Ha az igazság csak hatalom, akkor csak a hatalomnak lesz igazsága

Kis túlzással az egész felnőtt életem azzal telt, hogy körülöttem mindenhol azt harsogták, hogy „nincs abszolút igazság”. A „kis túlzás”-t nem arra értem, hogy nem pont ezt harsogták volna, hanem arra, hogy hála Istennek nem ezzel telt az egész felnőtt életem, és nem mindenhol harsogták ezt. Ettől még gyakori és meghatározó élményem volt, ráadásul az abszurditásig fokozódó apologetikai feladatot jelentett a vele való viaskodás. Látszólag egyszerű volt megválaszolni („ha nincs abszolút igazság, akkor az sem lehet abszolút igaz, hogy nincs abszolút igazság”), de valahogy a kerti taracknál is szívósabban tapadt a földbe ez a meggyőződés, és még keresztény körökben is makacs gondolati indaként hatolt be mindenhova.

bővebben

A Twitter letiltotta a Focus on the Family egyik oldalát

Néhány napja a Twitter letiltotta a Daily Citizen keresztény újság oldalát, mert a Focus on the Family nevű szervezet coloradói lapja az egyik cikkében úgy fogalmazott, hogy Rachel Levine – Joe Biden elnöki kabinetjének egyik tagja – „nőnek hiszi magát”. A Twitter szerint ez gyűlöletbeszéd, amelynek az ő platformjukon nem lehet helye.

bővebben

Reggeli naplójegyzetek az Exoduszról (18) – Jetró öröme

„És örült Jetró, hogy annyi jót cselekedett az ÚR Izráellel, amikor megmentette őket az egyiptomiak kezéből.” (2Móz 18,9)

Jetró fontos tanácsot adott vejének, Mózesnek. Azt ajánlotta, hogy ossza meg feladatait alkalmas emberekkel, és figyeljen a fontosabb döntésekre, mert ha szétaprózódik, az nem jó sem neki, sem a népnek. Mózes örömmel hallgatott Jetróra, bízott a tanácsában, aminek az is megalapozott, hogy Jetró pedig tudott örvendezni abban, amit Isten Mózes által tett.

bővebben

Hiúkra és gyávákra nem építhetjük az életünket!

A szociológiában és a közvéleménykutatók között ismert jelenség az ún. „társadalmi kívánatosság” (social desirability) faktor, vagyis az a jelenség, hogy a véleményünket könnyen igazítjuk ahhoz, amiről úgy gondoljuk, hogy társadalmilag kívánatos, hogy ezáltal elkerüljük a megbélyegzést, a megszégyenítést, az elutasítást. Ez a jelenség ugyanúgy ismert a tudomány, a művészet és a teológia világában, mint a hétköznapi életben. Ez a tényező az egyik legveszélyesebb csapda annak a számára, aki Jézus Krisztus követője akar lenni.

bővebben

Reggeli naplójegyzetek az Exoduszról (17) – Az ÚR a hadijelvényem

„Mózes akkor oltárt épített, és így nevezte el: Az ÚR az én hadijelvényem.” (2Móz 17,15) Az izráeliek legyőzték a pusztában rájuk támadó amálékiakat. Mózes az ÚRnak tulajdonítja a győzelmet, amikor megépíti az oltárt és az URat hadijelvényének nevezi. Jáhve Nisszi (‎יְהוָ֥ה׀ נִסִּֽי). A nész (נֵס) az, amit a sereg a csatában felemel; lobogónak vagy zászlónak is fordítják, de inkább a jelvényre utal, amit póznákon tartottak a magasba. Mózes és Izráel hadijelvénye az ÚR, az ő neve alatt vonultak csatába, az ő nevének építik most az oltárt. Az ÚR harcolt Izráelért, de figyeljük meg, hogyan!...

bővebben

Öt tanács a Big Tech szép új világában

A Big Tech szép új világában (amely kezd az Aldous Huxley által elképzelt önkéntes pokol-paradicsomhoz hasonlítani), ahol saját ideológiával rendelkező új hírmonopóliumok veszik át az életünk és a gondolataink feletti ellenőrzést, és ahol algoritmusokkal és egyre nyilvánvalóbb cenzúrával alakítják az észlelésünket és az ebből felépülő tudásunkat, bennünket pedig adatként adnak és vesznek, nekünk is új szokások kialakítására van szükségünk, ha szeretnénk viszonylag széles látókörű emberek maradni. Rengeteg dolgot lehetne mondani, ami segít a tájékozódásban, én most hadd adjak öt egyszerű tanácsot.

bővebben

Nem is olyan vicces

Eric Metaxast is letiltotta a Twitter. Egyelőre nem szüntették meg a fiókját, mint sok más konzervatív véleményvezér és egyszerű felhasználó esetében, de nem posztolhat. Aki nem ismerné, Metaxas írta a Dietrich Bonhoefferről szóló New York Times #1 bestsellert, amit magyarra is lefordítottak, ő írta meg a rabszolgakereskedelem leállításáért harcoló William Wilberforce életéről szóló könyvet is, amit szintén kiadtak magyarul, meg Lutherről és másokról is írt könyveket. Metaxas a számos ismert személyiséget felvonultató Socrates in the City és Eric Metaxas Show házigazdája is.

bővebben

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK