„Jákób Penúélnak nevezte el azt a helyet, és ezt mondta: Bár láttam Istent színről színre, mégis életben maradtam.” (1Móz 32,31) Jákób áldott volt, mégis áldatlannak érezte magát. Lábántól ökrökkel, szamarakkal és juhokkal, szolgákkal és szolgálókkal jött el. Két tábort is tudott belőlük csinálni. Ézsau közelsége azonban áldatlanságára emlékeztette. Hiába kapta meg az atyai áldást, az Isten áldása hiányzott az életéből. Nem az anyagi áldás, hanem az Isten arca és az abból sugárzó békesség. Ézsauhoz közeledve Jákób szíve bűntudattal és félelemmel telik meg. Megmosolyogni való igyekezettel...

bővebben