Néhány éve egy cikksorozatban körüljártam, hogy az Ószövetség milyen előképekkel építi fel azt a narratív keretet, amelyben Jézus halálát az Újszövetség értelmezi. Egy másik hosszabb cikksorozatban harminc példán keresztül azt mutattam meg, hogy az egyházatyák számára magától értetődő volt a helyettes bűnhődés, vagyis hogy Jézus a halálával a bűneink jogos büntetését szenvedte el. Az alábbi cikksorozatban pedig azt vettem sorra, hogy az Újszövetség legfőbb apostolai és evangélistái hogyan értelmezték Jézus halálának jelentését és jelentőségét. Péter, János, Pál, a Zsidókhoz írt levél szerzője, valamint Máté, Márk és Lukács egyaránt helyettes bűnhődésként értelmezték azt. Itt egyben olvasható mindegyik rész.
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Exegézis
Reggeli naplójegyzetek a Leviticusról (9) – Az ÚR dicsősége
„Ekkor megjelent az ÚR dicsősége az egész nép előtt. Tűz csapott ki az ÚR színe elől, és megemésztette az oltáron az égőáldozatot és a kövér részeket. Amikor látta ezt az egész nép, felujjongott, és arcra borult.” (3Móz 9,23b-24)
Vajon lakhat-e Isten Izráel népe között? Ez volt annak a napnak a nagy kérdése. Vajon elfogadja-e JHVH az engesztelő áldozatot? Működik-e a papság rendszere? Megjelenik-e Isten dicsősége? Együtt sátorozhat-e a szent Isten a tisztátalan néppel? Lehetnek-e fiak, és Isten lehet-e atyjukká?
A fundamentum
Valaki azt írta az egyik Jézus haláláról szóló posztom kapcsán (kissé epésen, de nem teljesen indokolatlanul), hogy beakadt nálam a lemez. Igaza van! Nagyhéten a szívem közepét találta el a Krisztus helyettes engesztelő áldozatát ért gúnyos támadás, belém mart és kiélesített. Úgy éreztem, most egy ideig én sem akarok másról tudni, csak Krisztusról, róla is mint a megfeszítettről. Azt éreztem, hogy nem hagyhatom annyiban, nem maradhat megválaszolatlanul, hogy a hitem legdrágább kincsét, Jézus bűneimért folyt vérét közönségesnek tartsák, Isten igazságát, amely a golgotai kereszten magára vette az adósságaimat, vérszomjnak nevezzék, és a kegyelem legcsodálatosabb, legszentebb, legfelszabadítóbb örömhírét éppen Krisztus halálának ünnepén a kegyetlenség evangéliumának nevezzék. Ráadásul nem ateista Dawkins-tanítványok, akiktől megszoktuk, hanem az ő vulgáris érveiket egy az egyben felkaroló keresztény prédikátorok. Nem, nem, nem!
Az ÚR kiszervezése a Sátánra
Tegnap egy fiatalon elment barátom sírjánál álltam és ezt énekeltük: „Kegyelemből léphetünk be, szent jelenlétedbe, Nem saját érdemeinkből, csak Jézus vérével. Jelenlétedbe hívsz most, hívsz ó Uram. Kegyelem által vezérelsz, jövünk Hozzád Uram, jövünk Hozzád Uram. Minden törvényszegésünket elvetted, S a Bárány drága szent vérével mostál meg.” Nagy vigasztalás volt arra gondolni, hogy a Bárány vére a törvényszegéseink ellenére is feljogosít az Isten jelenlétébe való belépésre, és Krisztus vérében bízva az ítélet napjától sem kell félnünk, pedig az közeledik. Felemelt a gondolat, hogy a kegyelem alapja a vér, és az viszont tökéletesen elég. Ezt a kétezer éves örömhírt, amiről szerte a világon a legcsodálatosabb énekeket énekeljük, mert a szívünk a halál árnyékának völgyében is felbátorodik általuk, hevesen támadják ma. És nemcsak Dawkins ateista népe, ami nem meglepő, hanem olyan keresztény tanítók is, mint Görbicz Tamás, aki számos prédikációjában és írásában egyre vehemensebben sértegeti és gúnyolja azok hitét, akik ebbe a reménységbe kapaszkodnak.
Miért halt meg Jézus a szinoptikus evangélisták szerint?
Szinoptikus (azaz együttlátó) evangélistáknak Mátét, Márkot és Lukácsot nevezik, akik nagyon hasonló szemszögből írták meg Jézus történetét (életét, szolgálatát, csodáit, szenvedését, halálát és feltámadását, valamint tanításaiból egy-egy válogatást). Teljesen világos, hogy az általuk háromféleképpen megírt evangélium fókuszában egyaránt a passiótörténet áll, hiszen például a könyveik harmada (ha nem is a fele, mint a negyedik evangélistánál, Jánosnál) azt meséli el, ami a Nagyhéten történt Jézussal. Lukács evangéliumában egyenesen az az elbeszélés fordulópontja, amikor Jézus elindul későbbi szenvedéseinek színhelye felé: „Amikor pedig közeledett felemeltetésének ideje, elhatározta, hogy felmegy Jeruzsálembe” (Lk 9,51). A passió az evangéliumok központi eseménye. De vajon mit tudunk meg a szinoptikusoktól Jézus halálának okairól és céljáról?

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK