Keresési találatok az alábbi kifejezésre:

Exegézis

Hitünk nagy misztériuma

Ha valaki azt kérné tőlünk, hogy foglaljuk össze röviden a hitünk lényegét, mit mondanánk? Valószínűleg nem sokunknak jutna eszébe Pál Timóteusnak írt összefoglalása, holott az apostol határozottan azzal a céllal írta, hogy a hit titkát tegye megjegyezhetővé általa. Erre gondolok: „Valóban nagy a kegyességnek a titka: aki megjelent testben, igaznak bizonyult lélekben, megjelent az angyaloknak, hirdették a pogányok között, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségben.” (1Tim 3,16) Csodálkozom, hogy három évtizedes hívő életem során nem találkoztam még olyan énekkel, amelynek egy az egyben...

bővebben

Mi a jó és a rossz tudásának a fája?

A jó és rossz tudásának fája, amelyről a bibliai teremtéstörténetben olvasunk, évezredek óta foglalkoztatja az emberek képzeletét. Sokszor „a tudás fája”-ként utalnak rá, tükrözve a felvilágosodás filozófusainak előfeltevését, hogy a bibliai hit és a tudomány valamiképpen szembenállnak egymással, sőt, a vallásos hit el is akar zárni a tudástól. A szövegben azonban nem a „tudás fája”, hanem a „jó és rossz tudásának a fája” áll. De vajon mit jelent ez a kifejezés, és minek a szimbóluma ez a különös fa? A Genezis első lapjain ezt mondja az Úristen az embernek: „A kert minden fájáról szabadon ehetsz, de a jó és a rossz tudásának a fájáról (עֵץ הַדַּעַת טוֹב וָרָע) nem ehetsz, mert ha eszel róla, meg kell halnod.” Miért nem ehetett az ember erről a fáról a halál súlyos következménye nélkül? Vegyük sorra a lehetséges magyarázatokat!

bővebben

„Ellentmond a tudomány a keresztény hitnek?” – és más rövid apologetikai videók

A Kálvinista Apologetikai Társaság rövid apologetikai videókkal jelentkezett, amelyek a keresztény hitet érintő nehezebb témákra pár percben keresik a lehetséges válaszokat. A videóktól nyilván senki ne várja el egy hatszáz oldalas könyv precizitását. A cél fordított. A sorozatot annak ajánlom, akinek nincs ideje hatszáz oldalas könyveket elolvasni, de érdekli, hogy mégis hogyan lehetne egy-egy fogós kérdést jól megfogni. Meg persze annak is, aki már elolvasott hatszáz oldalas könyveket, és szeretné az érveket röviden megfogalmazva is visszahallani. Az eddig elkészült részekben Nagy Gergely...

bővebben

Paradigmaváltás az Újszövetség-kutatásban -a formakritika kritikája

A Teológusok Párbeszédben c. rendezvénysorozat április végi konferenciáján az Újszövetség-kutatásban zajló paradigmaváltásról tartottam előadást. A 30 perces előadásban a Martin Dibelius és Rudolf Bultmann által kidolgozott formakritikai módszert (Formgeschichte) mutatom be, majd azt, hogy miért került válságba ez a modell és kik képviselik a formakritikai modellel szembeni kritikát a skandináv, a német és az angolszász tudományos életben. Rendkívül izgalmas folyamatról van szó, hiszen a formakritika a 20. század egyik domináns kutatási módszereként teológusok egész generációjának a...

bővebben

A helyettes bűnhődés ószövetségi előképei – teljes sorozat

Az a tanítás, hogy Krisztus a mi jogos büntetésünket magára vállalva halt meg helyettünk, nem az evangéliumi kereszténység találmánya, nem is a reformátoroké, nem is az egyházatyáké, de még csak nem is az apostoloké. A helyettes bűnhődés motívuma gazdag előképekben átjárja az egész Ószövetséget. Az ószövetségi előképek mintául szolgálnak az új szövetség valósága számára: Krisztus értünk kiontott vérének jelentését ezek az előképek mutatják meg. Amit az előképek ábrázoltak, az valósult meg Krisztusban, amikor eljött, hogy az életét adja értünk. Az alábbiakban egy helyen is olvasható az erről...

bővebben

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK