Keresési találatok az alábbi kifejezésre:

struktúra

A magyar kultúrától idegen egyházak?

A napokban három dolog kapcsán is elgondolkodtam azon, hogy miért van szükség Magyarországon új egyházakra, gyülekezetekre, vallási közösségekre. Egyrészt szombaton két előadást tartottam a kereszténység és a kultúra/társadalom kapcsolatáról, és óhatatlanul felmerült a témával kapcsolatban az új struktúrák és közösségi formák ügye. Vasárnap pedig a Kelenföldi Evangéliumi Gyülekezetben prédikáltam a Kolossé 2,6-23 szakaszról, ahol Pál apostol a Krisztusban található teljességet az emberi hagyományok üres bölcsességével állítja szembe, és ez szintén a régi és az új formák területére vitte a...

bővebben

A struktúrákhoz vagy az élethez legyünk hűségesek?

A kisegyházakkal, evangéliumi közösségekkel szemben megfogalmazott leggyakoribb vád az, hogy kiszakadtak valahonnan, hűtlenek lettek felekezetükhöz, széttépték nagyobb közösségük szövetét. A vádat nem akarom most azzal tompítani, hogy bebizonyítom: evangéliumi gyülekezetek igen gyakran nem úgy jönnek létre, hogy valamely nagyobb (vagy kisebb) felekezetből kiválnak, hanem úgy, hogy külföldi felekezet alapít hazánkban gyülekezetet, vagy úgy, hogy egyszerű hívők új gyülekezetet hoznak létre természetesen létező testvéri közösségükből. Mindkettőre rengeteg példát láthatunk, ami szerintem nem...

bővebben

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK