A nagy tolongás miatt nehéz volt idén döntenem, hogy mely könyvek kerüljenek fel a listára. Igaza van a Prédikátornak: „a sok könyv írásának nincs vége”, és ott a sok régi is. Előkerült újra Kierkegaard (Félelem és reszketés harmadszor; C. Stephen Evans Kierkegaard: An Introduction kötete másodszor), folytattam a tavaly megkezdett Newbigin-szálat (Proper Confidence és Foolishness to the Greeks újraolvasva; The Other Side of 1984 először) és a Han-szálat (Mi a hatalom?; Csillapító társadalom; A szép megmentése), de annyi más izgalmas olvasmányélményem is volt, hogy inkább azok közül fókuszálok némelyikre, emezeket pedig most szeretettel elengedem.

Teológia

1) The New Testament and the People of God (N. T. Wright). Régi tervem, hogy egyszer átrágom magam N. T. Wright egész Christian Origins and the Question of God sorozatán, amelyből eddig a Jesus and the Victory of God című második kötetet, illetve The Resurrection of the Son of God című harmadik kötet egyes részleteit sikerült elolvasnom. Az egyetlen riasztó a sorozatban a könyvek terjedelme: minden rész jelentősen hosszabb az előzőnél. Idén nyáron jutottam el visszafelé az első kötethez és olvastam azt is végig. Ha az evangéliumi hit egy szikla, Wright valahol a szélén táncol, néha bejön a biztonságos középre, máskor viszont olyan mélyen behajol a szakadék fölé, hogy már alig látszik. Ez a zavaró kiszámíthatatlanság egyszerre teszi őt izgalmassá és idegesítővé, különösen, ha ezt bő lére eresztve csinálja (és hát azt csinálja). A NTPG teológiai módszerről szóló részével összességében egyetértek, sőt, több ponton kifejezetten inspirálónak és hasznosnak találom. Rengeteg részletet is. Ugyanakkor éppen a módszer terén, vagy inkább annak alkalmazása során jelentkeznek az ismert problémák is Wright narratívájában, amelyek a megigazulástanában csúcsosodnak ki. Már olvasom a negyedik kötetet (Paul and the Faithfulness of God), remélem, jövőre annak is a végére érek, bár ez már háromszor olyan hosszú, mint az ötszáz oldalas NTPG.

2) Engaging with Thomas Aquinas: An Evangelical Approach (Leonardo De Chirico). Az olasz evangéliumi teológus, akihez kollegiális barátság is fűz, Wrighttal ellentétben hozzáférhető terjedelmű tanulmányban veszi górcső alá az egyháztörténet egyik legjelentősebb teológusának életművét és annak recepciótörténetét. A könyv fő értéke egyrészt az, hogy bemutatja mind a katolikus, mind a reformátori, mind a kortárs evangéliumi Tamás-értelmezéseket (a katolikus recepciók között is szerepelnek régi és mai értelmezők), másrészt hogy a szerző a saját evangéliumi látásmódját is beleszövi az elemzésébe, ezzel némiképp utat is mutatva a mai olvasóknak. Ha valaki szeretne egy áttekinthető bevezetést olvasni Aquinói Szent Tamás teológiájába, és azt is szeretné érteni, hogy az hogy kapcsolódik a reformátori teológiai módszerhez, sőt, méltányos értékelésre vágyik, Leonardo De Chirico könyve tökéletes választás. (Itt visszanézhető a könyvről vele készített interjúm.)

3) Church Alive (William Sanford LaSor). Az egyik legélvezetesebb ApCsel-kommentár, amit valaha olvastam, ezért is olvastam most újra. LaSor a Fuller Seminary egykori tanáraként ötvözi a történelmi háttérkutatást, a szövegértelmezést és a prédikációs műfajt, és bár ebből olyan katyvasz is születhetne, amelyben a különböző műfajok kioltják egymást, helyette egy magával ragadó, izgalmas szintézist kapunk. Egyszerűsége ellenére nagyszerű kötet, ráadásul kritikus pontokon rendre számomra kedves következtetésekre jut.

Spiritualitás

1) Smuggling Jesus Back into the Church (Andrew Fellows). Andrew Fellows barátom könyve a teológia és a kultúra határán mozog, mégis a spiritualitás címszó alatt említem, mert a világiasság bibliai témáját lelkiségi nézőpontból tárgyalja és alkalmazza a mai korra. Már a cím is szándékosan sugallja, hogy az egyháznak vissza kell találnia Jézushoz. Az egyház azért világias, mert elfelejtette, kicsoda, mert elfelejtette, kicsoda Jézus. Az angol L’Abri volt igazgatója a mai világiasság négy fő változatát járja körül: egoizmus, naturalizmus, hedonizmus, politicizmus. A megoldása egyszerű, de radikális lépéseket kíván tőlünk: vissza kell csempésznünk az egyházba Jézust…

2) Tolkien’s Faith: A Spiritual Biography (Holly Ordway). Kicsit kakukktojás ez a cím a listámon, mert sokkal kevésbé tetszett, mint amennyire hasznomra volt. Az idei életrajzi előadásomat J. R. R. Tolkienról tartottam, és amikor megtudtam, hogy megjelent egy könyv a hitéről, azonnal megrendeltem és elolvastam. Sokat vártam ettől a spirituális életrajztól, de inkább egy katolikus apologéta érveit kaptam, aki fogasként használta Tolkient a római katolikus hit aprólékos bemutatásához. Viszont mégis hasznos volt, mert rengeteg részletet megtudtam Tolkien hitéről, és hogy mi állt Középfölde lebilincselő irodalma mögött.

3) Csűrcsavar levelei (C. S. Lewis). Régi barátként köszöntöttem ezt a rendkívül bölcs könyvet, és egy Tűzfal epizódot is csináltunk belőle Bolyki Lacival. Lewis ebben a rövid, de csavaros művében páratlan éleslátással és finom iróniával járja körül a keresztény lelkiség buktatóit és csapdáit – az ördögök alulnézetéből. És ha már Bolyki Lacit említettem:

4) Apák és fiúk (Bolyki László). Azt mondják, hogy a prófétai üzenet mögött általában prófétai sors húzódik meg. Ez mindenképpen igaz Laci könyvére. Azt demonstrálja, hogy a keresztény lelkiség sokszor egyáltalán nem a természetfelettivel való kapcsolatában vall kudarcot, inkább a természetesben botladozva. Ez ma kifejezetten igaz a férfiasság területére, amiről a könyv szól. Az Apák és fiúk megmutatja, milyen elképesztően fontos szerepe van az apáknak a férfivá válásban, és azt is, hogy hogyan válhatnak férfivá azok az apák, akikkel ez soha nem történt meg, illetve a fiúk, akiknek nem volt jelen férfiként az apjuk. Az egyik legfontosabb kötet jelenleg a magyar könyvpiacon. (A könyvről szóló beszélgetésünk itt megnézhető.)

Kultúra

1) The Lord of the Rings I-III. (J. R. R. Tolkien). Az angol kötet vastag gerincéről harminc éve nézett rám Gandalf, hogy végre a kezembe vegyem és eredetiben olvassam el a gyűrű lenyűgöző történetét. A kaland olyan gyönyörűséges volt, mint az első szerelem, olyan megrendítő, mint a halál, és olyan izgalmas, mint a gyermekkor hajnala.

2) Húrin gyermekei (J. R. R. Tolkien). Ez a mese ugyanabban a képzeletbeli világban játszódik, mint Bilbó, Frodó, Samu és Gandalf kalandja, mégis egészen más a hangulata. A történet borzongató mélységben tárja elénk az önhittség szomorújátékát. Arra tanít, hogy az alázat különösen elengedhetetlen, amikor a becsületünk megvédésére érzünk késztetést. A gonosz ravaszságán csak az alázat lát keresztül, az önhitt és dölyfös ember simán beleszalad a csapdájába.Turin Turambar árnyéka felettünk is ott lebeg.

3) Brown atya hitetlensége (G. K. Chesterton). A brit írózseni régóta hűséges társam, ebben az évben sem hagyott el. Brown atya úgy nyomoz, hogy a megoldásai furcsa mód a világmindenség megértéséhez is mindig közelebb visznek. A hit rajta keresztül valahogy egészen triviálisnak tűnik, és ezáltal magától értetődően felragyog a valósághoz illeszkedő, dicsőségesen hétköznapi igazsága. Brown atya segítségével Chesterton a legalattomosabb, legzseniálisabb apologetikát végzi, amit csak el lehet képzelni. Tavaly ezt írtam ezekről a krimikről: Páter Brown titka. Chesterton jön velem 2025-re is, már az asztalomon hever a Dórámtól kapott hasonló című kötet: Brown atya titka.

4) Dopaminkorszak (Anna Lembke). Ebből a könyvből is csináltunk egy Tűzfal epizódot, mert rendkívül fontos ügyben szólal meg: egy egész civilizáció vált súlyosan dopaminfüggővé. Lembke elemzése orvosi szempontból mutatja be a problémát, a történeteken keresztül ismertetett megoldásai viszont gyakorlatiasak és számos olyan bölcsességet hasznosítanak, amelyek a Bibliában évezredek óta olvashatók. Fontos és ijesztően aktuális könyv.

5) A modern én felemelkedése és diadala (Carl R. Trueman). Ezt a könyvet én szerettem volna megírni, de én nem tudtam volna így megírni, és valószínűleg sehogyan sem írtam volna meg. Trueman viszont megírta, és nem is akárhogy! Ha valaki egyetlen könyvön keresztül szeretné megérteni, hogy mi történt a nyugati kultúrával, hogy jutott el egy teljes civilizáció oda, hogy azt sem tudja már, hogy fiú-e vagy lány, olvassa el Trueman könyvét! Mi két – az átlagosnál hosszabb – Tűzfal epizódban (itt és itt) dolgoztuk fel a tartalmát, annyira fontos elemzés. Kiderül belőle, hogy a végső választás Ágoston és Rousseau között dől el, és a kultúránk egyelőre Rousseau mellé állt, ami a diabolikus választás. Mi azonban állhatunk Ágoston – illetve Krisztus – mellé is, elismerve és megvallva bűneinket.