Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
„Ne állíts szent oszlopot se, mert azt gyűlöli Istened, az ÚR!” (5Móz 16,22)
Hogyhogy gyűlöli? Nem azt olvassuk újra és újra a Szentírásban, hogy Isten a szeretet? Hogy örökkévaló szeretettel szeretett és örökké tart szeretete? Hogy azért választott magának, mert szeretett? Hogy a szeretete soha el nem fogy? Hogyan gyűlölhetne az, aki szeret, sőt, maga a szeretet?
Van egy szempont, amit Izráel háborúja kapcsán időszerű megemlíteni, noha azon is túlmutat. A gázai palesztinokat képviselő Hamász nyílt célja, hogy elpusztítsa Izráelt, de addig is, amíg ez nem valósult meg, a lehető legtöbb zsidót semmisítsen meg. Fő érvük, hogy elnyomják őket, legfőbb motivációjuk pedig a hit, hogy a Kalifátus megvalósulásának útjába egy állam és annak népe, vallása áll. Ez az indulat ismerős lehet a nyolcvan évvel ezelőtti soá történéseiből, ami itt fontos párhuzam, de most nem arra, hanem a másik totalitárius kísérlet tanulságaira akarok kitérni. A marxizmusra és a marginalizált tömegek indulatainak felkorbácsolására, ami itt szintén valódi, nem is rejtett kapcsolat. Egyáltalán nem véletlen, hogy a nyugati világ újbaloldali elitje, vagy annak egy jelentős része, a palesztinok mellett bont zászlót, a BLM-mozgalomtól egyes LMBTQ-szervezetekig mellettük tüntetnek, amerikai elit egyetemek a palesztinokat támogató nyilatkozatokat adnak ki, progresszív politikai donorok őket segítik pénzzel. A célok ugyanis amennyire eltérőek, annyira hasonlóak is: minden eltörlése, ami a „társadalmi igazságosság” megvalósulását akadályozza, legyen az nemzet, állam, osztály, kultúra, család vagy vallás.
Ha igaz, hogy az Isten iránti gyűlölet legmélyebb oka az ítéletétől való félelem, hogyan tud a gyűlölet szeretetté változni? Kálvin mondja: „Ha lelkiismeretünk haragot és bosszút lát csupán, hogyne rendülne meg, és hogyne borzadna el? Hogyne menekülne Istentől, ha retteg tőle? Márpedig a hitnek keresnie kell Istent, és nem elmenekülnie tőle.” (Institutio III.2.7)” Nathanael Emmons kálvinista teológus szerint azért nem szeretik az emberek Istent, mert gyűlölik őt. Ha ez a gyűlölet abból a félelemből fakad, hogy Isten elítél bennünket, hogyan tudnánk Istenhez közeledni ahelyett, hogy elhúzódnánk tőle, ha a félelmünk jogosságát a lelkiismeretünk is megerősíti? Hogyan tudna a gyűlöletünk szeretetté változni, ha Istennek már a léte is fenyegetést jelent az önrendelkezésünk számára, amely nem veszi figyelembe Isten akaratát?
Régen erősnek éreztem a gyűlölet szót Istennel összefüggésben, akkor is, ha a Biblia használja. Azt gondoltam, az emberek nem gyűlölik Istent, legfeljebb nem hisznek benne. Közömbösek vagy kételkedők, de nem utálják Istent, inkább csak nem érdekli őket az Isten-kérdés, vagy egyszerűen nincsenek meggyőződve Isten igazságáról. Ma már máshogy látom. Minél alaposabban figyeltem az embereket és a köztük lévő kapcsolatokat, annál egyértelműbb lett számomra, hogy az Isten-kérdés a legmélyebb motivációs bázisa a viselkedésnek. Akkor is, ha ennek nem vagyunk tudatában. Sőt, abban is biztos vagyok, hogy a gyűlölet pontos és helyénvaló kifejezés az emberek Istenhez való viszonyulásának leírására. Emberek tényleg gyűlölik Istent, és ez mélyen meghatározza a gondolkodásukat és a cselekedeteiket. De vajon mi okuk lehet erre?
Ebben a bejegyzésben szeretnék rámutatni egy okára annak, miért olyan nehéz érthetően képviselni az evangéliumi (katolikus, ortodox) álláspontot a homoszexualitás kérdéskörében. Hogy nehéz, azt jól szemlélteti, hogy a lehető legegyértelműbb kommunikációnk ellenére is állandóan magyarázkodnunk kell, és a végén még így is rendre a motivációink félremagyarázásával szembesülünk. A kommunikáció nehézsége elsősorban arra vezethető vissza, hogy a bennünket bírálók oldalán nem elszigetelt gondolatok és érvek vannak, hanem egész narratívák. Ezek a narratívák pedig nem egyszerűen ütköznek a...
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK