Az elmúlt évtized egyik meglepő fejleménye, hogy az amerikai keresztény világban megerősödött azok tábora, akik posztmillennista eszkatológiát vallanak. Amikor az 1990-es években elmerültem a különböző végidős modellek tanulmányozásában, a posztmillennista szemlélet annyira egzotikusnak és anakronisztikusnak számított, hogy alig lehetett kortárs teológust találni, aki képviselhette volna. Loraine Boettner volt szinte az egyetlen, aki a képzettebb teológusok eszébe jutott, esetleg még Iain H. Murray, aki megírta a The Puritan Hope című művét, rajtuk kívül viszont csak régi puritánok (mint Jonathan Edwards) és kihalófélben lévő, teljesen marginális teonomista dinoszauruszok (mint R. J. Rushdoony). A nyugati világ keresztény szempontból pedig utána nem jobbra, hanem rosszabbra fordult: derűlátásra nem volt különösebb ok, pesszimizmusra annál inkább. Úgy tűnt, a posztmillennizmus optimista szemlélete a keresztény kultúrával együtt vált a múlt részévé.

bővebben