Áprily Lajos írja Kálvinról szóló versében: „S két szót kiált a bibliás magasság, / hogy megkondul belé a végtelen: / Eleve-elrendelés az egyik, / s megváltó arcú társa: kegyelem.” A predesztináció tana sokakat elriaszt, sokakat magyarázkodásra késztet, sokakat összezavar. De a költő szavai nem egy gazos teológiai völgybe vezetnek, ahol fojtogató pára és sűrű köd honol, ahol védekezni kell, ahol a korunk embere prüszköl és tiltakozik, mert elviselhetetlen számára a végső önrendelkezés elvesztése, vagy az a fajta kiszolgáltatottság, amely Isten kiválasztó kegyelmére szorul. A költő szavai a bibliai hit fenséges magasába visznek, ahol a nap fényesen ragyog, tisztán látszik az egész horizont, és ahol megkondul a végtelen. A predesztináció a hit biztos sziklája, dicsőséges szirt, amelyre nem más vitt fel engem sem, mint a megváltó arcú társ, a kegyelem.
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Spiritualitás
Reggeli naplójegyzetek az Exoduszról (38) – A tükrök
„Elkészítette a rézmedencét meg rézből egy állványt is hozzá azoknak az asszonyoknak a fémtükreiből, akik a kijelentés sátrának bejáratánál szolgáltak.” (2Móz 38,8)
Micsoda képe ez annak, hogy lemondunk az embereknek való tetszeni akarásról! Ezek az asszonyok a tükreiket hozták el Istennek. Istennek akartak tetszeni, nem embereknek. Legértékesebb kincsüket adták neki: azt, ami szépségüket tükrözte.
A tiltott fa két világot választ el egymástól
David Hume óta sokan beszélnek az „is-ought” dilemmáról, vagyis arról a bölcseleti problémáról, hogy a puszta létezésből nem lehet etikai parancsot levezetni. Ha a természet önmagában van, akkor az önmagában jó, de legalábbis nem tudhatjuk, hogy jó-e vagy rossz. A tiltott fa olyan világot nyit meg, amelyben nem létezik ez a dilemma. A bibliai teremtéstörténetben Isten eltiltotta az embert a jó és rossz tudásának fájától. Akár szimbolikus, akár konkrét ez a fa, az egyszerű mozzanat, hogy a természetben megjelenik a tiltás, új dimenzióba helyezi magát a természetet. A tiltás a természetfeletti...
Reggeli naplójegyzetek az Exoduszról (37) – A kerúbok és a láda fedele
„A kerúbok szárnya ki volt terjesztve fölötte úgy, hogy betakarták szárnyukkal a födelet. Egymás felé fordultak, de a kerúbok arca a fedél felé nézett.” (2Móz 37,9)
Vajon miért néztek a kerúbok a láda felé? A választ a 2Móz 25,22-ben találjuk: „Ott jelenek meg neked, és a födélről beszélek veled, a két kerúb közül, amelyek a bizonyság ládáján vannak: innen beszélek veled mindarról, amit majd általad parancsolok Izráel fiainak.” A kerúbok pontosan arra a helyre néztek, ahol az ember és Isten között megtörténhetett a találkozás. Ahol Isten újra beszélt az emberrel.
Reggeli naplójegyzetek az Exoduszról (36) – Különböző ajándékok
„Becalél és Oholíáb mindazokkal a hozzáértő emberekkel együtt, akiknek bölcsességet és értelmet adott az ÚR, hogy el tudják készíteni a szentély különböző istentiszteleti eszközeit, készítsék el azokat egészen úgy, ahogyan megparancsolta az ÚR!” (2Móz 36,1)
A fenti szavakból kiderül, hogy Isten nem mindenkinek adott bölcsességet és értelmet (חכְמָ֤ה וּתְבוּנָה) ahhoz, hogy az istentisztelet eszközein dolgozzon. Ez a bölcsesség és értelem ajándék volt, Isten annak adta, akinek akarta. A bölcsesség (hokmah) itt inkább egyfajta alapattitűd, míg az értelem (tevúnah) konkrét hozzáértést, képességet jelent: mindkettőre szükség volt a felszerelések elkészítéséhez.

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK