Képzeljük magunkat az ószövetségi időkbe, amikor még állt a Szentsátor. Képzeljük el, ahogy haladunk befelé, kezdve az udvartól, a szentélyen át szép lassan egészen a szentek szentjéig. Ahogy képzeletben megyünk egyre beljebb, használjuk a Találkozás Sátrának képeit az imádság eszközeiként. De ne csupán úgy, mintha még a régi Sátor állna, hanem úgy is, mint akik mindent az új szövetség fényében látnak, tudva, hogy eljött a Krisztus, hitünk főpapja, akiben Isten dicsősége közöttünk sátorozott (Jn 1,14). Imádkozzunk az idők teljességének fényében (Gal 4,4), mint akikért Krisztus bevitte már a tulajdon vérét az oltárra engesztelésül (Zsid 9,23-26). Amikor ezt a képzeletbeli sétát megtettem, bennem ilyen imádságok születtek.
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
szentek szentje
A Találkozás Sátrában (8) – A szövetség ládája
„Ott jelenek meg neked…” (2Móz 25,22)
Uram, ez a szentek szentje, a legeslegszentebb hely. A rézoltár áldozatának vérével, a mosdómedencében megmosva, a kenyérrel táplálva, fényeddel megvilágosítva, az illatáldozat füstjébe burkolva, a megnyílt kárpiton keresztül jövök. Krisztus által. Itt van e helyen a szövetség ládája, benne a manna, a kőtáblák és Áron vesszeje. Annak jelei, hogy a szövetséget Te kezdeményezted. Ott van a láda fölött a két kerúb, amelyek elzárták az élet fájához vezető utat, és most is őrzik szentséged helyét. De ott van a kegyelem fedele is, amelyre az engesztelő vér hull. Ezen a fedélen nyugszik a szemem, ott van a békességem. Semmi nem nyugtatja meg vádló lelkiismeretemet, csak a tudat, hogy a vér ott van a fedélen. Csak a kiáltás, hogy elvégeztetett! Elvégeztetett, ezért megbékéltetett! Itt, ezen a helyen a békesség. Te vagy a békesség. Ő a békesség. Ha Isten vele, ki lehet ellenem? Ha Krisztus velem, ki lehet ellenem? Te biztosan nem. És a Sátán sem. Ez a hely az Éden, és a visszanyert Paradicsom. A Te jelenléted. Egy vagyok veled. Ámen.
A Találkozás Sátrában (7) – A kárpitfüggöny
„…a kárpit válassza el a szentélyt a szentek szentjétől!” (2Móz 26,33)
Uram, ha most egyszerű pap lennék a régi szövetség idején, meg kellene állnom a függönynél. A függöny mögé, ahol a bizonyság ládája van, csak a főpap mehetne be. Ez a kárpitfüggöny jelzi, hogy te szent vagy. Mérhetetlenül szent. Nem joga az embernek, hogy eléd járuljon, és az a veszély fenyegeti, hogy szent jelenlétedben meghal, mint Nádáb és Abihú. A függöny közbeiktatás: a szentet védi az illetéktelentől, és az illetéktelent védi a szenttől. Ha a régi szövetség lenne érvényben, legfeljebb a füstölőoltár jelezné számomra, hogy az imám a főpap által eljut a trónterembe. De már új szövetség van! A főpap – a szentély igazi, nagy főpapja – bement a szentek szentjébe a saját vérével, és amikor bement, a kárpitfüggöny fölülről lefelé kettéhasadt! Megnyílt az út számomra, hogy általa bemenjek a legszentebb helyre, oda, ahol a bizonyság ládája és a kegyelem fedele van. A kettéhasadt kárpitfüggöny mutatja, hogy nagy volt az elválasztás, a kettéhasadása jelzi, hogy megnyílt az út. Jézus Krisztus által belépek a trónterembe. Légy irgalmas hozzám, bűnöshöz! Ámen.
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK