A politikáról alkotott keresztény szemléletünk gyökeresen megváltozhat, ha azt az egyetlen dolgot megértjük, hogy hogyan kapcsolódik össze Pál Rómaiakhoz írt levelének 12. és 13. része. A 12. részben az egyéni elhívásokról, a szeretetről, a reménységről olvasunk, és hogy ne álljunk bosszút magunkért. A 13. részben pedig az államról van szó. Ez a két téma sokszor szétesik az olvasók fejében, vagy egymástól független témákként helyezzük őket a teológiánk polcaira. Azonban ha megértjük, hogy a kettő hogyan kapcsolódik, az államról alkotott felfogásunk is jelentősen megváltozhat.
Vajon létezik-e olyan világ, ahol a szeretet és a kard összeegyeztethetők egymással? Ha erre a kérdésre helyesen felelünk, megértettük az állam lényegét. Pál szerint ugyanis éppen olyan világban élünk, ahol a szeretet és a kard összeegyeztethetők. Csak nem mindegy, kinek a kezében van a kard. Itt érkezünk el a Róma 12 és Róma 13 kapcsolatához.
A Róma 12-ben Pál apostol a keresztény hit gyakorlati következményeiről ír. Azzal kezdi, hogy oda kell szánnunk a testünket Istennek mint egy szent áldozatot, és a gondolkodásunkat úgy kell megváltoztatnunk, hogy ne a világ, hanem Isten akarata formálja azt. Alázatosaknak kell lennünk Isten és egymás előtt, és azokkal a karizmákkal kell szolgálnunk, amelyeket kaptunk. Képmutatás nélküli szeretettel kell egymáshoz fordulnunk, és akkor is reménységben örvendeznünk, amikor nehéz az élet.
Hogyan viszonyuljunk azokhoz, akik kárt okoznak nekünk? Ne átkozzuk és szidalmazzuk, hanem áldjuk őket – mondja Pál. Ne győzzön le bennünket a rossz, hanem mi győzzük le a rosszat a jóval. Ne fizessünk a rosszért rosszal, és egyáltalán ne álljunk bosszút magunkért, hanem adjunk helyet Isten haragjának. Ez azt jelenti, hogy tűrnünk kell a sérelmeket az utolsó napig? Csak az ítélet napja fogja helyreállítani a rendet és megtorolni az igazságtalanságokat? Vagy korábban is érvényesül Isten jogos haragja?
Itt jön a képbe az állam, amely a kardot viseli. A kard metaforája arra utal, hogy az államhatalom erőszakot is alkalmazhat. Az állami erőszak Isten rendelése, a mi javunkra. Fontos, hogy értsük itt az apostol logikáját. A 13. rész csak a mi fejünkben egy új rész, eredetileg egy folyamatosan írt levélről van szó, amelyben egyik mondat logikusan követi a másikat. Vagyis ha nem lenne a később beiktatott fejezettörés, valahogy így olvasnánk a szöveget:
„Ne álljatok bosszút önmagatokért, szeretteim, hanem adjatok helyet az ő haragjának, mert meg van írva: Enyém a bosszúállás, én megfizetek – így szól az Úr. Sőt, ha éhezik ellenséged, adj ennie, ha szomjazik, adj innia; mert ha ezt teszed, parazsat gyűjtesz a fejére. Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat a jóval. Minden lélek engedelmeskedjék a felettes hatalmaknak, mert nincs hatalom mástól, mint Istentől, ami hatalom pedig van, az az Istentől rendeltetett. Aki tehát ellene szegül a hatalomnak, az az Isten rendelésének áll ellen; akik pedig ellenállnak, azok ítéletet vonnak magukra. Mert a jócselekedet miatt nem kell félni az elöljáróktól, hanem csak a rossz miatt. Azt akarod, hogy ne kelljen félned a hatalomtól? Tedd a jót, és dicséretet kapsz tőle: mert Isten szolgája az a te javadra. Ha azonban a rosszat teszed, akkor félj, mert nem ok nélkül viseli a kardot, hiszen ő Isten szolgája, aki az ő haragját hajtja végre azon, aki a rosszat teszi. Ezért tehát engedelmeskedni kell nemcsak a harag miatt, hanem a lelkiismeret miatt is. Hiszen adót is azért fizettek, mert ők Isten szolgái, akik éppen ebben a szolgálatban fáradoznak. Adjátok meg mindenkinek, amivel tartoztok: akinek az adóval, annak az adót, akinek a vámmal, annak a vámot, akinek a félelemmel, annak a félelmet, akinek pedig tisztelettel: a tiszteletet.”
A gondolatmenet logikája tehát az, hogy Isten bosszúállását az általa rendelt felettes hatalmak hajtják végre. A mi kezünkből kiveszi Isten a bosszúállást, az államnak azonban feladata az igazságszolgáltatás. Helyet adni Isten haragjának gyakran azt jelenti, hogy nem mi teszünk igazságot, hanem a fölénk rendelt államhatalom. Tolsztoj félreértette a hegyi beszéd célját, amikor azt az állam felé állította követelésként, és meg akarta szüntetni a börtönöket. Ugyanez a tévedése azoknak, akik keresztény irgalomra hivatkozva ellenzik, hogy az állam megvédje a határait a tömeges migrációtól, vagy le akarják építeni a rendőrséget („Defund the Police”). A halálbüntetést elvi alapon ellenzők sem veszik komolyan, hogy Isten kardot adott az állam kezébe.
Van olyan, hogy az államhatalom nem a jót dicséri és nem a rosszat bünteti? Persze, hogy van. Maga az állam és annak képviselői is részei a megromlott, bűnös világnak. Ilyen volt Pál idejében a Római birodalom is. A világ azonban sokkal-sokkal rosszabb lenne, ha nem lenne államhatalom. Az államhatalom intézményét a bűn tette szükségessé. Ha az emberek engedelmesek lennének Istennek, és a jót cselekednék, közvetlenebbül nyilvánulhatna meg Isten uralma közöttünk. Sámuel könyvében a király megválasztása negatív fejlemény volt ahhoz képest, hogy Isten közvetlenebbül uralkodik a törzsszövetségen. „Tény, hogy bűn nélkül sem elöljáróra, sem pedig államrendre nem lett volna szükség…” – írja Kuyper (Kálvinizmus és modernitás, 80). A bűn miatt állami erőszak nélkül viszont földi pokol jönne létre.
Ha az államra úgy tekintünk, mint amit Isten rendelt fölénk, akkor egyrészt könnyebb az engedelmesség (tisztelet megadása, adófizetés, stb.), másrészt tisztábban látjuk az államhatalom korlátait is. Az állam felett áll Isten, aki bennünket például akkor is Krisztus evangéliuma hirdetésével bízott meg, ha az állam ezt nem engedélyezi, vagy olyan törvényekkel akadályozza, amelyek ellentmondanak Urunk parancsának. Istennek kell végső soron engedelmeskednünk, nem embereknek, még ha legtöbbször ebbe belefoglaltatik az embereknek való engedelmesség is. Ha nincs Isten az állam fölött, akkor az állam Isten. De mi egyszerűen csak eszköznek látjuk az államot Isten kezében, ezért nem értékeljük túl (de nem is becsüljük alá) a szerepét.
Adjunk hálát Istennek azért, mert van a földön is eszköze, amely a haragját végrehajtja a gonoszok felett! Adjunk hálát a saját országunk államhatalmáért is! Imádkozzunk, hogy a képviselői azt tudják tenni, ami az Istentől kapott feladatuk! Ha keresztényekként veszünk részt az államhatalom működtetésében, törekedjünk arra, hogy a döntései igazságosabbak és jobbak legyenek! Választókként pedig szavazzunk arra az erőre, amelyik Isten igazságos rendjéhez közelebb áll! Utána tegyük a jót egymással és minden emberrel, akivel dolgunk van!
Ha az államot helyesen értjük, az felszabadít bennünket, keresztény egyéneket arra, hogy jót tegyünk még az ellenségeinkkel is, hiszen az igazságtételt rábízhatjuk arra, akinek meg az a dolga. Istenre, aki az államot is használja igazságos haragja és általános kegyelme eszközéül. Az államhatalom ebben a bűnös világban maga is bűnös és tökéletlen lesz, de még mindig sokkal-sokkal jobb, mintha egyáltalán nem lenne. Amit az állam nem tesz helyre, azt pedig Isten más módon fogja majd helyretenni, igazságát természetesen számonkérve majd a hatalom képviselőin is. Az istenfélő hatalmasságok ezzel tisztában vannak, ezért tőlük általában jobbat is várhatunk, mint az istentelenektől.
„……… a Róma 12 és Róma 13. rész …….. eredetileg egy folyamatosan írt levélről van szó, amelyben egyik mondat logikusan követi a másikat. Vagyis ha nem lenne a később beiktatott fejezettörés, ……..”
Habár eddig nem tudtam a „később beiktatott fejezettörésről”, hálás vagyok Istennek, mert Szentlelke által kezdettől úgy tanított, mintha a két rész folyamatosan íródott volna.
Ugyanezen problémával én a „szemet-szemért” elv és a „ne álljatok ellene a gonosznak” elv közötti ellentmondás félreértése kapcsán találkoztam (ld.:Mt. 5,38). A megoldást ugynúgy az állam és a hívők eltérő feladatának megértésében látom.
A mózesi törvény több helyen is egyértelművé teszi a megtorló büntetést létjogosultságát.
„Ha valaki sérülést okoz embertársának, amint ő tett, úgy tegyenek vele: törést törésért, szemet szemért, fogat fogért.” (3Mózes 24:19-20)
Az elvben megfogalmazott megtorlást (bosszút) a magam részéről igazságosnak arányosnak és szükségesnek tartom. (Vö.Jel 6:10-11)
Istennek a bosszúval célja van. A társadalmi rendet az emberek jogait óvja, szabadságukat biztosítja ezzel. A megtorlás joga védelmet nyújt a jogtalan erőszakkal szemben és elrettentő hatása is van. Emellett valahol a bűnbánat lehetőségét is felkínálja.
A Róm 13:4 ben azt is olvassuk, hogy Isten szolgája, bosszúálló a haragra azzal szemben, aki gonoszt cselekszik.
Egyszóval Isten, a bosszúállást nem csak közvetlenül, hanem szolgái által közvetett módon is gyakorolja (pl. Rendőrség, Büntetés-végrehajtás stb.)
Isten a „szemét szemért”elv érvényesítésére a világi hatalmakat ruházta fel, hogy ezáltal oltalmazók, segítők, a kiszolgáltatott emberek pártfogói legyenek a gonosszal szemben.
Ezért nem jó, ha ellene állunk a világi hatalomnak és az sem jó ha a „szemét szemért” elvet hatálytalanítani akarjuk. Szerintem Jézus sem ezt tette a Mt 5:38-ban.
Úgy vélem a „szemét szemért” elvet nekünk nem annullálni kell, hanem megtartani, ugyanis a társadalomban a törvény képviselői ezen megtorlási jog által oltalmaznak minket. A törvény emberei (pl. rendőrök, bírók, törvényhozók) által jut érvényre Isten oltalma, amit Isten Noénak ígér az 1Móz 9:5-6 ban: „De a ti véreteket, amelyben van a ti éltetek, számon kérem…; kinek-kinek atyjafiától számon kérem az ember életét. Aki ember-vért ont, annak vére ember által ontassék ki; mert Isten a maga képére teremté az embert.”
Isten oltalmának ígérete ez, amit Jézus sem akart szeretet parancsaival megszüntetni.
Mindenkinek joga van hozzá, hogy a törvény ereje (szemet szemért elv) oltalmazza őt, hogy ne legyen kiszolgáltatva a gonoszságnak, akár hívő, akár hitetlen. A törvény védelmére mindenki apellálhat. Bár Isten a törvény (értsd: jogos harag és bosszú) képviseletét világi hatalmakra bízta, akik nem ok nélkül viselik a fegyvert, de bizonyos jogszerű esetekben mi hívők is felléphetünk a jogtalan erőszak ellen.
Szóval úgy vélem a világi hatalom delegált jogával a hívő is élhet jogszerűen.
Jelenleg ilyen például az, amikor végszükségben, vagy jogos védelemi helyzetben a bűnüldöző hatóságok jogát mi magunk érvényesítjük.
Ilyenkor hívőként a világi hatalom nevében joggal járunk el és nem lesz az vétekké, ha a másik orcánkat nem tartjuk oda, hanem ehelyett például erőszakot alkalmazunk a betörővel szemben, mert a vilagi hatalomtól felhatalmazást kaptunk erre.
Ilyenkor nem a saját, hanem Isten szolgáinak bosszúját juttatjuk érvényre. Ezzel nem szegjük meg a magatokért bosszút ne álljatok elvet, mert ekkor nem a magunk nevében, hanem a törvény szolgái (Isten szolgái) nevében járunk el.
De hit által, dönthetünk úgy is, hogy lemondunk a védekezésről. Ez azonban nem kötelesség és nem bűn, hanem választási lehetőség kérdése.
Bár a szemet szemért elv drasztikus megfogalmazása durvának tűnik Jézus szeretet parancsával, vagy kegyelmével szemben, de ez nem jelenti azt, hogy a szemet szemért elvet, vagy a megtorló hatalmakat kárhoztathatjuk. ( vö. Jak 4:11)
Jézus tanításainak („új” parancsolatainak) indokát nem a világi hatalom bírálásában vagy a szemet szemért elv eltörlésében látom, hanem a kegyelem bennünk végbemenő hatásában. Jézus annyit engedett el nekünk, hogy mi sem tehetünk másként, mithogy elengedjük a minket ért sérelmeket. Viszont ez nem változtatja meg a törvényt, nem törli el a szemet szemért elvet, és nem teszi okafogyottá az államhatalmi erőszakot,
hanem csak kegyelmessé formál minket.
Úgy gondolom tehát, hogy bizonyos esetekben hívőként sem kötelességünk lemondani a magunk védelméről, hanem csak Isten hit által megismert szerelme kényszeríthet erre. Ez a belső kényszer viszon nem kötelesség, hanem csak lehetőség akkor, amikor Isten igazságos büntetéseit a világi hatalmak felhatalmazása által, őket képviselve jutatjuk érvényre. Tehetjük ezt nem csak hívő rendőrként, hanem sima hívőként is, ha a világi hatalom jogot delegált nekünk erre. Szerintem ezért sem mindegy, milyen hatalom regnál felettünk. Olyan, amelyik a mózesi törvényeket tiszteli, vagy amelyik a szeretetre hivatkozva a mózesi törvényeket annullálja.
Győrben Istennek hála, megtörtént a váltás a polgármesteri székben. Nem is hagyja egyetlen percig sem tenni a jót a polgármesternek a Világi hatalom narancsbőrbe bújt serege. Imádkozzunk, hogy sikerüljön neki, hiszen az Úr állította abba a pozícióba!
Idézet Palkó Jánostól:
„…………. Imádkozzunk, …………”
Ez valóban áldott lehetőség. Hitéletem kezdetétől hangsúlyos számomra többek között az 1 Tim. 2:1-2 versek útmutatása, ezért évtizedek óta imádkozom a mindenkori jelenben hatalmon lévőkért is, függetlenül politikai hovatartozásuktól.
Regota foglalkoztat, hogy vajon mindennek fenyeben meddig volt helyes viszont pl 56? Az aktualis hatalom ellen keltek fel azok, akikre gondolva buszkeseget erzek… Vagy mi a helyzet Bonhoefferrel, aki az egyik peldakepem? Az aktualis hatalom ellen allt fel a tetteivel… Segitsetek, hogy kell ezt helyen alkalmazni? Ha zsarnoksag van, megiscsak ellenallhatunk?
Péter ellenállt a hatalomnak amint azt az Apostolok Cselekedeteiben olvassuk. A törvényes hatalom legerősebb képviselőinek mondott ellent nyiltan és nem engedett amikor Isten parancsával ellentétes dologra akarták kényszeríteni (” ne tanits abban a névben”)
Apcs 4:5 – 4:7
5 Lőn pedig, hogy másnapra egybegyűlének azoknak fejei, vénei és írástudói Jeruzsálembe.
6 És Annás, a főpap, és Kajafás és János és Sándor, és akik csak főpapi nemzetségbeliek valának.
7 És mikor őket a középre állaták, tudakozzák vala: Micsoda hatalommal, vagy micsoda név által cselekedtétek ti ezt?
Apcs 4:19 – 4:20
19 Péter és János pedig felelvén, mondának nekik: Vajon igaz dolog-e Isten előtt, rátok hallgatnunk inkább, hogynem Istenre, ítéljétek meg!
20 Mert nem tehetjük, hogy amiket láttunk és hallottunk, azokat ne szóljuk.
Koszonom, tenyleg, de jo ez a resz!
Kedves Zsofi!
A kérdésed kapcsán három dolgot érdemes tisztán látni. Az egyik, hogy Isten nem csak a világ vonatkozásában hitelesíti a „kard” jogát, hanem a hívők is élhetnek a világ által biztosított jogaikkal: (Pál pl. fellebbezett a császárhoz /Apcs 25,21/, vagy római polgár mivoltára hivatkozott /Apcs 16,37/).
A másik, hogy jogaink feladása nem kegyességi cselekedet, hanem bűn. Pl.: Ézsau egy tál lencséért eladta, (megvetette) elsőszülöttségi jogát, amire az ige azt mondja:
„Ne legyen senki parázna vagy istentelen, mint Ézsau, aki egy ételért eladta első szülöttségi jogát.” (Zsid 12:16)
Isten nem azt kéri, hogy adjuk fel a jogainkat, hanem csak azt, hogy jogosultságunk ellenére is tudjunk elengedni dolgokat, vagyis ne mindig éljünk (gondosan megőrzött) jogainkkal.
Szóval úgy gondolom, hogy Istentől kapott jogaink feladása bűn, de a jogainkkal való nem élés az viszont lehet komoly kegyességi cselekedet, ha nem a gyávaság motiválja.
A harmadik dolog, hogy minden hatalom elleni lázadás bűn. (Dávid például mindig elvetette sőt megtorolta Saul király elleni lázadást, noha tisztában volt Saul gonosz mivoltával.) /Ennek kapcsán javaslom a Tűzfal „Szellemi hatalom” című részét meghallgatni./
Ezekből kiindulva az 56-os forradalom kapcsán azt érdemes tisztázni, hogy ezen népi ellenállás lázadás volt egy jogszerűen regnáló hatalom ellen, vagy egy illegális hatalom (államcsíny/pucs) elleni jogszerű népítélet. Az előbbi Isten szemében bűn, az utóbbi viszont csak egyfajta jogérvényesítés, afféle ítélethozatal egy bűnözői csoport felett. Az 56-os eseményekkel magam is szompatizálok és amennyire én tudom a megszervezett néma demonstrációk és diákgyűlések, majd ezen csoportok gyilkosaikkal szembeni önvédelme jogszerű volt, az idegen szovjet hatalom behívása viszont nem. Tehát a forradálmárokat amennyiben csak jogaikkal éltek, hősöknek tartom.
A lázadás azonban mindig sátáni attitűd, ezért arra egy hívő sem tekinthet büszkeséggel.
A lázadás megvalósulása során pedig sosem az a kérdés, hogy egy legálisan regnáló hatalom visszaél-e a hatalmával, nem is az hogy miként lehetetleníti el a jogszerű ellenállást, hanem az, hogy a hatalom megszerzése a hatalom részéről jogszerű volt-e? Mert ha jogszerű volt, akkor minden aktuális törvényen kívüli ellenállás lázadás. Ugyanakkor semmi nem lázadás, ami a világi hatalomtól kapott jog érvényesítése.
Személy szerint, hívőként nem csak az állam felé való kötelességeink megtartása (adó fiz., munka, király és tv. tisztelet) fontos számomra, hanem az államtól kapott jogaink megőrzése is.
Ami engem illet, nem szeretnék egyetlen felső hatalomtól kapott jogomról sem lemondani, viszont a kegyelem rám áradó hatása miatt nem mindig érvényesítem bizonyos jogaimat. Istenért kész vagyok az életemről is lemondani, de az élethez való jogomról nem, mert azt Jézustól örökre kaptam meg.🙂🙏
Bándi Csabától kérdezném: úgy tudom, Hitler is jogszerűen jutott hatalomra 1933-ban, miután felkérték kormányalakításra. Tehát a náci diktatúra szerinted jogszerű volt és ezért nem is szabadott volna ellene lázadni?
És mi alapján állítod, hogy a lázadás sátáni attitűd?
Szerintem ez nagyon erős megállapítás és nem hiszem, hogy ilyesmit általánosan ki lehetne jelenteni.