A házasságra sokan keserűséggel gondolnak. Szüleik veszekedései jutnak eszükbe, vagy az, hogy egyedül maradtak, esetleg több házasságot is kipróbáltak, és már nem a szüleik, hanem a saját civakodásaik jutnak eszükbe. Van, akit egy válás pokoli emlékei gyötörnek, vagy éppen a házasság, amiben benne él. Van, aki amiatt kesereg, hogy az azonos neműek nem köthetnek egymással hivatalos házasságot, vagy legalábbis ebben nevezi meg az intézménnyel kapcsolatos elégedetlenségét. Mindenesetre széleskörű konszenzus van azzal kapcsolatban, hogy a házasság élménye jelentős mértékben rongálja a hozzá társított ideákat. Érthető, ha nem könnyű ünnepelni.
Csakhogy a házassággal kapcsolatban a legfontosabb (bár természetesen nem egyetlen) tudnivaló éppen az, hogy a házasság jel. Úgy is mondhatnánk, hogy titok, misztérium, ikon. Nem önmagára mutat, ahogy egy közlekedési tábla sem önmagára mutat, hanem valamit jelez, ami nagyobb nála. Amikor egy férfi és egy nő örök hűséget fogadnak egymásnak, és „egy testté” lesznek, abban a pillanatban Krisztus és az Egyház kapcsolatára mutatnak. Isten szövetségi szeretetére és népének tett ígéretére. Ikonná válnak, ami másra, többre, egy nagyobb valóságra nyíló ablak. Talán úgy is mondhatnánk, hogy szentséggé válnak.
Az ellentmondás abban áll, hogy a házasság sokszor egyáltalán nem tűnik szentnek, legkevésbé azok, akik azt alkotják. Ez lehet végzetes a jel és a jelzett viszonyára nézve, de nem szükséges, hogy erről végletesen gondolkodjunk. A jelnek soha nem kell tökéletes pontossággal jelölnie a jelzettet, hiszen akkor azonosnak kellene lennie vele. Elég, ha nagy vonásokban ráismerünk. Lehet az egy elnagyolt szoknya és nadrág, ahogy a mosdókat jelzik, vagy egy ugró szarvas stilizált alakja, amely a vadveszélyre hívja fel a figyelmet, esetleg egy füstölgő mozdony körvonala, amely azt jelzi, hogy vasúti átkelő következik. Vagy egy gőzölgő lábos, amiből tudjuk, hogy étterem van a láthatáron. A jel nem önmagában létezik, hanem a jelzettel való viszonyában. Igazi értékét az mutatja meg, amire utal.
Ebből viszont az is következik, hogy a házasságot nem csak az ünnepelheti, aki boldog házasságban él. Ünnepelheti az is, aki már nem él házasságban, mert meghalt a társa. Ünnepelheti az is, aki egyedülálló, és soha nem lépett senkivel házassági szövetségre. Az is, akinek tönkrement a házassága. Vagy aki sok párkapcsolaton van már túl. Az is ünnepelheti, aki bonyolult vágyai miatt nem tudja elképzelni a házasságot ellenkező neművel. Vagy aki éppen egy rossz házasságban szenved. Ünnepelheti, hiszen az eszmény létezik, ha a rá mutató tábla más kezében is van, vagy éppen darabokra tört. A boldogság forrásához nem csak boldog házasság vezet, sőt, sokszor éppen nem az vezet oda, még ha rá is mutat.
Nem könnyedén mondom ezt, mert látom magam körül, mennyi szenvedést okoz az eszmény széttörése miatti csalódás, milyen mérhetetlen gyászt és szomorúságot eredményez, amikor darabjaira hull egy örömben fogant házasság, milyen mély szorongással jár együtt egy boldogtalan házasság, mennyi sebet okoznak egymásnak azok, akik életük egy pontján a kezüket és a lábukat is odaadták volna a másikért.
De pont ez az, amire szeretnék most rámutatni. A házasság soha nem fogja betölteni a hozzá fűzött reményeket, ha olyan jelként tekintünk rá, amely önmagára mutat. Tökéletlen emberek tökéletlen intézményekben élnek. Ha egy intézmény történetesen úgy is van kitalálva, hogy az eszmény hibátlan, tenni fogunk arról, hogy a működése ne legyen hibátlan. Mert mi, emberek vagyunk tele céltévesztettséggel, romlással, tökéletlenséggel, gyengeséggel, bűnnel. A házasság intézménye bizonyos értelemben kudarcra van ítélve, akkor mindenképpen, ha boldogságszerző célnak tekintjük.
Csakhogy a házasság pont olyan eszmény, amely terv szerint nem önmagára mutat, hanem Krisztusra. Ebből kifolyólag a jel tökéletlenségéből származó fájdalom csak még jobban megerősíti, hogy alapvetően és végső soron nem a jelre, hanem a Jelzettre van szükségünk. A Jelzettre van szüksége az egyedülállónak is, az elváltnak is, az özvegynek is, a saját neméhez vonzódónak is, a boldogtalan házasságban élőnek is, és a boldog házasságban élőnek is. A házasság intézménye nagyobb nálunk és a megélésünknél. Nagyobb magánál a házasságnál is. Ezért tisztelheti és ünnepelheti mindenki a házasságot. Mert az csak jel. Titok, misztérium, ikon.
