Keresési találatok az alábbi kifejezésre:

Egyén

A Találkozás Sátrában (2) – Az égőáldozati oltár

„Készíts oltárt akáciafából… és vond be az egészet rézzel!” (2Móz 26,14)

Uram, megérkeztem a találkozás helyére. Bűnös vagyok, sokféleképpen terhel és vádol a lelkiismeretem. Eléd jöttem, az Igaz jelenlétébe. Most kellene ítélned felettem. De nem az ítéleted, hanem a kegyelmed hívott. Azt ígérted, hogy találkozhatok veled úgy, hogy életben maradok. Ezért helyezted a szentély udvarába első állomásként ezt az áldozati oltárt. Ezen az oltáron csillapodik le jogos haragod. Itt kap elégtételt igazságod. Itt békélsz meg velem. Ez az oltár a helyettes áldozat helye, amely utat nyit a szentélyedbe. Itt ég el a bűnöm, itt történik meg az ítélet, itt maradok életben, itt zajlik le a nagy csere. Más kapja a nekem járó büntetést, hogy én élhessek és találkozhassak veled. Te rendelted úgy, hogy egyszerű akáciafából készüljön az oltár, és arra kerüljön a rézbevonat. Az egyik nyers és átlagos, a másik nemes és díszes. Vajon Fiadra utal ez, aki megalázta magát, emberré lett, de utána felmagasztaltatott? Vagy rám, akit bűnösként igazságba öltöztetsz? Csodálatos ez az oltár! Köszönöm, hogy szeretsz. Köszönöm, hogy elfogadsz az Áldozatért! Találkozni jöttem veled! Ámen.

bővebben

A Találkozás Sátrában (1) – A hajlék

„…és e fölé is egy takarót borzbőrökből” (2Móz 26,14)

Uram, ahogy közeledek a szentélyedhez, egy állatbőrrel bevont egyszerű sátrat látok udvarral körülvéve. Ez isteni hajlékodként olyan meglepő látvány, amilyen a jászol volt Betlehemben. Ha közeledek hozzá, nem nyom agyon pompás látványával, mint egy Taj Mahal vagy egy Burj Khalifa. Ez a sátor olyan, amilyenek mi, emberek, vagyunk. A pusztában. Az udvarod kerítéseként szolgáló fehér lenvásznak sem olyanok, mint egy tekintélyt parancsoló kőfal, inkább olyanok, mint egy sérülékeny hártya, amely hajszálvékony határvonalat húz a tiszta és a tisztátalan közé. Csak a parancsod miatt nem hatolnak át rajta. A sátrat borító borzbőr (vagy delfiné? esetleg kosé?) a nomád életmódra emlékeztet. Te, Isten, velünk sátorozol, osztozva vándorló életünkben. A hajlékod vonzza a hajléktalant: emberi és megközelíthető. Jövevény lettél a földön, mint mi. Eljöttél hozzánk a pusztába. Kapcsolódtál hozzánk, hogy mi is kapcsolódhassunk hozzád. Uram, én akarom ezt a kapcsolatot. Jövök a szentélyedbe. Tégy alkalmassá a találkozásra! Ámen.

bővebben

Mi van akkor, ha abortuszom volt, és nem azért, mert az életem került veszélybe?

Talán azok közé tartozol, akik az abortuszról szóló vitákat hallva megsebezve érzik magukat, talán az én facebook posztjaim is felkavartak, és mint egy mélyből feljövő fenevad kínoz a kérdés: mi van akkor, ha abortuszom volt, és nem azért, mert az életem veszélyben forgott? Talán azt is pontosan érted már, hogy mi történt azon a borzalmas napon, de képtelen vagy a vádlás alól kijönni. Nem tudsz tükörbe nézni, nem tudod néven nevezni a dolgot, de nem akarod a tükröt sem összetörni, “pro-choice” aktivistává válni, vagy abortuszról szóló posztok alá keserűen kommentelgetni, vagy egyszerűen valahova úgy elrejteni az emléket, mintha meg sem történt volna. Ilyenkor mi van, Ádám?

bővebben

Elvis és az ördög

Az Elvis-film jó lett. Persze, aki allergiás már az amerikai kulturális intézményeket uraló radikális propagandára, az fészkelődni fog, amikor megint egy metronóm kiszámítható ütemében csapódnak be a szokott témák (leginkább ugye a rasszizmus, a lázadás, meg persze egy kiadós Christmas-bashing), de ezeket azért jól el lehet helyezni Elvis Presley életútjában is, és a film összességében sokkal súlyosabb annál, hogy ezeken fennakadjunk. Tom Hanks hatalmasat alakít Tom Parker szerepében, és eleve nagy húzás volt az ő szemszögéből láttatni a „király” megdicsőülését és lassú, fájdalmas elkárhozását. A forgatókönyvírók még egy apró mentőkötelet is dobnak Elvis hírhedt menedzserének, bár ez édeskevés ahhoz, hogy árnyalja a közönség lesújtó véleményét. A film végén Tom Parker szájába adják a mondatot, hogy Elvist valójában „a szeretet ölte meg”. A rajongói iránti szeretete. Ezt természetesen nemcsak azért érezzük hazugságnak, mert a kapzsi menedzser mondja, hanem azért is, mert a szívünk mélyén sejtjük: valójában az ördög mondja.

bővebben

A példabeszédek bölcsességek, nem törvények

A Példabeszédek könyvét olvasva könnyen abba a hibába eshetünk, hogy a bölcs mondásokat nem bölcs mondásokként, hanem valamiféle abszolút lelki törvényekként kezeljük. Ott van például ez: „Az ÚR félelme gyarapítja a napokat, de a bűnösök esztendei megrövidülnek.” Ha ezt abszolút törvényként vesszük, akkor azt jelenti, hogy aki féli Istent, hosszú életű lesz, a bűnös viszont hamar meghal. De mindnyájan tudjuk, hogy a valóságban ez nem mindig van így. Ismerünk istenfélő embereket, akik életük virágjában mentek el, és vannak gonosz emberek, akik nagyon sokáig élnek. Sokszor éppen az istenfélőket ölik meg a hitükért, és az istentelenek szállnak öregkorban a sírba.  Akkor a példabeszéd nem igaz? De, igaz, csak nem abszolút törvényként. Az istenfélelem bölccsé tesz, ami többnyire jobb és hosszabb életet eredményez, hiszen a bölcs ember számos veszélyes csapdát elkerül, amelybe a bolond beleszalad. Ez az üzenet, nem több. A példabeszédek nem törvények, hanem efféle életbölcsességek.

bővebben

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK