A címben megfogalmazott kérdéssel nem arra utalok, hogy egy-egy lelkipásztor jól vagy rosszul végzi-e a szolgálatát. Kétségkívül vannak az egyházban kontárok, akik hanyagul, ügyetlenül, esetleg bölcstelenül, hozzáértés nélkül vezetnek. Vannak kifejezetten rossz, alkalmatlan lelkészek. Vannak hamis munkások is. Talán azt is kimondhatjuk, hogy története során az egyháznak a legtöbb kárt a hűtlen pásztorok okozták, akik – ahogy Ezékiel próféta már az ószövetség idején is fogalmazott – „magukat legeltették” (Ez 34,2). Vannak pásztorok, akik valójában béresek, a szolgálatot csupán pénzért, fizetésért végzik, igazi felelősséget nem vállalnak, komolyabb áldozatokra nem hajlandóak. Sőt, tragikus módon állnak farkasok is pulpitusok mögött, akik lerombolják a hitet és elemésztik a nyájat. De most nem ezekre a konkrét esetekre gondolok, hanem általánosabb értelemben magára a lelkipásztori szolgálatra. Vajon nem kontárság maga a lelkipásztori munka?
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Közösség
Ha pontosan abban az irányban vagyunk próféták, amerre a világ halad, nem vagyunk próféták
Jézus tanítványi közösségét minden korban prófétai felelősség terheli a világban. Az egyház megkérdőjelez megrögzött szokásokat, elfogadott trendeket, divatos ideológiákat. Szembe helyezkedik társadalmi konszenzusokkal, évezredes meggyőződésekkel, vagy éppen új eszmékkel, amelyek az évezredes meggyőződéseket váltják fel. Valószínűleg erre a prófétai szerepre is utal János két tanúról szóló képe a Jelenések könyvében: „Az én két tanúmnak pedig megadom, hogy ezerkétszázhatvan napig prófétáljanak zsákruhába öltözve.” (Jel 11,3) Az Úr Jézus Krisztusról tanúskodó egyház olyan, mint a fáraó elé álló Mózes, vagy mint Illés, akinek prófétálására három és fél évig bezárult az ég, olyan, mint Jósúa és Zerubbábel, Péter és Pál, Luther és Kálvin, Whitefield és Kierkegaard, Bonhoeffer és Wurmbrand, Francis Schaeffer és Päivi Räsänen. Az egyház Isten két megbízható tanúja egy tőle elfordult világban.
Nem az a kérdés…
Nem az a kérdés, hogy kereszténynek vallom-e magam, hanem hogy az vagyok-e.
Nem az a kérdés, hogy hiszek-e Istenben, hanem hogy rábízom-e az életemet Krisztusra.
Nem az a kérdés, hogy melyik keresztény közösségbe járok, hanem hogy melyikhez tartozom.
Nem az a kérdés, hogy hova megyek istentiszteletre, hanem hogy milyen szívvel tisztelem ott Istent.
Reggeli naplójegyzetek a Leviticusról (18) – Ne hányjon ki titeket is a föld!
„Ne hányjon ki titeket is az a föld, ha tisztátalanná teszitek, ahogyan kihányta az előttetek levő népeket.” (3Móz 18,28)
A קִיא (kí) héber ige szó szerint azt jelenti: kihány, kiokád. A Tóra szerint a föld kiokádta (káá) az itt élő népeket, mert utálatos dolgokat cselekedtek és azokkal beszennyezték lakhelyüket. Kánaán olyan lett, mint egy émelygést, hányingert okozó gyomorrontás, és eljött a pillanat, amikor a föld nem tudta már magában tartani a fertőző tartalmat: kiokádta azt magából. A durva kép arra utal, hogy Isten megelégelte ezeknek a népeknek a gonoszságait és ítéletet hozott rájuk.
Óvatosan értelmezzük a népszámlálás vallási statisztikáit!
Néhány gondolat következik a népszámlálási statisztikák vallásra vonatkozó adatairól. Először is itt vannak a legfontosabb adatok. Azok közül, akik a vallási hovatartozásukról nyilatkoztak (60%) a legtöbben (2 millió 643 ezer) római katolikusnak vallották magukat, utána következnek a reformátusok (943 ezer), majd az evangélikusok (176 ezer), negyedik helyen a Hit Gyülekezete (22 ezer), azután a baptisták (17 ezer) és a pünkösdiek (8947). Ezek közül csak a Hit Gyülekezetéhez tartozók száma nem csökkent. A magukat római katolikusnak vallók száma 2001-hez képest megfeleződött (!), a reformátusoké több mint hatszázezerrel csökkent. Ugyanakkor a más keresztény felekezetekhez tartozók száma négy és félszeresére nőtt, ma közel 54 ezer, ez a legnagyobb kis ugrás. A nem vallásosok aránya a nyilatkozókon belül csupán 27%. Mit jelentenek ezek a számok?

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK