Régen erősnek éreztem a gyűlölet szót Istennel összefüggésben, akkor is, ha a Biblia használja. Azt gondoltam, az emberek nem gyűlölik Istent, legfeljebb nem hisznek benne. Közömbösek vagy kételkedők, de nem utálják Istent, inkább csak nem érdekli őket az Isten-kérdés, vagy egyszerűen nincsenek meggyőződve Isten igazságáról. Ma már máshogy látom. Minél alaposabban figyeltem az embereket és a köztük lévő kapcsolatokat, annál egyértelműbb lett számomra, hogy az Isten-kérdés a legmélyebb motivációs bázisa a viselkedésnek. Akkor is, ha ennek nem vagyunk tudatában. Sőt, abban is biztos vagyok, hogy a gyűlölet pontos és helyénvaló kifejezés az emberek Istenhez való viszonyulásának leírására. Emberek tényleg gyűlölik Istent, és ez mélyen meghatározza a gondolkodásukat és a cselekedeteiket. De vajon mi okuk lehet erre?
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Elmélkedések
Trianon és a menny
Nagymamám hosszú élete szinte átölelte az egész huszadik századot: az első világháborút, a vörösterrort, a második világháborút, az 1956-os forradalmat, a kommunista diktatúra mind a négy gyötrelmes évtizedét, a rendszerváltást és az ezredfordulót. Kilencvenöt évesen halt meg. Amikor 1945-ben Érsekújvár – ahol nagyapám tanárként dolgozott – Csehszlovákia része lett, nagyapám még a fronton volt, így Nagymamának kellett döntenie arról, hogy csehszlovák állampolgárok lesznek-e, vagy mindenüket hátrahagyva, négy gyerekkel és egyetlen bőrönddel átjönnek a határon. Nagymama Magyarország mellett döntött. Budára költöztek a nagyszülőkhöz, de nemsokára elvették tőlük ennek a háznak a tulajdonjogát is, majd elvették a kertjüket is, és lakótelepet építettek a helyére. Összesen hét gyermeke született, akik többsége még otthon lakott, amikor nagyapám szívinfarktusban meghalt. Ezeket azért írtam le, mert amikor Nagymamát megkérdeztem, hogy mi volt a legnehezebb esemény az életében, nem ezeket említette, hanem kapásból rávágta: Trianon.
Reggeli naplójegyzetek a Genezisről (52) – Gyászünnep Izráelért
„Amikor eljutottak Góren-Háátádig, amely a Jordánon túl van, nagy és mélységes gyásszal gyászoltak ott; hét napig tartó gyászünnepet rendezett apjának József.” (1Móz 50,10) Jákóbot, a bujdosót és vándorlót, Egyiptom teljes pompájával gyászolják. Mikor Jákób felhúzza lábait az ágyra és meghal, József csókolgatja és siratja őt, majd parancsot ad Egyiptom orvosainak, hogy balzsamozzák be, a fáraót pedig arra kéri, hogy apja végakarata szerint hadd vigye Jákób holttestét Kánaán földjére, hogy ott temesse el. A fáraó nemcsak engedélyt ad, de halálában a lehető legnagyobb tisztelettel övezi a...
Reggeli naplójegyzetek a Genezisről (51) – A megvetett mellett
„Oda temették el Ábrahámot és feleségét, Sárát, oda temették el Izsákot és feleségét, Rebekát, oda temettem el Leát is.” (1Móz 49,31) Az utolsó név, amit Jákób kimond, Lea neve. Jákób arról rendelkezik, hogy halála után őt is a makpélai mezőn temessék el, abba a barlangba, amit Ábrahám a hettita Efróntól vásárolt. Felsorolja, hogy kik vannak ott eltemetve (Ábrahám, Sára, Izsák, Rebeka), és utoljára hozzáteszi: „oda temettem el Leát is” (וְשָׁ֥מָּה קָבַ֖רְתִּי אֶת־לֵאָֽה). Lea nevét kimondva húzza fel Jákób a lábait az ágyra, hogy aztán kilehelje a lelkét. Jákób szinte Leával a száján hal...
Reggeli naplójegyzetek a Genezisről (50) – Aki látja a láthatatlant
„Izráel szemei az öregségtől homályosak voltak, és már nem látott jól.” (1Móz 48, 10) Feltűnő a kontraszt az öreg Izsák és az öreg Jákób áldása között. Mindketten szinte vakon tették kezeiket a fiaikra. Izsák szemei homályosak voltak az öregségtől, amikor megáldotta Jákóbot az elsőszülöttségi áldással, ezért más érzékszerveire próbált hagyatkozni. Az érzékszervei azonban becsapták. Ézsaut, a nagyobbik fiát akarta megáldani, de az elsőszülöttségi áldás a kisebbikre, Jákóbra esett. Jákób sem lát öregségében, de ő Izsákkal ellentétben nem a hallására vagy a tapintására támaszkodik, hanem a...

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK