Szent Anzelm írt egy könyvet a 11. században, amelynek az volt a címe, hogy Cur Deus homo? A latin cím magyarul azt jelenti: Miért lett Isten emberré? Aki még nem tette fel ezt a kérdést, az nem érthette még meg a kereszténység lényegét. A keresztény hit ugyanis nem egy értékrendről szól, noha természetesen az értékrendünkre is hat; nem arról szól, hogy hogyan éljünk együtt egy társadalomban, bár nyilván azt is befolyásolja; nem egy kultúrkör védelméről szól, bár akár azzal is kapcsolatban lehet. A keresztény hit elsősorban arról szól, hogy miért lett Isten emberré. Erre a kérdésre kell tudnunk a választ, hogy megérthessük a kereszténység mibenlétét. Azt hiszem, nem is találhatnék méltóbb témát a Divinity 1000. bejegyzésének.

A Zsidókhoz írt levélben ezt olvassuk: „Mivel pedig a gyermekek test és vér részesei, ő is hozzájuk hasonlóan részese lett ezeknek, hogy halála által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, vagyis az ördögöt; és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak. Mert nyilván nem angyalokat karol fel, hanem Ábrahám leszármazottait karolja fel. Ezért mindenben hasonlóvá kellett lennie a testvéreihez, hogy irgalmas és hű főpap legyen az Isten előtti szolgálatban, hogy engesztelést szerezzen a nép bűneiért. Mivel maga is kísértést szenvedett, segíteni tud azokon, akik kísértésbe esnek.” (Zsid 2,14-18) Ebben a néhány versben benne van a válasz a címben feltett kérdésre.

A Zsidókhoz írt levél elsősorban zsidó embereknek próbálja elmagyarázni Isten emberré lételének az okát és célját. A szerző a levél elején tisztázza, hogy Jézus Krisztus maga Isten. Ő nagyobb az angyaloknál. Ő a Fiú. Ő az Isten dicsőségének kisugárzása. Ő Isten lényének képmása. Ő maga Isten, a Fiú Isten, akit az angyalok imádnak. A levél szerzője azt is elmondja, hogy a Fiú egy időre mégis kisebbé tétetett az angyaloknál. Vajon miért? Ha ő Isten volt, miért tétetett kisebbé az angyaloknál? Miért lett a Fiú Isten emberré? A válasz nem csupán dogmatikai tétel, hanem olyan megrendítő igazság, amely a sorsunkat határozza meg!

MIÉRT LETT ISTEN EMBERRÉ?

A szerző a válaszában négy igét használ: megsemmisítse, megszabadítsa, felkarolja, megsegítse. Isten azért lett emberré, hogy megsemmisítse az ördögöt, hogy megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem rabságában vannak, hogy felkarolja Ábrahám gyermekeit, és hogy megsegítse a megkísértetteket. Nézzük meg ezeket sorjában!

Isten azért lett emberré, hogy megsemmisítse az ördögöt.

„Mivel pedig a gyermekek test és vér részesei, ő is hozzájuk hasonlóan részese lett ezeknek, hogy halála által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, vagyis az ördögöt”. A „megsemmisítse” szó itt túl erős fordítás, a görög καταργέω ige itt inkább azt jelenti: kiiktatni, lefegyverezni, elvenni az erejét, hatálytalanítani, megfosztani a hatalmától. Istennek az volt a célja, hogy megszüntesse felettünk az ördög uralmát. Mi volt az ördög uralma?

Hatalom a halálon! A halál az, amivel az ördög sakkban tart bennünket. A halált használja ellenünk. Ezt a fegyvert ütötte ki Krisztus a kezéből. Krisztus a halála által győzte le az ördögöt! A születése tehát elválaszthatatlan a halálától. Isten azért lett emberré, hogy meghaljon, és halála által legyőzze az ördögöt. Az ördög nem egy szőrös-patás állat, ahogy a középkori misztériumjátékok színpadain ábrázolták és gúnyolták őt. Az ördög félelmetes hatalom. Őt győzte le Krisztus a halálával. Isten azért lett emberré, hogy megfossza az ördögöt a hatalmától, kiiktassa, lefegyverezze és megszégyenítse őt. Hogy Krisztus hogyan győzte le a halála által az ördögöt, arra is mindjárt fény fog derülni.

Isten azért lett emberré, hogy megszabadítsa a rabokat.

A szerző ezt írja: „és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak”. Ebben a mondatban találjuk annak a megoldását, hogy az ördög hogyan uralkodott a halálon. Hiszen egyébként Isten az élet és a halál ura („én ölök és én elevenítek meg”). Hogyan uralkodott az ördög a halálon? A félelem által. A haláltól való félelem miatt voltunk az ördög rabjai. Isten azt mondta az első embernek: ha eszel a fáról, meg fogsz halni. A kígyó rávette az embert, hogy egyen a fáról, és amikor evett róla, az ördög az ember vádlójává vált. Diaboloszként dobálja vissza ránk a vétkeinket. De van egy sokkal ravaszabb módszere is a halállal kapcsolatban.

Azzal, hogy az ember elszakadt Istentől, kiűzetett a jelenlétéből és eltiltatott az élet fájától, az ördög elképesztő zsaroló potenciálra tett szert az ember felett. Az ember az Édenen kívül találta magát, őrületes vágyakkal, amelyeket Isten hiánya idéz elő benne, és azzal a tudattal, hogy véges az élete. Hogy minden múlandó. Az ördögnek csak rá kell erre mutatnia és kínálnia kell valamit a vágyak betöltésére. Vagy olyat mutatni az embernek, ami eltereli a figyelmét a múlandóságról. Valamit, ami szétszórja a figyelmét. Ami szórakoztatja. Ez az ördög diabolikus hatalma azok felett, akik a halál szorongató valóságában élnek.

A kuruzslás azért sikeres, mert a halállal szembenéző, kétségbeesett embereknek szinte mindent el lehet adni. Az ördög ezt csinálja nagyban. Carpe diem! Élj a mának! Keresd az élvezeteket! Add meg magadnak, amire vágysz! Szerezz pénzt, hogy meg tudd ragadni a mát, ami hamarosan elmúlik! Szerezz hatalmat, hogy te légy felül és ne más akaratát kelljen tenned! Pénz, szex, hatalom, ezeket keresd, holnap úgyis meghalsz! A múlandóságtól rettegő ember gondolkodás nélkül kap az ördög ajánlata után, hiszen belül fél, vacog és tele van őrjítő sóvárgással. Isten az örökkévalóságot helyezte a szemei elé, neki mégis meg kell halnia, holott örökkévaló, olthatatlan vágyak feszítik. Ez borzasztó rabság.

Krisztus azért jött, hogy megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak.

Isten azért lett emberré, hogy felkarolja Ábrahám gyermekeit.

A szerző ezt írja: „Mert nyilván nem angyalokat karol fel, hanem Ábrahám leszármazottait karolja fel.” Ez a zsidók számára érthető nyelvezet volt, hiszen tudták: Isten üdvözítő ígéretei Ábrahámnak adattak. De azt is tudták, hogy Ábrahám gyermekei ugyanúgy a halál árnyékában élnek, mint a többiek. Isten azért lett emberré, hogy felkarolja Ábrahám gyermekeit, akik a haláltól való félelem miatt az ördög rabságában sínylődnek. Az Újszövetségből megtudjuk, hogy Ábrahámnak mindenki gyermeke, aki hisz az ő megígért magjában, a Krisztusban, ez az ígéret tehát nemcsak a zsidókra vonatkozik, hanem mindenkire, aki hisz.

Felkarolni azt jelenti: belekarolni és felemelni. Isten azért lett emberré, hogy belénk karoljon és felemeljen. Azért lett emberré, hogy közel jöjjön hozzánk, akik a haláltól való félelem rabjai vagyunk, és kiemeljen bennünket ebből a rabságból.

Isten azért lett emberré, hogy segítsen a megkísértetteken.

Azt olvassuk: „Mivel maga is kísértést szenvedett, segíteni tud azokon, akik kísértésbe esnek”. Szó szerint: a megkísértetteknek. Isten azért lett emberré, hogy segítsen, és tud is segíteni! A megkísértettek mi vagyunk. Már az édeni kígyó is megkísértette az embert. Ő az, aki megtévesztette az egész földet. Bennünket is folyamatosan hazugságokkal hiteget és csalogat Istentől elfelé. Krisztus azonban tud segíteni, mert ő is átélte az ördög kísértését! Ő nem vétkezett, de ismeri a nyomást. Megtapasztalta a pusztában, és megtapasztalta a Gecsemáné kertjében. Isten azokhoz jött, akik megkísértettek. Az Istentől elfordított emberekhez, akiknek a vágyain mint valami gonosz húron játszik a Kísértő, hogy távol tartsa őket az igazi forrástól.

Isten tehát azért lett emberré, hogy lefegyverezze az ördögöt, hogy megszabadítson a haláltól való félelemtől, hogy felkaroljon bennünket, és hogy segítsen nekünk, akik megkísértettünk.

DE MIÉRT KELLETT EMBERRÉ LENNIE ISTENNEK?

Mert az emberek test és vér részesei! „Mivel pedig a gyermekek test és vér részesei, ő is hozzájuk hasonlóan részese lett ezeknek”. Mivel mi testi lények vegyünk, ezért lett az Ige is testté. Ha Isten angyalokat akart volna felkarolni, nem kellett volna emberré lennie. De ha az embert akarta megváltani, akkor emberré kellett lennie. Olyan testet kellett magára vennie, amilyen nekünk van.

De miért volt szükséges, hogy emberi testet vegyen fel, miért kellett test és vér részesévé lennie, hogy megszabadíthasson, felkarolhasson, megsegíthessen? A szerző válasza meghökentő: azért, hogy meghalhasson! „Ezért mindenben hasonlóvá kellett lennie a testvéreihez, hogy irgalmas és hű főpap legyen az Isten előtti szolgálatban, hogy engesztelést szerezzen a nép bűneiért.”

Isten évszázadokon keresztül tanította kiválasztott népét, hogyan tud helyreállni a kapcsolat közte és az ember között. Megtanította népének, hogyan verhet sátrat a szent Isten bűnös emberek között. Erre szolgált az áldozati rendszer, amelynek középpontjában állt az engesztelés napja. Az engesztelés napján a főpap évről évre bevitte a kecskebak vérét a szentek szentjébe. Ez a helyettes áldozat biztosította, hogy az izráeliek ne haljanak meg a bűneik miatt a szent és igaz Isten jelenlétében.

Isten irgalma adta az áldozatot, mert az emberek közt akart lenni, hogy megismerjék jóságát és szeretetét. A Templom belseje az Édenre emlékeztetett. Az engesztelés napját leíró fejezet után olvassuk Mózes 3. könyvében: „Mert a test lelke /élete/ a vérben van, és én az oltárra adtam azt nektek, hogy engesztelést szerezzen értetek. Mert a vér a benne levő lélek /élet/ által szerez engesztelést.” (3Móz 17,11) A vér az életet jelképezte, és azt, hogy nem az ember halt meg a bűne miatt, hanem a helyettes áldozat. Isten adta a vért engesztelésül. A főpap viszont, aki bevitte az áldozatot, egy volt a testvéreivel, a néppel, ezért tudta a népet képviselni Isten előtt az áldozattal.

Krisztus ilyen irgalmas és hű főpap lett számunkra. Ahhoz azonban, hogy főpap lehessen, hasonlóvá kellett lennie hozzánk, hogy a mi nevünkben vihessen áldozatot. Ezért lett a Fiú emberré. Krisztus főpapként pedig nem egy kecskebak életét vitte Istennek, hiszen az soha nem tudta igazából eltörölni a bűnt, hanem a maga életét adta oda, amikor a kereszten meghalt. A saját vérével ment be Isten elé értünk! Egy lett közülünk, hogy a mi nevünkben mutathassa be az áldozatot.

Mi ennek a jelentősége az ördög számára? Az, hogy a halál a bűn büntetése, de ha a bűn megkapta a büntetését a helyettesben, akkor a halál hatalma is megtört felettünk (ezt jelezte Krisztus feltámadása!), és mivel a halál hatalma megtört felettünk, az ördög nem tudja többé használni ellenünk a haláltól való félelmet! Szabadokká váltunk arra, hogy ne a halál, hanem a feltámadás fényében éljünk! Nem vagyunk többé annak a rabjai, aki a haláltól való félelem által uralkodott rajtunk! A bűn, a halál és az ördög elveszítették a hatalmukat felettünk.

Luther ennek az örömében kiáltotta a halálnak: „Jóllehet most így énekelsz: Én vagyok minden ember ura és királya, enyém a győzelem, rekedtre és holtra énekled majd magad. Mert Isten mérget készít. Ez úgy szerteszaggatja majd az ördög és a halál hasát, hogy végül önmagukat falják fel!”

Isten ezért lett emberré. Ezért lett Isten emberré.