Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
„Füstölögtesse el ezt a pap az oltáron: tűzáldozat ez, az ÚR eledele.” (3Móz 3,11)
A fejezetben leírt áldozatot békeáldozatnak vagy közösségi áldozatnak nevezték. A selámím (שְׁלָמִ֖ים) szó gyökere békességre, jólétre, teljességre utal. Az áldozat azt fejezte ki, hogy az izráeliek egymással és az ÚRral békességben élnek, és ezt lakomával pecsételik meg.
„Minden ételáldozatodat sózd meg. Ne hagyd le ételáldozatodról Istened szövetségének a sóját. Minden áldozatot sóval mutass be.” (3Móz 2,13)
Az égőáldozatot általában ételáldozat is kísérte, ahogy egy jó ebédnél a hús mellé van köret is. Az első termés bemutatásakor is ételáldozatot vittek a hála kifejezéseként. Az ételáldozat kapcsán két fő szabály volt: nem volt szabad hozzáadni kovászt és mézet, de minden bemutatott ételt meg kellett szórni sóval.
„Tegye a kezét az égőáldozat fejére, hogy az kedves fogadtatásban részesüljön és engesztelést szerezzen.” (3Móz 1,4)
Ahogy reggeli csendességeimben haladok előre Mózes öt könyve olvasásában, és birkózom a héber szöveggel, a szavakkal és a nyelvtannal, a Tóra Istenének súlyos jelenlétét is érzékelem. Ez a jelenlét szent. Olyan, mint egy nagy hegy, amely fölém tornyosulva folyamatosan jelzi, hogy akár el is pusztíthat. Mint a lángoló és rengő Sinai-hegy az Egyiptomból éppen kimenekült nép számára. Lenyűgöző, félelmes és ijesztő.
Szükséges emlékeztetnünk magunkat arra, hogy az igazság szeretet nélkül haszontalan, mert ha „minden bölcsességnek birtokában vagyok (…) szeretet pedig nincs bennem: semmi vagyok” (1Kor 13,2). De tegyük mellé mindig azt is, hogy a szeretet pedig „[n]em örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal” (1Kor 13,6). A szeretet igazság nélkül alaktalan érzelgősség, folyton változó indulat, amelyhez jogtalanul vesszük kölcsön ezt a régi szót. A szeretet és az igazság egymást feltételező kapcsolatáról legtöbbet talán Jánostól tanulhatunk, akit az egyházi emlékezet úgy tart számon, mint a „szeretet apostolát”, aki Istent is úgy definiálja, hogy „szeretet (ἀγάπη)” (1Jn 4,16). A második leveleként ismert rövid írásában, amelyre most a figyelmet szeretném irányítani, a szeretet és az igazság egymást feltételező voltára mutat rá.
Visky András Kitelepítés (Jelenkor, 2022) című gyönyörű regényében a mondatok nem elkezdődnek és befejeződnek, hanem folytatódnak és abbamaradnak. Nincs nagybetű és lezáró pont, csak vessző, mert a mondatok nem itt, a könyvben kezdődnek, és nem is itt végződnek. Az író egyszerűen belelép az emlékeibe, mint egy vidám gyermek a pocsolyákba, hogy ugyanolyan hirtelen ki is lépjen belőlük, majd egy másik emlékben bukkanjon föl, hogy onnan is tovább bucskázzon a következőbe, anélkül, hogy beléjük zuhanna, mint a regénybeli szegény Arinca vágyta (mert némelyik valószínűtlenül mély), és így tovább, nyolcszázhuszonkét szökdeléssel tengerré egyesítve a kitelepített gyermekkor viharos hajnalát.
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK