Egy ideje fogalmazom már magamban ezt a cikket. Amikor egy első változatát átküldtem Hamar Dávid barátomnak, azt válaszolta, hogy ez inkább két cikk, és így egyben könnyen kioltják egymás üzenetét. Ráadásul az elsőt valószínűleg szeretni fogják, a másodikban viszont sok a kockázat. Elgondolkodtam ezen. Aztán rájöttem, hogy tulajdonképpen azt a két cikket próbálom megírni, amit Bese Gergő katolikus pap és Kovács Viktor evangélikus lelkész lényegében már megírtak. De nem akarok két cikket írni, hanem éppen azt a kettősséget szeretném integráltan láthatóvá tenni, ami bennem van, és amit az említett két publicisztika is együtt megjelenít. Kovács Viktor az írásában azt hangsúlyozza, hogy az evangélium minden „oldali” embernek szól, ezért tapintatosnak kell lennünk, amikor közéleti kérdésekben fogalmazunk meg egy álláspontot. Bese Gergő viszont azt emeli ki, hogy Jézus „nem akart álarcokat felvenni, hogy hitelesnek tűnjön”, akkor is kimondta az igazságot, ha az egyeseket esetleg bántott. Pontosan erről a két dologról szeretnék beszélni, együtt, álarc nélkül, ahogy bennem kavarognak.
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Társadalom
Tizenöt éve az Astoriánál
Az élet egyik különös misztériuma, hogy egymást követő generációk drámái sűrűsödnek ismétlődő pillanatokba. A jelen ezáltal a távolodó múltban nyer értelmet, vagy épp fordítva: a tegnap kapaszkodik korokon átívelő horgonnyal a mába, mielőtt végleg elfelejtik. Mint október 23-án, nemzeti ünnepünkön, amiről egy felkavaró személyes emléket osztok most meg, melybe piros tintaként édesapám emlékei is belefolynak. T. S. Eliot írja a Négy kvartettben: „Jelen idő és múlt idő / A jövő időben talán jelen van, / S a jövő idő ott a múlt időben.” Kierkegaard szerint a jelen, a múlt és a jövő összekapcsolása annyira fontos, hogy az abszolút magában az ismétlődő pillanatban jelenik meg. Amint a spirál, amely vissza-visszatér, mégis halad, az idő is az ismétlésben fedi fel valódi irányát. A jelent és a jövőt a múltból tudjuk megérteni, illetve amikor az újra megjelenik a mában. Ebben az időspirálban először tizenöt évet menjünk vissza, arra a helyszínre, ami most számomra a központi emlék.
Egy mai Debóra kiáltása a legkisebbekért
Nem tudtam olyan gyorsan jegyzetelni Andrea szavait, hogy mindent szó szerint visszaadhatnék, de megpróbálom a jegyzeteimből és az emlékeimből rekonstruálni néhány gondolatát. Azért nem nehéz, mert a szívembe égtek. Andrea Minichiello Williams brit ügyvéd, a Christian Concern szervezet alapítója és a Christian Legal Centre igazgatója. Számos youtube videóban látni őt, ahogy az LMBTQ-lobbistákkal szemben áll ki a legkisebbek jogaiért. Néhány napja az IFTCC nemzetközi konferenciáján hallgattam őt, ahol szenvedélyes előadást tartott arról, hogy a genderideológia néhány évtized alatt hogyan formálta az Egyesült Királyság jogrendjét a maga képére, és mit tehetnek azok az országok, amelyek még nem adták meg magukat ennek az ideológiai szörnynek. Megrázó volt hallgatni őt. És nem is csak megrázó, hanem megszégyenítő, elborzasztó, de egyben hihetetlenül inspiráló is.
Egy bátor hölgy?
A New York-i metrót olyan hirdetések lepték el (nem az ajtón, hanem a hirdetési felületen, körbe az egész kocsiban), amelyek a különböző szexuális szokások helyességét propagálják, meglehetősen explicit módon. A hirdetések mögött az OKCupid nevű weboldal áll, és a panszexuális életmódtól a nem-monogám szexig sokféle pózban és sejtető nyelvezettel mutatják, hogyan szeretheti egymást két vagy több ember. És hogy ez oké. Mondhatnánk, hogy ebben nincs is semmi különös, ez mindennapos, hiszen nyugaton lassan hozzászoktak az emberek ahhoz, hogy mindent, de tényleg mindent eláraszt az LMBTQ-propaganda, és viszi magával a gyermekeiket. Most viszont valami megtörte a mintát.
Miért beszélünk ennyit az LMBTQ-témáról, ha a lakosságnak mindössze 2-5%-át érinti?
Néhány pontban hadd válaszoljam meg a címben feltett kérdést.
1) Először is: bár a 2-5% sem kevés, a téma nem csak ennyi embert érint, hiszen ott vannak a családtagok, barátok, osztálytársak, rokonok, munkatársak, gyülekezeti tagok stb., akiket közvetve szintén érintetteknek nevezhetünk. Nekünk minden ember számít, és most az ő lelkükért folyik a harc. De ami a fontosabb: ez az arány akár a többszörösére is nőhet, ha a gender mainstreaming szabad utat kap egy országban. A Gallup 2020-as felmérése szerint az USA-ban az Y-generáció körében 9.1%-ra, a Z-generációban 15,9%-ra ugrott azok számaránya, akik LMBTQ-identitásúnak vallják magukat. Egy másik felmérés szerint Amerikában a 25 év alatti lányok között ez már 30%, ami egészen döbbenetes adat. Angliában pedig az elmúlt évtizedben 4400%-kal nőtt a nemváltásra jelentkezők száma. Nem pusztán az arányok aggasztóak, de maga a trend is.

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK