Keresési találatok az alábbi kifejezésre:

Peter Hitchens

Meg kell ölnünk Istent, hogy szabadok legyünk?

James Morrow Towing Jehovah (Jehova elszállítása) című regényében Gábriel arkangyal 1992-ben megjelenik egy hajóskapitánynak, hogy közölje vele: Isten meghalt és három kilométer hosszú holtteste az óceánba esett. Elmondja, hogy a tetemet el kellene szállítani a sarkkörön túlra, hogy ott örök nyugalomra helyezzék egy erre a célra kivájt jégbarlangban. Az egyik szereplő, Ockham atya (a Vatikán megbízottja) azon gondolkodik, hogy Isten vajon tényleg meghalt-e, nem csak arról van-e szó, hogy szelleme levedlette a korábbi testét. A könyv végén a pap arra a következtetésre jut, hogy Isten maga döntött saját létezése megszüntetéséről, látva, hogy ez bennünket, embereket, mennyire gúzsba kötött. Kifejezetten nagylelkű tett – mondhatnánk, ha nem lenne az egész felvetés abszurd és blaszfém, ugyanakkor ijesztően csábító is.

bővebben

Christopher Hitchens meghalt…

Tegnapelőtt arról olvastam, hogy a rák megtámadta Christopher Hitchens végtagjait is, és könnyen lehet, soha többet nem tud már írni. Hitchens azt mondta, ha ez bekövetkezik, nem biztos, hogy lesz kedve tovább élni, bár vonzódik ahhoz a kemény, harcos életszemlélethez, melyet Nietsche a stärker, a jiddis nyelv pedig a shtarker szóval jelölt, és nem adja fel a küzdelmet. Ma reggel arról olvastam, hogy Hitchens meghalt. Nem szeretnék szó nélkül elmenni emellett a szomorú, tragikus esemény mellett. Nem Hitchens írásai fognak hiányozni. Nem is Hitchens. Azért tragikus a halála, mert olyan ember...

bővebben

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK