A homoszexualitás körüli diskurzus időnként azért nyomasztóan zavaros, mert vannak az érvek mögött ki nem mondott előfeltevések, melyeket a vitában résztvevő felek magától értetődőnek vesznek, pedig a másik számára egyáltalán nem azok. Hadd mondjam el, melyek azok az előfeltevések, melyeket vitapartnereim érvei mögött gyakran felfedeztem, amikor a homoszexualitásról ütköztettük az álláspontjainkat. Olyan előfeltevésekre gondolok, melyek nem csak kimondatlanok, de szerintem tévesek is. Egy részük a keresztény kinyilatkoztatás fényében téves, másik részük tudományos kutatásokkal is cáfolható....
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Kultúra
Tengeri herkentyűk és homoszexualitás
A homoszexualitás kérdése soha nem látott kihívás a huszonegyedik századi egyház számára. Meggyőződésem, hogy ez a téma nemsokára nem csak ketté fogja osztani a hanyatló nyugati kereszténységet (ez a folyamat már elkezdődött), de a Krisztushoz való ragaszkodás és a valódi felebaráti szeretet egyik fontos jelzője is lesz. Ezt annak ellenére így gondolom, hogy az elmúlt egy-két évben sokan éppen Krisztus nevében változtattak álláspontjukon és álltak a félelmetes gyorsasággal formálódó új társadalmi konszenzus mellé, mely a homoszexuális életmód helyett annak bírálatát tekinti bűnnek. Istent...
Adottság vagy lehetőség?
Az amerikai és az európai gondolkodás közötti legnagyobb különbség szerintem a valósághoz való viszony. A valóság az európai ember számára elsősorban adottság, melynek mély gyökerei vannak a múltban. A valóság az amerikai számára elsősorban lehetőség, megvalósítandó feladat a jelen és a jövő számára. Az európai – különösen a kelet- és közép-európai – ember falként ütközik a valóságba, és vagy szitkozódva meghúzódik az árnyékában, vagy házat épít a fal mellé. Az amerikai se nem szitkozódik, se nem alkalmazkodik, hanem lebontja a falat és újat épít helyette. (Európának időnként persze vannak...
Texasország arcai
A szocializmusban felcseperedve Texast csak a western filmekből és a Karl May regényekből (meg természetesen Jockey Ewing és a George Bushok olajban úszó cowboy-világából) ismertem. Aztán az életem úgy alakult, hogy immár ötödször találom magam ebben a különös államban. Sok mítosz lefoszlott már róla, mégis különös és magyar embernek idegen hely. Amikor 2000-ben az amerikaiak George W. Busht emelték az elnöki székbe, az európai gyomrok ösztönösen összerándultak, jelezve, hogy ezzel az emberrel vigyázni kell, mert egy euroatlanti világon túli bolygóról, Texasból jön. Ez a bolygó része ugyan a...
Leállt a kormány?!
Egy St. Louis-i ismerősömmel találkoztam volna ma, interjút szeretett volna készíteni velem apologetikai kérdésekről. Az ismerősöm az amerikai kormánynál dolgozik (ennek semmi köze az interjúhoz), és úgy alakult, hogy éppen itt vagyok Amerikában (több egyházi rendezvényen beszélek), amikor az Egyesült Államok szövetségi kormánya egyszer csak leállt. Az ismerősöm tegnap felhívott, hogy át kell tennünk az interjút másik napra, mert a kormányhivatalok leállnak, és paradox módon éppen emiatt most nem ér rá. Először nem értettem, miről van szó. Mi az, hogy a kormányhivatalok leállnak?! Egyszer...

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK