Keresési találatok az alábbi kifejezésre:

Elmélkedések

Reggeli naplójegyzetek az Exoduszról (4) – Aki némává vagy süketté tesz

2020. augusztus 17. | , | 1 Hozzászólás

„De az ÚR ezt mondta neki: Ki adott szájat az embernek? Ki tesz némává vagy süketté, látóvá vagy vakká? Talán nem én, az ÚR?!” (2Móz 4,11)

Mózes alkalmatlannak érzi magát a feladatra, amire Isten kiválasztotta őt. A küldésre így felel: „Kérlek, Uram, nem vagyok én a szavak embere. Korábban sem voltam, de azóta sem lettem az, hogy szolgáddal beszélsz. Sőt inkább nehéz ajkú és nehéz nyelvű vagyok.” (2Móz 4,10) Mózes tapasztalata nem egyedi. Isten gyakran küldi a szolgáit olyan helyzetekbe, amelyek meghaladják a kompetenciájukat, mintha kedvét lelné abban, hogy az alkalmatlanokat választja szolgáiul.

bővebben

Reggeli naplójegyzetek az Exoduszról (3) – Vagyok, aki vagyok

2020. augusztus 13. | , , | 6 Hozzászólások

„Isten ezt felelte Mózesnek: Vagyok, aki vagyok. Majd azt mondta: Így szólj Izráel fiaihoz: A ’Vagyok’ küldött engem hozzátok.” (2Móz 3,14)

Mózes rákérdez Isten nevére, Isten pedig ezt válaszolja: Ehje áser ehje (‎אֶֽהְיֶ֖ה אֲשֶׁ֣ר אֶֽהְיֶ֑ה). Vagyok, aki vagyok. Vajon a nevét mondja meg, ahogy Mózes kéri? Vagy éppen arra utal, hogy nem köteles bemutatkozni? (Vagyok, aki vagyok – engem ne címkézzetek fel és ne tegyetek a többi isten panteonjába!) A névadás a teremtés első pillanatától elválasztás. Mikor elhangzik az első teremtő szó, Isten elválasztja a világosságot a sötétségtől, és elnevezi a világosságot nappalnak (1Móz 1,4). Vajon nem azt sugallja Mózesnek adott válasza, hogy továbbra is övé a szóval elválasztás joga, és hogy az embernek csak a teremtmények fölött adott ilyen hatalmat? Őt szó nem választja el, Ő a VAGYOK. (Ha Mózes nevet akar hallani, ezt fontolja meg: Ehje áser ehje. Az vagyok, aki vagyok. A Vagyok küldött téged, ezt mondd Izráel fiainak is!)

bővebben

Reggeli naplójegyzetek az Exoduszról (2) – Elfelejtette a szövetségét?

2020. augusztus 5. | , , | 3 Hozzászólások

„Isten meghallotta panaszkodásukat, és visszaemlékezett Isten a szövetségére, amelyet Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal kötött.” (2Móz 2,24) Úgy hangzik ez a mondat, mintha Isten elfeledkezett volna szövetségéről, most pedig hirtelen eszébe jutott volna. Talán nem is baj, ha egy pillanatra ebből a nézőpontból gondoljuk végig a dolgot, mert közelebb vihet ahhoz a kapcsolati dinamikához, amelyre a szerző rá akar mutatni. Valamilyen módon mi, emberek emlékeztetjük az Urat korábbi ígéreteire, ő pedig megemlékezik azokról. Valamilyen értelemben igaz, hogy Isten „meghallotta” (‎וַיִּשְׁמַ֥ע) a...

bővebben

Reggeli naplójegyzetek az Exoduszról (1) – Sifrá és Púá

2020. július 30. | , , | 4 Hozzászólások

„Azután parancsot adott Egyiptom királya a héber bábáknak – az egyiknek Sifrá, a másiknak Púá volt a neve –, és ezt mondta: Amikor a héber asszonyok szülésénél segédkeztek, figyeljétek a szülés lefolyását: ha fiú lesz, öljétek meg, ha leány, hagyjátok életben! De a bábák félték az Istent, és nem cselekedtek úgy, ahogyan Egyiptom királya meghagyta nekik, hanem életben hagyták a fiúgyermekeket.” (2Móz 1,15-17)

Jegyezzük meg ezt a két nevet: Sifrá és Púá. Egyszerű bábákról van szó, nem politikai vagy spirituális – vagy bármilyen – vezetőkről. Ez a két bába a bátorságával mégis védelmet és útmutatást jelentett Izráel népének egy rendkívül kritikus időszakban. Amikor munkájuk közben nem hajtották végre a világ akkor talán leghatalmasabb uralkodójának a parancsát, egy sokkal nagyobb hatalomnak nyitottak utat, és áldást hoztak népükre.

bővebben

Hogyan változhat az Isten iránti gyűlöletünk szeretetté?

2020. július 16. | , , , , | 7 Hozzászólások

Ha igaz, hogy az Isten iránti gyűlölet legmélyebb oka az ítéletétől való félelem, hogyan tud a gyűlölet szeretetté változni? Kálvin mondja: „Ha lelkiismeretünk haragot és bosszút lát csupán, hogyne rendülne meg, és hogyne borzadna el? Hogyne menekülne Istentől, ha retteg tőle? Márpedig a hitnek keresnie kell Istent, és nem elmenekülnie tőle.” (Institutio III.2.7)” Nathanael Emmons kálvinista teológus szerint azért nem szeretik az emberek Istent, mert gyűlölik őt. Ha ez a gyűlölet abból a félelemből fakad, hogy Isten elítél bennünket, hogyan tudnánk Istenhez közeledni ahelyett, hogy elhúzódnánk tőle, ha a félelmünk jogosságát a lelkiismeretünk is megerősíti? Hogyan tudna a gyűlöletünk szeretetté változni, ha Istennek már a léte is fenyegetést jelent az önrendelkezésünk számára, amely nem veszi figyelembe Isten akaratát?

bővebben

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK