A Tűzfal podcast huszonkilencedik részében arról beszélgetünk Lacival, hogy vajon miért egy brutális kivégzőeszköz lett a keresztény hit jele, miért van a középpontban, és mire utal a kereszt jele? Szóba kerül a megváltás és az engesztelés kérdése is, és hogy vajon nem egy primitív, barbár kor vallási szokásai köszönnek-e vissza a kereszt kétezer éves értelmezésében. A beszélgetést megnézhetitek a Tűzfal YouTube csatornáján vagy meghallgathatjátok Spotify-on is. Ha tetszett, iratkozzatok fel a csatornánkra és osszátok meg másokkal is!
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
kereszt
Vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat
Azóta, hogy az ember felett kihirdették a halálos ítéletet, nem jöhet létre Isten és ember között olyan életet adó szövetség, amely nem számol a halál és az ítélet valóságával. Ezt látjuk rögtön azután, hogy Ádám fellázadt Isten ellen, de Isten ígéretet tett neki, hogy a kígyó fejére fog taposni. Az embernek el kell szenvednie a bűn következményeit, de reményt kapott arra, hogy Isten ki fogja szabadítani a gonosz fogságából és be fogja takarni halálos mezítelenségét. Ezt olvassuk: „Az ÚRisten pedig bőrruhát készített az embernek és feleségének, és felöltöztette őket.” (1Móz 3,21) Vagyis Isten megölt egy állatot, és annak bőrével takarta el az ember szégyenét. Vér folyt, hogy az ember ne maradjon mezítelen. Ez a minta: „vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat” (Zsid 9,22).
Miért halt meg Jézus? (teljes sorozat)
Néhány éve egy cikksorozatban körüljártam, hogy az Ószövetség milyen előképekkel építi fel azt a narratív keretet, amelyben Jézus halálát az Újszövetség értelmezi. Egy másik hosszabb cikksorozatban harminc példán keresztül azt mutattam meg, hogy az egyházatyák számára magától értetődő volt a helyettes bűnhődés, vagyis hogy Jézus a halálával a bűneink jogos büntetését szenvedte el. Az alábbi cikksorozatban pedig azt vettem sorra, hogy az Újszövetség legfőbb apostolai és evangélistái hogyan értelmezték Jézus halálának jelentését és jelentőségét. Péter, János, Pál, a Zsidókhoz írt levél szerzője, valamint Máté, Márk és Lukács egyaránt helyettes bűnhődésként értelmezték azt. Itt egyben olvasható mindegyik rész.
A fundamentum
Valaki azt írta az egyik Jézus haláláról szóló posztom kapcsán (kissé epésen, de nem teljesen indokolatlanul), hogy beakadt nálam a lemez. Igaza van! Nagyhéten a szívem közepét találta el a Krisztus helyettes engesztelő áldozatát ért gúnyos támadás, belém mart és kiélesített. Úgy éreztem, most egy ideig én sem akarok másról tudni, csak Krisztusról, róla is mint a megfeszítettről. Azt éreztem, hogy nem hagyhatom annyiban, nem maradhat megválaszolatlanul, hogy a hitem legdrágább kincsét, Jézus bűneimért folyt vérét közönségesnek tartsák, Isten igazságát, amely a golgotai kereszten magára vette az adósságaimat, vérszomjnak nevezzék, és a kegyelem legcsodálatosabb, legszentebb, legfelszabadítóbb örömhírét éppen Krisztus halálának ünnepén a kegyetlenség evangéliumának nevezzék. Ráadásul nem ateista Dawkins-tanítványok, akiktől megszoktuk, hanem az ő vulgáris érveiket egy az egyben felkaroló keresztény prédikátorok. Nem, nem, nem!
Egyébként miért baj Istenre uralkodóként utalni?
Canterbury Szent Anzelm (Anselmus) szerepe egy indokolatlanul felnagyított szál az engesztelésvitában, egy teológiai urban legend, projekciós felület, semmi több. Nem kell lebecsülnünk a munkásságát, egyszerűen csak, hogy stílszerűen fogalmazzak: tegyük a helyére! A 11. században alkotó olasz származású bencés szerzetes Cur Deus Homo (Miért lett Isten emberré?) c. művében pusztán azt próbálta filozófiai nyelven is megfogalmazni, amit az Ószövetség előre jelzett, az apostolok tanítottak, az egyházatyák egyöntetűen vallottak, és később a reformátorok is újra kibontottak. A városi legenda, hogy Anzelm felelős a helyettes bűnhődés tanáért, G. Aulén Christus Victor c. könyvének félreértéséből született. A 20. századi svéd teológus a könyvében az Anzelm utáni skolasztika hangsúlyeltolódásait bírálja, nem az elégtétel vagy engesztelés gondolatát, ami szerinte a reformátoroknál éppen az egyházatyák hangsúlyaihoz tért vissza. Anzelm tehát minden ellenkező híreszteléssel szemben csak egy mellékszereplő ebben az evangélium lényegét érintő vitában.

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK