volt a lehetséges veszélyekkel?
Én tiszteletben tartom Zsolt és felesége döntését.
Értem a kommentelőket és az ő nézőpontjukat, de megpróbálhatjuk megismerni Zsoltét is.
Vajon, ha lejöttek volna most mindketten,akkor is ugyanígy vélekednénk róluk? Mi alapján ítéljük meg az embereket és döntéseiket?
Az erősebb győzött?
Istenkísértés próbára tenni magunkat? Dávid miért küzdött az erősebb Góliáttal?
Ha sosem tenné senki sem próbára az erejét,akkor hol tartanánk?
Rengeteg érdekes kérdést lehetne megbeszélni, akár saját családunkban is, akár a gyülekezetben is.
Spectatorhoz:
A „műkedvelő” hegymászók vagy ön,- és közveszélyesek, mert olyat űznek, amihez semmit sem konyitanak -és ezért tényleges istenkisértés amit tesznek-, vagy egyszerűen csak kirándulók,akik kijelölt és sokak által bejárt utakon közlekednek, és épp ezért nem „másszák” a hegyeket.
„Számomra az extrém sportolók nem hősök,lehet,hogy demagóg vagyok de van sok kis “csendes”hős aki nap mint nap megmássza a maga kis “élet-csúcsait”,vagy egy rendkívüli helyzetben hőssé válik-de nem célja,hogy hős vagy ideál legyen.”
Az igazi kereszténynek szerintem igenis van célja: épp hogy hős, győztes legyen! Mert meg van irva: „Nem tudjátok, hogy a pályán küzdők mind futnak ugyan, de a díjat csak egy nyeri el? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek!” 1Kor 9,24
„Aki nem magashegyi hegymászó az nem tud ítéletet mondani felette, felettük; viszont hány olyan sport van még a világon ahol percenként néznek szembe a halállal és mégsem ítéljük el őket? És tudjuk hogy egyedül kinél van az ítélet és az igazság.”
Pontosan!
Köszönöm az érdekes a gondolatokat. Bennem az van az egésszel kapcsolatban, hogy valamiért Isten mégis úgy teremtette meg a Földet, hogy kerültek rá 8000-es csúcsok. Nagyobbak nem, mert nagyobbakat már nem lehetne megmászni a fizika és biológia törvényei szerint, de ekkorákat még pont igen…
Igazából nagyin fáj, ami történt. Magam is szeretem a hegymászást. Azt sajnálom, hogy Zsolt túl nagyot kockáztatott. Tavaly lejött az Annapurnáról, feladta és jó döntést hozott. Ő maga mondta, hogy az igazi hegymászó nem az, aki felmászik a hegyre, hanem aki vissza tud fordulni a csúcs előtt.
Azért remélem, hogy még találkozunk vele odafent!
madarászlajos szerint:” A józan ész, a felelősségteljesség, az alázat fontosabb mint az öncélú, magamutogató, fennhéjázó teljesítményhajhászás.”
Nekem a filipi levélből az ún. Krisztus-himnuszból a következő sorok jutottak és járnak az eszembe és nagyon egybecsengnek a fenti sorokkal. Szóval az idézet: „Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál; és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is.” (Filipi 2,3-4)
Nem akarok senki felett ítélkezni, ezt meghagyom az Jóatyának, de azokkal értek egyet, akik arra hívják fel mindannyiunk figyelmét, hogy józanul és bölcsen élni sokkal nagyobb kihívás, mint hódolni emberi szenvedélyeknek és csak úgy élni az életet.
„Papa, ez istenkísértés?” – kérdezte az egyik fiam. „Hát… azt hiszem… igen, az” – válaszoltam bizonytalanul.
Szeretett atyámfia, Ádám!
Rendelt ideje van a születésnek, rendelt ideje a halálnak is. Istentől rendelt.
Isten rendelése soha nem befejezetlen, soha nem torzó.
Aki kicsikét is ismeri a székely nép lelkületét, a mienket, az megbizonyosodik, hogy nem kísérti Istenét, legföljebb gyermeki bizalommal játszadozik Véle. Oldását és kötését nem kérdőjelezi meg, nem alkudozik és esküdözik, nem azt firtatja, hogy mit nem szabad, csak beérni akarja azzal a szabadsággal, amit Isten adott neki.
Zsolt se kísertette Istenét, Teremtője adta tálentumaival szabadon kereste önön korlátjainak végességét. Megtalálta, és befejeztetett: a hegyet én akartam, mert engem akart a hegy.
Sewalungma légvonalaban nincs olyan messze Dardzsilingtől, mint amilyen messze vannak jónéhányan Erőss Zsolt életének és tetteinek megértésétől.
Dardzsiling, ahol a Csoma nemzetségbéli Sándorunk porhüvelye nyugszik, akiről Magyari Lajos, székely atyánkfia gyönyörű poémát írt, amelyet most figyelmedbe ajánlok, s úgy olvasd, hogy közben Zsoltra is gondolj, akit nem a hegy ölt meg, hanemhogy Teremtője magához ölelt. SDG!
Kisebb atyafiúi szeretettel, csaba
—–
Magyari Lajos: Csoma Sándor naplója —> http://mek.oszk.hu/kiallitas/erdelyi/magyari.htm
Lacibához!
Őszintén szólva egyszerűen nem értem a reakciódat.A „műkedvelő”hegymászókon
én azokat értem akik a Pilist,a Mátrát és esetleg a felkészültebbje egy
erdélyi havast mászik meg.Meg kell különböztetni az amatőr és a profi
hegymászókat.Te összemosod ezt a két kategóriát.A „közveszélyes”kifejezést
nem használtam csak a „veszélyezteti”szót.Ezt azért írtam mert szerintem
nem szabad lett volna magával vinnie a fiatal hegymászót(érdekes,az ő tragé-
diájával nem nagyon foglalkozunk).Szerintem az igazi keresztyénnek nem az
a célja,hogy hős legyen(azzá válhat,lásd pl.Zsid.10,32-34 és a 11.rész):
ezek nem akartak hősök lenni-azzá váltak és PÉLDAKÉPPÉ.Az igazi keresztyén
célja Isten imádása.Óvatosan bánnék a „cél”kifejezéssel.Vannak jó és téves
célok.Ma divatszó lett evangéliumi körökben a „céltudatos”kifejezés.Ezek a
hegymászók is igencsak céltudatosak voltak.Végül is:nem ítélkezem felettük,
csak gondolkodtam egy kicsit a történteken.Belőlük keresztyén példaképet
kreálni szerintem egy kicsit meredek dolog.Egyébként a sok jó hozzászólás
közül nekem madarászlajosé áll a legközelebb.Ilyen dolgok megvitatásánál
vigyáznunk kell,hogy túlzott szubjektivitásunk miatt ne essünk át a ló
túlsó oldalára „megteológizálva”egy szomorú eseményt.Én a tiszta józan
paraszti ész oldaláról közelítettem meg a kérdést és továbbra is ezen a
talajon maradok.Az ítélet meg az igazság valóban Isten hatáskörébe tartozik.
üdv.
sziasztok,
igen érdekes hsz-okat olvastam itt, ill. megelőzőleg természetesen egy értékes blog posztot
az én gondolataimat is már szinte mind megemlítette valaki
a miért pont 8000 csúcsokat helyezett el a Földön a Tervező, ahhoz én úgy vélem, az a válasz is passzol, mert az már túl van azon az ésszerű határon, ami a megmászhatóság szempontjából legalább egyfajta relatív biztonságot jelent, s alkalmas a „kísértés”-re
hiszen rengeteg egyéb – a hegyekhez és hegymászáshoz semmi köze sincs – kísértés létezik még az ember életében, amelyek szintén vannak, léteznek, s amelyek „elkövetése” (~megcsinálása?) esetén nincs „azonnali halál”, ill. van belőle menekülés, mint ahogy a nagyon magas hegyről is le lehet jönni,
de ott is lehet maradni:
http://sportgeza.hu/extremsport/2013/05/23/a_halalfelelem_eletben_tart_de_az_sem_eleg/
nekem olyasmi érzésem volt a tragédia hallatán, hogy bizony 45 évesen, hegymászó baleset miatt elveszített láb és számos elhunyt sorstárs után bizony akár vissza is vonulhatott volna tanítani, okítani, fiatalokkal foglalkozni, nem utolsósorban a saját gyermekeivel
de aztán az egyik cikkben olvasok egy 74 éves spanyol hegymászó, Carlos Soria-ról, aki szintén ott járt, ráadásul most, de nem ment fel a csúcsra, visszafordult
szóval ő meg már 74 éves és még mindig aktív,
talán bölcs ember lehet
vagy csak évtizedek óta szerencséje van?
nos, én passzolok
Nem tudhatjuk, mi vajon mit tettünk volna Erőss Zsolt helyében, nincs jogunk ítélkezni felette.
Ahogy sportolóinkat ‘imádja’ az ország, amiért jól szerepelnek a világ előtt, ugyanúgy dicsőséget hozott hazánkra a maga módján Zsolt is.
Istennel való kapcsolata csak Rá és Teremtőjére tartozott.
Örülök, hogy hazámfia volt, akire büszke lehetek.
Isten nyugosztalja!
Kedves Miklós!
Nem szeretnék vitát gerjeszteni de egyszerűen nem értek egyet a hozzászólásod
dal.Ha hős volt akkor is csak olyan értelemben ahogy azt Luciánus meghatározt
mint amolyan antik hős.Azonban a fő probléma számomra az,hogy teljesen tévese
ideidézted a Jel.12:11-et.Itt a keresztyén mártírokról van szó akik valóban
nem kímélték életüket mindhalálig.A mártír nem akar mártír lenni,dehaahelyzet
úgy alakul akkor vállalja a mártíromságot.Ebben a kontextusban Erőss Zsolt
enyhén szólva is túlzás,tévedés.Ő nem keresztyéni értelemben nem kímélte az
életét,amit tett azt nem Isten dicsőségére tette.Az ő küldetése keresztyéni
értelemben az volt,hogy férj és apa legyen.Te őt elénk mint egy bátor kereszt
ényt helyezed mint akinek volt hite.De milyen hite?Miben hitt?Valószínűleg
abban,hogy megmássza ezt a csúcsot.Hit és hit között nagy különbség lehet.
Nem nagyon hallottam,hogy hangoztatta volna hívő identitását(lehet,hogy volt
erről szó,én nem hallottam)akkor miért kreálsz belőle hit-hőst.Nem az.
A hit hőseit egész más magatartás és hozzáállás jellemzi.Azt mondod győzött,
de valóban győzött?Kedves Miklós,beleestél az idealizálás csapdájába és
ezért téves következtetéseket vontál le.Azt mondod,hogy akinek nem való a
hegymászás az ne másszon hegyet.Én mint síkvidéki ember nem is mászok és
nem is fogok mászni hegyeket.Lehet,hogy gyáva is vagyok:vállalom.Számomra
a Biblia ezt tanítja:”…nem törekszem arra,ami túl nagy és elérhetetlen
nekem.”-Zsoltár 131:1b.Ismerem és tudom a korlátaimat és ahhoz idomítom az
életemet.Nem törekszem népszerűségre,nem akarok hős lenni.Ahogy a népi
mondás is mondja:addig nyújtózz ameddig a takaród ér.
Spectator! Nincs min vitázni. Nem idéztem tévesen a Jel 12:11-et, a mentalitás ugyanaz, még ha a konkrét cselekedet más is. De ennek nincs jelentősége, mindenkinek meg van a maga dolga. Erőss Zsoltra, és Kiss Péterre büszkék lehetünk, és magatartásuk példa mindnyájunk számára. A küldetésünk Istenre tartozik, és az is, hogy ki milyen mérték szerint él, teljesít. Akinek sok adatik, attól többet kérnek számon. Nem attól lesz valaki bátor, hogy hegyeket mászik, hanem ha teljesíti Isten akaratát. Ha Zsolt úgy ítélte meg, hogy ez az ő küldetése, nincs joga senkinek megkérdőjelezni, erről ítélkezni. Nyilván ő sem kereste a halált, de nem is riadt vissza tőle. Ha nem akarsz, ne mássz hegyet, attól nem leszel kisebb, de gyáva ne legyél, mert azok nem kerülnek a Mennybe, és nem is vagy az, ha azt teszed, amit Isten rád bízott. A küzdelem a keresztény élet alapeleme, és ebben bizony ők példát mutattak. A bukás nem az, hogy valaki meghal, hanem az, ha valaki meghátrál. …
(Én jelen szituációban ezt a posztot gusztustalannak tartom, nem is igazán akartam hozzászólni, vitatkozni sem szeretnék….)
Kedves Miklós!
Nem őrölünk egy malomban.Nincs értelme válaszolnom.Hagyjuk abba.Egyébként én
nem tartom egyáltalán gusztustalannak ezt a posztot,sőt magában a posztban és
a hozzászólásokban is sok a hasznos dolgot fedeztem fel.Nem kellett volna
reagálnom a Te hozzászólásodra mert a Te és az én felfogásom ezekről(és lehet
más keresztyén kérdésekről)olyan messze van egymástól mint Makó Jeruzsálemtől
Megígérem:többet egy hozzászólásodra sem reagálok.Nem érdemes.
Többieknek:
Amíg olvastam az építő hozzászólásokat hősiességről,küldetéstudatról(amelyek
mentesek a nemzeti pátosztól)eszembe jutott a „Tűzszekerek”című csodálatos
film amely többek között Eric Liddel skót misszionáriustól és olimpiai bajnok
életének egy epizódja.Hiszem,hogy láttuk ezt a filmet.A lényeg:Eric Liddel
Isten dicsőségéért futott és nem a maga dicsőségét kereste.Ő valóban egy
hithős élsportoló.Nagy nyomás nehezedett rá de nem engedett elveiből.Később
már nem atletizált hanem elment Kínába misszionáriusnak.Ott is halt meg.
Olvastam valahol,hogy Hudson Taylor nagy karriert futhatott volna be mint
zongorista,híres művész lehetett volna,biztos csodálták volna.Vagy Charles
Studd aki nagyon tehetséges krikett játékos lehetett volna-ehelyett elment
misszióba.Záró megjegyzésem:mi vagy Ki motivál valakit nagy tettre?
Kinek a tetszését keresem?!
Komolyan nem értem hogy lehet pozitív példa egy ilyen hegymászó…
„Ha pedig valaki az övéiről és főképpen az ő házanépéről gondot nem visel: a hitet megtagadta, és rosszabb a hitetlennél.”
Persze lehet hogy milliomos volt és a felesége, gyerekei simán meglesznek nélküle is anyagilag, de ez csak egy része a dolognak…
Az is érdekes hogy a keresztények a saját testvéreiket is kiközösítik maguk közül, mert pl tetkójuk van, metál vagy rap zenét szeretik, bizonyos dolgokat máshogy gondolnak (nem eretnekségekre gondolok), míg ilyen emberekről meg pozitív a véleményük…
Könyörgöm, nem önmagában a mászás istenkísértés. Hanem az, hogy már a fél lábad odaveszett, de még mindig olyan teljesítményt vállalsz magadra, mintha meglenne… Lacibá és Miklós pedig csúsztat, és igéket értelmez félre (az 1 Kor 9,24 az üdvösségre vonatkozik, csak egy sportból vett példát használ az apostol; a Jel 12,11 pedig, ahogy Spectacor is írja, a mártíriumról szól, és nem sportbalesetekről). Hogyan lehet ennyire félremagyarázni a Biblia üzenetét… nem értem.
„…Messner 1980-ban oxigénpalack nélkül, teljesen egyedül ment fel a Csomolungmára, ezt azóta senki sem ismételte meg…”
Ez csak akkor lenne igaz, ha nem létezne egy Peter Habeler is.
http://www.everesthistory.com/climbers/habeler101603.htm
„The ultimate challenge in mountaineering came in May, 1978 when Habeler and Messner made the first oxygenless ascent of Everest.”
Egy apró hozzáfűzés a kísértéssel és a győzelemmel kapcsolatban:
Zsolt a dolgát tette, meg annál sokkal-sokkal többet, azt amiben hitt, amit az Isten rendelt számára.
Hogy ez Isten kísértése volna? Vicces volna a felvetés, ha nem volna szomorú. Számomra már az sem világos, hogyan és miért merülhet fel ez bárkiben is?
Ha Zsolt az Istent kísértette, akkor mindenki, mindenkor és mindenütt azt teszi, vagyis a kérdésnek nincs értelme… ahogy a válasznak sem.
Zsolt győzött, nem veszített! Elveszítésével viszont, ahogy az írás elkövetője, meg mindenki más, a hegyek is veszítettek…
Úgy gondolom, hogy a „hogy lehet pozitív példa egy ILYEN hegymászó” és az „ILYEN emberekről pozitív a véleményük” megjegyzések túlságosan summásak és előítéletesek. Szerintem egyiken sem ismertük Erőss Zsoltot annyira, hogy azt állítsuk hogy ő egy ilyen vagy olyan ember volt. Egyes cselekedeteit láttuk, gondolkodásának, személyiségének bizonyos elemei nyilatkozataiból elénk tárultak, de nem hiszem, hogy kijelenthetnénk hogy ő ilyen vagy olyan ember volt. Igenis voltak jellemének, életének olyan vonásai, amelyek mindenki számára pozitív például szolgálnak. Kitartása, eltökéltsége, a felmerülő problémák mindenáron való megoldása mind olyan dolog, amely jó lenne, ha mindnyájunkat jellemezne. Az már más kérdés, hogy ezeket milyen cél érdekében használta. Szerintem (és ahogy látom a többség szerint is) ezek hiábavaló, önző célok voltak, amelyek személyiségének egyébként dicséretes jegyeivel párosulva olyan halálos kombinációt alkottak, amely minden józan mérce alapján felelőtlennek minősíthető kockázatvállalásra sarkallta. Két dolgot mindenképpen szeretnék leszögezni: 1. a mártír nem attól mártír, hogy egy elképzeléséhez, meggyőződéséhez akkor is ragaszkodik, ha tudja, hogy abba nagy valószínűséggel belehal, 2. a hős nem attól hős hogy önként halálos kockázatot vállal. A kulcs abban van ami a meggyőződés tárgya, illetve a kockázatvállalás célja. Ezek miatt Zsolt sem mártír, sem hős nem volt.
Komolyan fiúk, nagyon fárasztóak vagytok! Miért van ekkora csőlátásotok? Van aki a madarak énekéből is kihallja Isten szavát. Hogy nem látjátok az emberben az Embert? Miért gondoljátok, hogy mindenkinek úgy kell élnie, ahogy ti azt elképzelitek? Azért nem becsülitek a küzdelmet, mert ti magatok nem küzdöttetek még semmiért úgy, ahogy kellett volna, nincs rálátásotok a témára.
Az istenkisértés nem más, mint meglovagolni Isten munkáját előretolva saját magunkat.
Így volt ez a zsidókkal a pusztában: Ha neked olyan fontos ez a projekt, akkor adj nekünk ezt, adj nekünk azt.
Így volt ez Jézussal a toronyban: Ha neked fontos az emberiség szabadulása, akkor játszunk ugribugrit, én leugrom te meg elkapsz.
Így volt ez a jeruzsálemi zsinaton: Ha neked olyan fontos, hogy befogadjuk a pogányokat, akkor írd elő nekik ezt, írd elő nekik azt.
A hegymászás emberi tevékenység, de ez nem jelenti azt, hogy nem lehet benne Isten ereje, és hogy nem lehet Isten akarata. Őbenne élünk mozgunk és vagyunk. Mivel emberi tevékenység, ezzel Isten nem kísérthető, mert Isten emberi dolgokkal nem kísérthető. Nem állítottam, hogy a hegymászók evangélistaként, apostolként, vagy valami hasonlóként haltak volna meg, ezt csak ti próbáljátok csőlátásotokba beszuszakolni. Azt sem írtam, hogy hősök voltak, azt írtam úgy haltak meg, ahogy a hősök. Ez a két ember olyan emberi kvalitásokat mutatott fel, amit a Jel 12:11 alapján Isten minden kereszténytől elvár, ezért ők számunkra példát mutattak, abban amiben nekik tehetségük volt.
2013. máj. 26., vasárnap 05:52 Írta: Kovács Egon
Aki ott volt, csak az tudja, mondani bármit lehet. Mi a biztonságos? Van akinek a zebra se. Nem egyformák a képességek, ennélfogva az elvárások se. Nincsen nagyobb parancs, vagy törvény, mint ami belülről szól, noszogat. S, ha nem hallgatsz rá, elveszted célodat. Kire ami bízatott, azt tegye, s ne fusson meg, ha itt az ideje. A sok bölcs családapa, vajon tudja-e, mily veszélyt rejt a jövő gyermekeire? Nem, el van rejtve. A feladat nagysága nem kell elriasszon, nagyot tenni csak hittel lehet! A csúcs megvolt. Értelme pedig önmagában nincs semminek, még az életnek se. Mindennek csak valamire, valakire nézve. Ki csak villanyoszlopokat mászott, de azt se szerette, életét megmentette, a földön botlott meg a kőbe. Kinek több ezer ugrása volt az égből a mélybe, otthon hokedliról hanyatlott le végleg, nyakát törve. Mit tudsz te por ember, ha nincs ihleted? Csak a hozzád hasonlóakat szaporítani. Én inkább a hősöknek gratulálok, hiszen célba értek. Sajnálni a gyávákat kell, s a hitetleneket. Köszönjük az 5 fős csapatnak a küzdelmét!
Eross Zsoltot tisztelem, minden most bejatszott interju ezt erositi bennem. De nekem meg mindig nem o az etalon a kitartas, a remenyseg, a gyozelem, a mindennapok szurkesegebol valo kitores teren. Nem kell ahhoz 8000 meter fole menni, hogy az ember extrem eletet eljen. Eleg komolyan venni Jezus Krisztust * :-?*(*”- ._,’*5!*,, barati tarsasagodban, csaladodban, gyulekezetedben. Ennel extremebb sportot nem ismerek.
Hoppa, a karakterek a „huszonegyedik szazadban, es a „hivatalban, munkahelyen”, szavakat takarjak 🙂
Kedves Adam! Most olvasom az apcselt. Szerinted Pal Istent kisertette, hogy Jezust hirdette a sokadik megveretes, elzaratas utan is? (Remelem nem erted felre a kerdest 🙂 )
Aki ott volt, csak az tudja, mondani bármit lehet. Mi a biztonságos? Van akinek a zebra se. Nem egyformák a képességek, ennélfogva az elvárások se. Nincsen nagyobb parancs, vagy törvény, mint ami belülről szól, noszogat. S, ha nem hallgatsz rá, elveszted célodat. Kire ami bízatott, azt tegye, s ne fusson meg, ha itt az ideje. A sok bölcs családapa, vajon tudja-e, mily veszélyt rejt a jövő gyermekeire? Nem, el van rejtve. A feladat nagysága nem kell elriasszon, nagyot tenni csak hittel lehet! A csúcs megvolt. Értelme pedig önmagában nincs semminek, még az életnek se. Mindennek csak valamire, valakire nézve. Ki csak villanyoszlopokat mászott, de azt se szerette, életét megmentette, a földön botlott meg a kőbe. Kinek több ezer ugrása volt az égből a mélybe, otthon hokedliról hanyatlott le végleg, nyakát törve. Mit tudsz te por ember, ha nincs ihleted? Csak a hozzád hasonlóakat szaporítani. Én inkább a hősöknek gratulálok, hiszen célba értek. Sajnálni a gyávákat kell, s a hitetleneket. Köszönjük az 5 fős csapatnak a küzdelmét!
Minden elismerésem Erőss Zsolt teljesítményeiért, kevés ember tudta volna teljesíteni azt, amit Ő igen. Meghajlok nagysága előtt, de amit a világra teremtett (lásd a két gyermek)azért felelőséget is vállalt egyidejűleg, amit így vagy úgy (felelőtlenségből vagy sem, döntse el mindenki maga)nem tartott meg. Ami fölött mindenki hajlamos elsiklani, kapott Istentől egy figyelmeztetést (a baleset, amelyben elveszítette a lábát), amivel sajnos nem élt, mégis el kellett volna gondolkodnia, hogy valamit üzent neki a Teremtője, jelesül „lassíts! húzd be a féket!”
Azontúl, hogy őszintén sajnálom ami Vele történt, a gyerekeket szintén, hiszen meg kell tapasztalják milyen apa nélkül felnőni. Persze nem kellett volna feladnia az álmait, de akkor kár a családalapítást is bevállalni. Nagyapám mondta volt, előre elnézést a szóhasználatért (nem szoktam így megnyílvánulni- ezt sem én mondtam)”… egy seggel nem lehet két lovat megülni egyszerre…”
Nyugodjanak békében! A hozzátartozókat pedig vígasztalja Isten szeretete!
Sokáig töprengtem,hogy kell-e,érdemes-e reagálni Kovács Egon hozzászólására.
Végül úgy döntöttem,hogy nem megyek el mellette szó nélkül.Ebben a témában
a hozzászólók nagy többsége bibliai alapról próbált érvelni.Kovács Egon
hozzászólásában ennek nyoma sincs.Cinikus és relativizál.Mit lehet kezdeni
ilyen mondatokkal:”Nincsen nagyobb parancs,vagy törvén,mint ami belülről
szól.”-Igenis van nagyobb parancs ami „kívülről”szól:a Biblia tartalmaz
ilyen parancsokat.Ezekhez tartja magát egy hívő ember.Van belülről valami
ami szintén szól(nem parancsol!)ez pedig a lelkiismeret.Továbbá:”Értelme
pedig önmagában nincs semminek,még az életnek sem.”Ez a nihilista felfogás
egyszerűen nem igaz és elfogadhatatlan.Az ember életének igenis van értelme
:Isten nem küld értelmetlen életet élni a földre.A hívő ember életének igenis
van értelme.Sőt,sok „világi”ember is él nagyon hasznos,tartalmas,alkotó és
értelmes életet.A halálról így nem szabad beszélni ahogy K.E.beszél,ez túl
komoly dolog,hogy ilyen nyegle módon közelítsük meg.A halált nem lehet és
nem szabad így relativizálni.Majd:”Mit tudsz te por ember,ha nincs ihleted?
Csak a hozzád hasonlókat szaporítani…sajnálni a gyávákat kell,s a hitetle-
neket.”Én egy átlagember vagyok(„por ember”) akit igenis ihletnek dolgok,de
ihletem forrása egész máshol ás Másban van mint azt K.E.sugallja.Engem pl.
egy jó igehirdetés is ihlet.Ami a gyávákat és a hitetleneket illeti:először
is határozza meg már,hogy kit tekint Ön gyávának és hitetlennek?A gyávát és
a hitetlen nem megvetni és sajnálni kell hanem segíteni nekik.És a hősök
valóban célba értek?Nem tudom,hogy K.E.hívő embernek tartja-e magát,mert
ilyen mondatokat ilyen hangnemben hívő ember nem enged meg magának.Az Ige
nem arra int bennünket,hogy hősködjünk hanem,hogy alázatosan éljük a földi
életünket.Végül ki a győztes?Szerintem ezek:Jel.12:11;21:7;1Pt.1:3-9 itt
kiemelve a 9.verset.A legnagyobb GYŐZTES,JÉZUS KRISZTUS győzelmének e része-
sei vagyunk és abból élünk és azáltal válunk mi is győztesekké,ez ad értelmet
életünknek,ittlétünknek még ha valóban por és sokak által megvetett emberek
vagyunk.Végül én is gratulálok:gratulálok minden egyszerű hívő embernek aki
nap mint nap megharcolja a hit harcát,harcol a test visszahúzó ereje ellen,
gyakran kudarcot vall és vannak vereségei,de „hős”mert megtartja a hitét.
Ez a feladat nagysága:legyőzni a régi természetünket.És ez állandó és nagy
feladat.Nem mindenki képes erre…
A sok hozzászólás után mit lehet még mondani? Elmagyarázni, aki nem érti – többek között én sem – hogy mi lehet vonzó ebben az „extrém sportban”: a pszichológusnő, aki szintén hegymászó itt mondja el http://inforadio.hu/hir/eletmod/hir-564068
De, hogy „keresztény jelkép” volna, azt nagyon nem gondolom…
Végre jutott időm, hogy előkeressem az általam már említett Jézus erőterében c. könyvet.
Nem tudjuk és aligha tudhatjuk, hogy a hegymászás mögött volt-e istenkeresés…
A posztról mindenesetre az alábbi két bekezdés jutott eszembe.
„Manapság azonban alig hallunk Isten ismeretének szükségességéről, és csak akkor döbbenünk rá ennek a hiányára a prédikációkban és a keresztyén életvitelben, ha a múltba tekintünk. Úgy tűnik, hogy régen, még a lelki sötétség korszakaiban is, mindig voltak akiket izzított at Isten iránti szenvedély, a vágy, hogy megismerjék Őt. Számukra egyetlen cél létezett csupán, Isten ismerete. Szívüket mély szomorúság járta át, és tudták, hogy csakis Isten tudja megelégíteni őket. Amikor ezeknek az embereknek az istenkereséséről olvasunk, úgy tűnhet, hogy némelyek igen furcsa utakon jártak. Voltak, akik pusztában vagy barlangban éltek, esetleg kolostorba vonultak. A vágy, hogy elérjék a szentséget, >>mely nélkül senki nem látja meg az Urat<< (Zsid 12,14), némelyeket arra sarkallt, hogy megfosszák magukat minden földi vagyontól és testüket önkínzó módon sanyargassák. Egyesek fanatikusak voltak, mások egészen önmagukba fordultak. Ma már többségüket szerencsétlen tévelygőknek tartjuk, a törvényeskedés és aszkétizmus rabjainak. Azonban ne feledjük, hogy minderre az Isten ismerete iránti vágy indította őket, és céljuk a megszentelődés volt, hogy megláthassák Istent.
Ma már merőben más a helyzet. Tisztább fényben látjuk a Bibliát és az evangélium üzenetét; tehát megvetéssel nézünk vissza a régi időknek ezekre a szenvedélyes istenkeresőire. Elgondolkodtató azonban, hogy a növekvő világosság nem hozta magával az Isten ismerete iránti vágy növekedését, éppen ellenkezőleg, szinte ellentétes hatást váltott ki. Nyilvánvalóan hiányzik az életünkből a mindent elsöprő vágy, hogy meglássuk Istent, és úgy tűnik, hogy a keresztények ma Isten megismerésénél alacsonyabb rendű életcéllal is beérik."
Nem akarom azt mondani, hogy Erőss a hegymászásban Isten megismerését kereste volna, de még azt sem, hogy ne kereste volna. Viszont ez a fenti idézet sajnos nagyon nagyon találó 🙁
Kedves Éva!
Köszönöm a hozzászólást és a belinkelt anyagot.Elolvastam és nagyon elgondol-
kodtató a hegymászó pszichológusnő véleménye.Egy mondata azonban nagyon sokat
megmagyaráz:”Nedeczkzy Júlia éppen úgy véli,hogy a hegymászás valójában
nem sport,annál több…”-Akkor meg mi?Talán egy fajta vallás…?!
Kedves dzsaszper!
Köszönöm a belinkelt részt.Valóban nagyon találó.Nekem is meg van Hession
ez a kitűnő könyve(meg a másik is amely magyarul megjelent:”A megújulás
útján/Teljetek meg lélekkel).Mind a kettő nagyon hasznos olvasmány.
Az általad belinkelt rész amely az ókori istenkeresőket jellemezte.Ha
megengeded egy fél mondatot idéznék.”Egyesek fanatikusok voltak…”
Ebben a szomorú esetben is egy fajta fanatizmusról van szó.Ezek a hegy-
mászók fanatikusak,lehet,hogy némelyek kalandorok is de a kalandor az
nem veszélyezteti az életét.Igaza van Hessionnak amikor ezt mondja:
„Nyilvánvalóan hiányzik életünkből a mindent elsöprő vágy,hogy meglássuk
Istent,és úgy tűnik,hogy a keresztyének ma Isten megismerésénél alacsonyabb
rendű céllal is beérik.”Valahol itt kell keresnünk a mai modern kereszty-
énség válságának okait.Azért fanatikus nem lennék,mert a fanatikust a
forró fej és a hideg szív jellemzi.Ez a kettő meg nem jó kombináció.
Olvastam az erdély.ma című portálon(május 27.)egy érdekes írást ezzel a
címmel:”Ki ölte meg Erőss Zsoltot?”Megpróbálon belinkelni,habár ebben eddig
nem volt nagy sikerem.Az író rámutat a média óriási felelősségére.
http://www.erdely.ma/publicisztika.php.?id=142320&cim=ki_olte_meg_eross_zsoltot
Végül egy szubjektív vélemény:amit ebből a szomorú esetből levontam az pedig
az,hogy ha volt hős ebben a dologban akkor szerintem ez a hős Kiss Péter volt
Elnézést kérek,nem siekrült az írás belinkelése habár törekedtem,hogy
pontosan írjam be,nem sikerült.Nem próbálkozom többet belinkeléssel,
öreg és ügyetlen vagyok.Ha valaki ki tudja javítani,hálás leszek.
Egyébként ha a google-ba beütjük a „Ki öle meg Erőss Zsoltot?”akkor
ott meg fog jelenni az írás.Ismételten:elnézést kérek a pontatlanságért!
Végigolvastam az összes hozzászólást és bavallom, sokkal inkább azokkal értek egyet, akik azt mondják, le kellett volna állnia. Erőss Zsoltnak volt egy szenvedélye, ami az élete is volt egyben és nincs is ezzel semmi baj. Sokunknak van szenvedélye, kinek veszélyesebb, kinek biztonságosabb… Ám mégiscsak, attól kezdve, hogy a világra hívott két életet, igenis felelősséggel tartozott irántuk. És van úgy, hogy az embernek máshogyan kell kiélnie a szenvedélyét vagy új célokat „kell” találnia, mert már valami más fontos a számára. Az ember kap néha intő jeleket, ő is kapott egyet, de elsiklott felette. És bár nem kétlem, hogy a két gyereke borzasztó büszke lesz rá, ha majd felnő, egyúttal abban is biztos vagyok, hogy az árván, apa nélkül töltött évekért nem lesznek hálásak. Én anya vagyok, s szenvedélyem is volt, nem is teljesen veszélytelen, de amikor gyereket vállaltam, önként s boldogan mondtam le róla, mert nekem a legeslegfontosabb az életben a gyerekeim boldogsága. Nincs hiányérzetem és nem vagyok megkeseredett sem, mert találtam új célokat, amelyek ugyanúgy boldoggá tesznek!
Spectator: a helyes link: http://erdely.ma/publicisztika.php?id=142320&cim=ki_olte_meg_eross_zsoltot
Kedves dzsaszper!
Hálás köszönet a a javításért!
Egy mai hír nyomán:
Egyébként délelőtt olvastam az egyik teletexten,hogy még három hegymászó
halt meg a Himaláján:egy japán nő,egy spanyol férfi és egy serpa.A Himalája
nem veszélyes,több mint veszélyes.Követem a Forma-1 versenyeit,ez is egy
nagyon veszélyes sport de az utóbbi időben sokkal kevesebb(de jó ezt leírni!)
a fatális baleset.Jobbak az autók is és felkészültebbek a pilóták.Néha azt
szokta mondani a szakkommentátor a közvetítés alatt,hogy XY versenyző most
a határon vezet.De annyira profi,hogy nem lépi át a határt mert tudja,hogy
akkor már nem vezet hanem csak „céloz”.A kevésbé felkészült versenyzők a
„veszélyforrások”,az utóbbi versenyen is volt ilyen.Csak a tapasztalt piló-
tának köszönhetően nem lett nagyobb baj.A legjobb Forma-1-es pilóták(kb.
10-15-en vannak)tudnak a „határon”vezetni de feleslegesen nem kockáztatnak
mert tudják,hogy lesz egy következő verseny ahol győzni lehet.Tudni kell,
hogy hol a határ,mennyit engednek meg képességeim.Feleslegesen nem kockáz-
tatok,vigyázok magamra és versenytársaimra is.Ha nem kell reagálnom akkor
én ezzel magamra nézve lezártnak tartom e dolog tárgyalását.Köszönöm a
türelmeteket!
Kedves Hozzaszolok! Csupan egy kerdesem van hozzatok: Beszelgettetek valaha szemelyesen Eross Zsolttal? Nekem megadatott ez a megtiszteltetes es nem is akarmilyen korulmenyek kozt! Nem mondom, hogy ismertem, de nehany dolgot tudok rola sajat tapasztalatbol. Az Ember maga volt a megtestesult onbizalom. Sugarzott belole a jokedv , a pozitiv energia, a lelkesedes. Kozvetlen volt es baratsagos. Nem lattam becsvagyonak es felelotlennek. Es nem gondolom, hogy becsvagybol vallalta az eroprobalo, kockazatos expediciot. A hegy az elete volt es a vegzete lett. Higyjetek el , mindannyiszor szamolt a sohavisszanemteres lehetosegevel, tette ezt mar akkor is, amikor a felesegevel egyutt masztak a 8000 feletti csucsokat. Peldaertekunek tekinthetjuk, ahogy megmutatta az, hogy mu vegtaggal is lehet teljes eletet elni es nem is akarmilyent. A gyerekeim ikonnak tekintik, felneznek ra, mindennap emlegetik, tisztelettel beszelnek rola. Miert nem lehet elfogadni, hogy ez volt az o elete, az o dontese???? Hanyan vannak kozulunk, akik olyan szenvedellyel elunk valamiert ahogy O a hegymaszasert? Kisebb hordereju dolgokat sem vagyunk kepesek szivbol felvallalni, de felette itelkezunk…Becsvagyo volt, mert 8000 fole vagyott..hangoztatjuk, holott csaladja, ket kisgyereke varta otthon. Es hol a becsvagy azokban, akik itt a kornyezetunkben illegalisan halomra irtjak az erdoket, csak hogy olyan hazat epitsenek maguknak, mely minden kenyelmet biztosit, mikozben meg az illemhelyig is legszivesebben ujonnan vasaorlt uzemanyagzabaloval mennenek…csakhogy lassak, hogy nekik van. Es a felsorolas vegtelen…..Zsolt nem ilyen ember volt. Nem ez a fajta vagy motivalta! Nem tudom es nem is tisztem itelkezni folotte. Egyetlen erzes van bennem ma is iranta: melyseges tisztelet! Koszonom, hogy ismerhettem. Nekem sok erot adott!
Hogyan fogadd a kritikát? (4)
„Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?” (Róma 8:31)
Abban a pillanatban, amint kiemelkedsz a tömegből, az emberek felfigyelnek rád, és nem mindig azok, akiket szeretnél, hogy felfigyeljenek. Tanulj a kacsáktól! A víz felszínén milyen nyugodt, odalent azonban szorgosan evez úszóhártyás lábaival, és nem bánja, hogy azt a víz elborítja. Az idő a te oldaladon áll. Amikor Nátánaél Jézusra vonatkozóan ezt kérdezte: „Származhat-e valami jó Názáretből?”, Fülöp így válaszolt: „Jöjj, és lásd meg!” (János 1:46). Nátánaél megtette ezt, és tanítvánnyá lett. Gyakran előfordul, hogy amint az események feltárulnak, világossá válik minden, ami miatt kritizáltak, te pedig igazolást nyersz. Ehhez azonban tovább kell haladnod. George Bernard Shaw, az ír drámaíró valóban sok kritikát kapott – de tudta, hogyan kezelje őket. Egyik nyitóelőadása után egy színikritikus kiállt a nézőközönség elé, és ezt mondta: „Ez gyalázatos!” Shaw maga is kiállt, és így válaszolt: „Egyetértek, de mit tehetünk mi ekkora tömeg ellen?” Senkit sem ért több bírálat, mint Pál apostolt, ő mégis ezt írta: „Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?” Bátorság nélkül csupán jó ötletek – és tévedések miatti bánkódások – halmaza vagyunk. A legtöbb kihagyott lehetőséget nem hagytuk volna ki, ha hajlandók lettünk volna túltenni magunkat a kritikákon, és megragadtunk volna, ami kínálkozott. Mindannyian félünk. A különbség azonban ez: a győztesekben erősebb a haladás utáni vágy, mint a kockázat miatti vonakodás. Könnyebb együtt élniük annak emlékével, hogy megpróbálták, de nem sikerült, mint azzal, hogy meg sem próbálták. Tudják, hogy a kudarc a siker elkerülhetetlen része, és tisztában vannak vele, hogy a kudarcok mindig vonzani fogják a kritikát. Mégis, míg mások félnek elindulni egy új lehetőség felé, a győztesek inkább attól félnek, nehogy kihagyják a lehetőséget!
Mai Ige, 2013.05.29.
Kedves Lacibá,
az írás ugyan jó, nagyon is jó, de hogy jön ide? Nem érdemes keverni a szezont a fazonnal! Pál apostol azt írja: „Ha Isten velünk …” Ugye ott van a „ha”! Ő vele tudjuk, hogy ott volt. Pál ezt írja magáról: „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam. Végezetre eltétetett nékem az igazság koronája, melyet megad nékem az Úr ama napon, az igaz Bíró.” De Pál nem egy emberi szenvedély miatt szenvedett, hanem Krisztusért, az evangéliumért.
„Ne szégyeneld hát a mi Urunk bizonyságtételét, se engem az õ foglyát; hanem együtt szenvedj az evangyéliomért Istennek hatalma szerint”, írja barátjának, Timóteusnak. Ha tudnánk olyanról pl., hogy Erőss Zsolt a csúcstámadáskor Istennek, és a Megváltójának ad hálát, és neki adja a dicsőséget, akkor a „ha Isten velünk” és a kapcsolódó sorok sem okoztak volna gondot.
„Csak az tudja meggyógyítani az örökkévalóság utáni vágyunkat, aki előidézte azt, és aki erősebb és öregebb a vad hegyóriásoknál.”
Ezt a mondatot külön és a cikket is köszönöm Ádám!
Seniorwolf-nak is (én is gyakran itt hibázom el, vagy: vakmerően, gondolkoás nélkül nekimegyek ahogy Zsolt – és egyik sem vezet célra :))
A saját hegye mindenkinek adott, illúzió, hogy egyedül (önmaguntól, önmagunkért) segítség nélkül megmászható – Erőss Zsolt valszeg így gondolta. Sok erőt!
http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/kancsendzonga-a-teljes-tortenet/
Luciánus és Spectator írásai miatt örülök, hogy végigolvastam a hsz-eket, és hálás vagyok az Úrnak, hogy vannak még az Igéhez ragaszkodó hittársaim.
Nem olvastam a hozzászólásokat. Így a saját véleményalkotásban sem fognak befolyásolni, túl azon, hogy ennyi szabadidőm sincs…
Bizonyosra veszem; Erőss Zsolt maximum vallásos ember volt, de nem Jézus szerinti, az Igéhez ragaszkodó hívő. Neki az első helyen (mindent megelőzően, és szinte mindent kockáratevően) a MINDEN-CSÚCS-MEGHÓDÍTÁSA szerepelt. Vagyis Istent az első parancs szerint detronizálta. Ez pedig káromlás, ha tudatlanságból fakadt is. Rögeszmés hős volt, ha létezik ilyen fogalom…
Gyerekeinek apára lenne szükségük, nem pedig eszményi ikonra..
Keresztény ítélőbírák (szolgálati ajándékai)!
Nem tűnt fel nektek, hogy a fenti írás valamiféle megemlékezés akart lenni? Ti pedig Ige fitogtató versenyt csináltatok belőle. Mert már megint ti vagytok a legfontosabbak. Vajon milyen Lelki ajándék vezet benneteket, hogy azt vizsgáljátok, ami a szívben van és kívülről nem látható? Ha kívülvaló, miért úgy ítélkeztek felette, mintha belülvaló lenne? Ez logikátlan. Vajon akik valóban az övéinek tartják magukat, hogyan gondolkodnak? Amikor a zászlójukat vitte, úgy gondolták őket képviselte? Megbecsülték érte? Szépen megemlékeztek róla? Valójában azok az övéi és az ő tisztük az ítélet. Ebből a körből viszont a többiek a kívülvalók.
Beszólónak!
Mivel úgy érzem,hogy a megszólítottak között vagyok ezért reagálok a hozzászó
lásodra.Először is:nem érzem magam semmilyen ítélőbírának,nem ítélkeztem senk
felett sem.Ez a tragédia az utóbbi napokban uralta a közbeszédet és jó,hogy
Ádám is reagált rá és így mi hozzászólók.Talán a hívő embereknek is meg van
engedve,hogy reagáljanak társadalmi jelenségekre.A „szolgálati ajándék”kifej-
ezéssel egyszerűen nem tudok mit kezdeni.Valakik ezt a kifejezést pl.a lelki
vezetőre vonatkoztatják,ő maga személyében a „szolgálati ajándék”.Számomra
homályos a jelentése.A nagy többség nem ítéletet hanem véleményt mondott.
Abban igazad van,hogy a poszt egyfajta megemlékezés-de több is annál ugyanis
megjelnik benne egy fontos fogalom éspedig az „istenkísértés”fogalma és ettől
már a dolog „vetületet kap”, ebből kiindulva keresztyéni szemszögből próbálja
ÉRTELMEZNI az eseményt.Egyébként a „keresztény ítélőbírák”megszólítás hamis,
sértő és elfogadhatatlan.Továbbá:semmilyen Ige fitogtató verseny nem folyt
itt.Csak az történt,hogy néhányan az Ige tisztaságáért álltak vitába.És
egyáltalán nem vagyunk legfontosabbak.Hogy érted ezt,hogy mi vagyunk a
legfontosabbak?Miben vagyunk a legfontosabbak?”Vajon milyen Lelki ajándék
vezet benneteket,hogy vizsgáljátok,ami a szívben van és kívülről nem látha-
tó”-ez a mondat számomra értelmezhetetlen.Továbbá:igenis van felhatalmazás-
unk megvizsgálni dolgokat és lemérni az Ige mérlegén.(ld.1Tessz.5,21a;1Kor.
2,15a).És ha ezt valaki ítélkezésnek,fontoskodásnak,fitogtatásnak tartja-ez
legyen az ő problémája.Egyébként senki sem beszélt itt semmilyen „kívülálló-
ról”:ezt te magyarázod és erőlteted.Az adott igehelyen egy teljesen más ösz-
szefüggésben áll ez a belül levő/kívülálló dolog.Nem magyarázzunk már bele
az Igébe olyan dolgokat amelyek nincsenek benne.A zászlókat meg hagyjuk.
Figyelmedbe ajánlom a „Heti válasz”c.újság 22.számában megjelent interjút
Mécs László profi hegymászóval:ő szakmai szempontból azt mondja,hogy
sajnos szakmai hibák is elvezettek a tragédiához.Végül:sem bírák nem vagyunk,
se ne ítélkezünk és legkevésbé sem veszünk részt Ige fitogtató versenyben,
ilyenben én részt sem vennék és itt ilyen nem is volt.
figyelőnek!
Alapjában véve egyetértek azzal amit írtál,de nem használtam volna a „detro-
nizálta”,”káromlás” és „rögeszmés”kifejezéseket,túl erősek és félreérthetőek.
A hozzászólásokat pedig illikelolvasni(nem mentség az időhiány).Ha egy vitába
be akarok szállni érdemes körülnézni,hogy mások hogyan látják.Így a hozzászó-
lásodnak egy kicsit pejoratív,lenéző,lekezelő utóíze van.Engem „befolyásol-
nak”a hozzászólások:sokat tanulok belőlük,még azokból is amelyeket nem tud-
ok elfogadni.Luxus kihagyni a tanulás lehetőségét.
Minden megemlékezésnek akkor van értelme, ha tanulságot vonunk le abból amire emlékezünk. Amikor egy személyre/személyről emlékezünk meg, valamiféle álszentség, áltapintat vesz rajtunk erőt, tudatosan vagy tudat alatt. Természetesen nem akarjuk a hozzátartozók bánatát, fájdalmát azzal tetézni, hogy kimondjuk az igazságot az eltávozottról. Ugyanakkor mindnyájan éreztük már, hogy a hivatalos gyászbeszédek egyes elemei szemenszedett hazugságok. A jelenlévők többsége, akik ismerték az elhunytat, mind tudják, hogy hol lóg ki a lóláb, de mégsem szól senki.
Igenis van helye a kritikának! Nem kíméletlenül, nem a gyászolók arcába vágva, de ha nem vonjuk le a tanulságot, akkor arra vagyunk kárhoztatva, hogy elkövessük ugyanazokat a hibákat.
Az a megemlékezés nem ér semmit, sőt káros, ha hősnek vagy mártírnak titulálunk valakit úgy, hogy nem ismerjük az adott szavak jelentését, vagy helytelenül használjuk azokat. Soha nem beszélgettem Erőss Zsolttal, nem volt szerencsém találkozni vele. Ennek ellenére merek véleményt mondani, mert az életének egy részét a szemünk előtt élte: expedíciók, interjúk, nyilatkozatok, stb. Az ember azért gondolkodó lény, hogy amit lát, abból következtetéseket vonjon le. Ismét leszögezem, az emberi akaraterőnek és kitartásnak azt a példáját amit ő mutatott mindenképp követendőnek tartom. De ne tévesszen meg bennünket a a magával vitt magyar vagy székely zászló. Nem a nemzeti érzését vonom kétségbe, de azt bizton állíthatom, ha hollandnak születik, vagy hottentottának, akkor a holland vagy hottentotta zászlót viszi magával. Ott nem Magyarország és nem Erdélyország volt fönt a hegyen, hanem ERŐSS ZSOLT, csupa nagybetűvel. Így hát nem nemzeti hős. Senki nem kérte, hogy az országért tegye ezt. Az már a mi természetes emberi reakciónk, hogy büszkék vagyunk teljesítményére, hogy magyarként híres ember lett. De Ő lett híres, és csak az ő farvizén az ország. Nem ítélkezem, csak látható, levonható következtetéseket közlök. Továbbra is tartom magam a véleményemhez, hogy Erőss Zsoltot az az emberi akaraterő és kitartás ölte meg, amit bámulunk benne. Azért, mert az önkifejezésnek egy olyan módját választotta, ami rossz csatornába/irányba terelte ezt az erőt. Kiss Péter egy másik történet. Az ő halálának oka az eddigi információk szerint közvetlenül a hősiesség és a bajtársiasság volt, hisz ő épségben lejöhetett volna, de visszament barátjáért. Viszont ha nem ugyan az az erő munkál benne mint társában, akkor nem lett volna a Kantsendzöngán, …
Tegyük helyre prioritásainkat és használjuk a legjobbra erőforrásainkat!
Kedves Árpád!
“…Messner 1980-ban oxigénpalack nélkül, teljesen egyedül ment fel a Csomolungmára, ezt azóta senki sem ismételte meg…”
Ez csak akkor lenne igaz, ha nem létezne egy Peter Habeler is.
A mondatban két állítás volt: a. oxigénpalack nélkül, b. teljesen egyedül. Peter Habelerrel együtt mentek oxigénpalack nélkül, ez is nagy dolog volt, de Messner 1980-ban ugyanezt egyedül is megismételte, és ezt nem ismételte meg senki azóta. http://hu.wikipedia.org/wiki/Reinhold_Messner
Itt a telefoninterjú Kollár Lajossal:
http://4bakancs.com/post/51819581534/telefonos-interju-kollar-lajossal-a-magyarok-a
Itt pedig egy videointerjú szintén vele egy előbbi hasonló expedícióról. Kicsit hosszú, de kiderül, Mécs véleménye csak az egyik.
http://4bakancs.wordpress.com/tag/annapurna/
Ahogy hallgattam ezt az embert, akinek nagy része van ezekben az expedíciókban, aminek a neve „Magyarok a világ nyolcezresein”, bizonyosra veszem, hogy lesz magyar minden egyen. Vagy így, vagy úgy, de ott lesznek. Nekem érdemes volt meghallgatni.
Spectator szerint:
2013. június 3. hétfő – 00:13
A nekem címzett üzenetre: semmilyen vitába nem „szálltam be”. Nem kívántam egyik táborral sem egyetérteni. Egyszerűen a magam értelme és hitértelmezése mentén egy adott témában kifejtettem az álláspontomat. Méghozzá nem félreérthető módon, miképp te állítod, hanem egyértelműen. A hozzászólók „lenézése” márcsak azért sem valósulhatott meg, mert nem ismerkedtem meg mondandójukkal, így hát bírálni vagy leminősíteni sem „sikeredhetett”…
Lehet, hogy a Szent Hegy szelleme lett megkísértve?
Találtam egy videót, „Mik a műláb előnyei”? címmel. Ebben Erőss Zsolt elmeséli azt a régi legendát, ami miatt sokáig nem engedték mászni a hegyet, később is csak azzal a kitétellel, hogy a csúcs előtt meg kell állni és nem szabad fölállni rá! A helyiek szentnek tartották a hegyet. Lehet, hogy a hegy szelleme ölt? Ezen az oldalon van a rövid videó:
http://himalaja.blog.hu/
Kedves figyelő,
nem árt arra is figyelni, hogy már az önmagában hordozza a lenézést, hogy az elején közlöd, hogy nem olvastad el a kommenteket (még ha kellő indokkal is védekezel), ugyanakkor azért írsz (mint a többiek, akikre te nem szakítasz időt), hogy a te véleményedet viszont olvassák el a többiek. Bizonyára nem volt semmiféle lenézés a célod, de érdemes belátni, hogy a többi olvasónak – így Spectatornak – mégis alapot adtál ilyen érzésekre ezzel a magatartással.
figyelőnek!
Én nem állítottam,hogy Te félreérthető módon fogalmaztál.Egyértelműen és
félreérthetetlen volt hozzászólásod.Amint mondtam alapjában véve számomra
el is fogadható amit írtál.Csak azt véleményeztem,hogy három kifejezést
kicsit erősen fogalmaztál meg.Istent pedig nem lehet „detronizálni”,Ő
szuverén,a trónján volt,van és marad mindörökké.Őt senki,főleg nem egy
ember nem bírja detronizálni.Viszont egy kicsit „elárultad” magad ezzel
a mondattal:”Nem kívántam egyik táborral sem egyetérteni.”Ebből azt a
következtetést vonom le,hogy mégiscsak elolvastál egy-két hozzászólást
mert valóban voltak elég eltérő véleménynyilvánítások.Ami a „lenézést”
illeti lehet,hogy nem fogalmaztam pontosan,jobb lett volna a „korrekt”
kifejezést használnom.Nem korrekt a hozzászólások ignorálása vagy
mellőzése mert azt a benyomást kelti a többiekben:ti mondjatok amit
akartok,én elmondom az enyémet oszt viszlát…-így ez inkorrekt.Ez egy
olyan műfaj ahol lehet hozzászólni ha kell vitába is szállni.És nem
csak Te hanem mások is elég egyértelműen és félreérthetetlen módon
fejtik ki az álláspontjukat.Nem érzem magam lenézettnek csak hiányoltam
a korrektséget.Táborokat pedig én nem látok csak eltérő véleményeket…
Spectatornak:
Eszembe jut egy ironikus tanmese. A rabbihoz elmegy egy vitás kérdésben valaki. Elmondja panaszát, mire az a végkövetkeztetése a vallási vezetőnek: NEKED VAN IGAZAD. (A beszélgetésnél jelen van a „rabbi-növendék”, aki ugyancsak hallja a vita másik felének előadását). A rabbi a hasonlóan, az előzőhöz, ezzel bocsátja el a panaszos felet: IGAZAD VAN.
Amikor kettesben marad tanítványával, az elképedve mondja: „Mester, olyan nem létezik, hogy két, ellentétes állítás egyaránt igaz legyen!” A rabbi válasza: NEKED IS IGAZAD VAN…
A „detronizálás” helyett nehéz és félreérthető lett volna megfelelő, magyar kifejezést használni. Trónfosztásra jogi eljárás vagy még inkább katonai puccs mentén kerülhet sor. Ha valaki a szívében (aminek elvileg Isten trónjaként kellene „üzemelnie”)mást helyez oda („Ahol a kincsetek, ott van a szívetek”), az viszonyulásában meglopja az Urat, detronizálja.
Egyébként Erőss Zsolt abban is „ritka madár” volt, hogy a jámbor, jobbára vallásos Erdély szülötteként – mint az alábbi link bizonyítja -, még vallásosnak sem volt mondható:
https://www.youtube.com/watch?v=rVA_enFPF90
figyelőnek!
Köszönöm a találó tanmesét!Azt is elfogadom ahogy most körülírtad a
„trónfosztást”.Egyébként Erőss Zsolt megítélésében a meglátásunk
közel áll egymáshoz(ha elolvastad a hozzászólásaimat akkor ez egyért-
elmű).Nagyon köszönöm a belinkelt anyagot,mert ez is alátámasztja
azt a véleményt,hogy ennek az embernek nem voltak vallásos motivá-
ciói habár a vitában némelyek ezt erőltették.Végül is nem volt és
nincs is vita közöttünk csak egy kis félreértés bizonyos kifejezések
körül amit most tisztáztunk.Jó ez a „meglopja az Urat”kifejezés.
Vajon mi hívők is nem lopjuk-e meg gyakran valamiben az Urat…?!
üdv.
A fentebbi linket én is köszönöm figyelő, érdekes interjú!
Ezt ő sem gondolta volna, hogy az ebben adott utolsó mondatával saját magára mond ítéletet, még életében. „Az a jó hegymászó, aki megöregszik.” Valószínűleg ő is megöregedhetett volna, ha hallgat az események adta intésekre. A legszomorúbb viszont – ez kiderül az interjúból-, hogy tényleg semmi köze nem volt a Megváltóhoz. Legalábbis addig nem, ameddig még az emberekkel is tudott kommunikálni.
Nem értem, miért kell annyi mindent belemagyarázni ebbe. És milyen jogon? Ez a cikk is csak egy igénytelen kommentelés a témában. Százával vannak ilyenek a neten, mindenki olyan okos, és annyira tudja a frankót mások életéről. Arról, hogy mit hogyan kellett volna vagy nem kellett volna csinálni. Ez nem volt szép, vallásos köntösbe bújtatva pedig egyáltalán nem.
Nos régóta foglalkoztat az írásban is megjelenő kérdés, ami megosztotta a hozzászólokat, hogy tudniillik istenkísértés volt-e vagy sem, amit Erőss Zsolt tett. A mai nap láttam egy videót, amiben Nick Wallenda kötéltáncos átsétál a Grand Canyon fölött kihúzott drótkötélen. Bizony ott volt a gombóc a torkombam. Ilyen dolgot halandó ember nem tesz. Pár száz méterrel a föld fölött fél órán keresztül sétálni, hát… És közvetítésben lehetett hallani, hogy végig imádkozott: dícsérlek Uram, szeretlek Jézus, te segíts, te vagy az erőm, te vagy a Megváltóm… Jó, de ettől még nem volt ez is istenkísértés? Aztán olvastam egy interjút, ahol a művész, maga is kitér erre mondván, hogy sokan megkérdezik tőle, hogy nem istenkísértés amit tesz? Válaszában azt mondja, hogy egészen más az istenkísértés: amikor állsz az autópálya közepén szakadó esőben és jön veled szembe egy autó 70 mérföld/órával és azt mondod „Istenem, te valóban meg tudod állítani ezt az autót.” Szerinte ő egy egyedülálló képességet kapott Istentől, hogy a kötélen járhasson és rajta múlik, hogy ezzel a lehetőséggel él-e és hogy készül-e ezekre az alkalmakra. Istenkísértés volt Erőss Zsolt tette?
Akit érdekel a cikk az előző bejegyzés kapcsán:
http://www.christianpost.com/news/christian-high-wire-artist-nik-wallenda-to-walk-across-grand-canyon-tonight-98600/
Nemrég tették fel a szabadszombat honlapjára ezt az előadást… (még) nem hallgattam meg, de akit érdekel, annak gondoltam, felteszem….
http://www.szabadszombat.hu/eloadasok/magassag-es-melyseg-istennel-a-legmagasabb-hegycsucsokon-es-a-siralom/
A poszt és kommentek elolvasása után emlékezem.
Tizenéves koromban kezdődött szenvedélyes motoros korszakom, mely több évig
tartott. Vakmerő voltam és felelőtlen. Nem tántorítottak el a „sima” esések
és balesetek, sőt, egyre nagyobb és gyorsabb motorokat szerettem. Élveztem
a kihívásokat, a jeges utakat, amikor senki nem motorozott, csak én. Ezen idő
alatt indultam el a hit útján, és született meg kislányom. Két hónapos volt,
mikor megvettem életem legnagyobb motorját. Magabiztosan és büszkén indultam
motorommal haza, de ezek az idő haladtával egyre csökkentek. Új érzéssel is –
merkedtem. A felelősséggel. Az lüktetett szívemben, agyamban: Mi lesz gyerme –
kemmel, ha baleset ér, vagy meghalok? Két nap múlva eladtam, és azóta nem ül –
tem motoron.
Az egyik kommentelő írja:
„……… én ezt nem függőségnek vagy teljesítménykényszeres viselkedésnek látom, ez egész más, annál sokkal több. Valami belülről jövő mély vágy, ami hajtja, és szerintem csak azok értik/érthetik meg, akikben szintén ott van ez, vagy legalábbis valami hasonló vágy – ami nem feltétlen hegymászás iránti szenvedélyben nyilvánul meg. ………”
Állásfoglalás nélkül néhány gondolat, e témával kapcsolatban.
Valahol azt olvastam erről a belülről jövő jövő mély vágyról, hogy ez egyfajta „hívás”. Van akit a mélység hív, van akit a magasság. Van akit az erdők, van akit a pusztaság. Van akit a nyüzsgés, folyton tevékenykedés, és van akit a csendes elmélyülés. Gazdag üzenetet vélek felismerni az alábbi igeversekben:
„Akik hajókon mennek le a tengerre, akik nagy vizeken dolgoznak; Azok látják az ÚR munkáit és csodáit a mélyben.” (Zsoltár 107:23-24)
Engem személy szerint a csend „hív”, és az Istennel való bensőséges együttlét.
nekem is a gyerekeim jutottak eszembe a bajról.
engem most betegségek kínoznak. A nagyobbik fiú is csak hét éves, néhány év múlva arra sem fog emlékezni hogy léteztem, ha most meghalok; nem lesz senki, aki bibliai történeteket olvasson és magyarázzon nekik esténként. úgyhogy meg kellene gyógyulnom gyorsan, hogy visszatérjek a feladataimhoz.