Krisztus és az Egyház a Jelzett.
Köszönöm!
Pál apostol Efézusi levele 5:21-32
A velünk született önzőségünk teszi nagyon nyilvánvalóvá, hogy a házasság nem létezhet pusztán önmagáért, hiszen akkor annyi boldogság társul mellé, mint amikor kizárólag az étel élvezetéért eszünk. Nagyon hamar maximalizáljuk az élvezeti értéket és nem marad más csak a kongó üresség. Ha megszűnik a funkcionalitás szerepe, kiveszik belőle az öröm is. Ha nincs egy nagyobb célja, előbb-utóbb kiüresedik maga a tevékenység. Olyan ajándék, ami csak az ajándékozóval együtt tudja betölteni célját.
Szia Ádám!
Nemrég indítottunk egy podcast-et, ami a házasság, család, gyerekek kérdésével foglalkozik. Kezdők a címe. Itt érhető el: https://open.spotify.com/show/3iVxd0sw1jFG1N0sOHs6cS?si=4d4vnRboToW7sQV7jxvrIA&utm_source=copy-link
A mi címünk is pont azért Kezdők, mert Krisztusra van szükségünk, a 2Kor-i Ige alapján, ahol Pál az erőtlenségeivel dicsekszik.
Üdv:
Pisti
U.i.: ha önreklám miatt nem teszed közzé a hozzászólásomat, nem veszem magamra. Amúgy is gondoltam, hogy megosztom veled ezt a dolgot, és itt pont temàba vágott. 🙂
Kedves Pisti,
meghallgattalak benneteket. Rokonszenvesek vagytok, a kezdeményezésetek is az. Legyen áldás a podcasteteken!
Köszönjük! 🙂
„A házasságot mindenki ünnepelheti”
Miközben a posztot olvasom, emlékek színes forgataga vesz körül. Szép és kevésbé szép, vidám és szomorú, mámoros és kijózanító képek villannak fel úgy saját, mint a különböző formában velem kapcsolatba került egyedülálló, elvált, özvegy, saját neméhez vonzódó, boldog és boldogtalan házasságban élő emberekről.
Fordított körhinta élményem van. Én vagyok a hinta tartóoszlopa, és a felvillanó képek forognak körülöttem. Közelednek, távolodnak, majd eltűnnek. Viszont fölöttem van egy stabil fényforrás, ami bevilágítja a forgatagot. Ez pedig a Bibliában kijelentett Krisztus és az Egyház házassága. Kegyelem, hogy ezen Egyház parányi alkotórészeként, e házasságot időről időre ünnepelhetem.
Én úgy gondolom, hogy a házasság intézménye nincs a helyén kereszténységben, a teológiában. Mielőtt nagyon okosnak tűnnék, azt is rögzítem, hogy nem tudom, hogy hol a helye 🙂
Mert ha a házasság Krisztusra mutat, akkor mi nem mutat Krisztusra egy keresztény életében? Mert a munka (hivatás), a gyükezeti élet, a diakónia, a közéleti szerepvállalás, a testi és lelki egészség (sport, kultúra), a környezettudatosság stb. is Krisztusra mutat, nem? Ha a házasság valamilyen kitüntetett szerepben van, akkor mi ennek a pozíciónak a neve?
Mivel az Egyházat helyezi a középpontba, nem értek egyet a katolikus szentségtannal, amely szerint a házasság szentség. De nem értek egyet azzal a protestáns felfogással sem, hogy van a két szentség (keresztség, úrvacsora), és minden más mintha a világba vetett dolog lenne, pl. a házasság szerződés a felek között.
Nem akarok teológiai okoskodást csinálni, hiszen nem vagyok teológus, de „fehasználóként” úgy gondolom, hogy a protestáns teológia valamilyen revízióra – majdnem reformációt írtam 😉 – szorul ebben a kérdésben. Vannak ugyanis a keresztény életnek olyan struktúrái, amelyek önálló kategóriát igényelnének. A házasság, a gyónás, a gyülekezethez tartozás, az egyház mindenképpen ide tartozna, beleértve a konfirmációt is, de idetartozhat akár a házszentelés, a temetés is, és folytatható lenne a sor. (A karolikusoknál a „szentelmény” fogalmába raktak bele sok ilyen aktust, intézményt.) A házasságnak egyébként a jogi pozíciója is problémás teológiailag (szerintem), hiszen egy állami aktushoz kapcsolódik, tehát nem köti, hanem megáldja a házasságot a protestáns egyház. Én úgy látom, hogy az anyakönyvezés jó 100 évvel ezelőtti állam általi elvételét máig nem heverte ki az egyház, valahyog lóg a levegőben a házasság intézménye.
Nagyon sok szép, és jószándékú szöveg született a házasságról, amely a személyes (!) hitéletben hasznos, a fenti cikk is ilyen, de ez számomra nem csökkenti a fogalmi problémát. Én is úgy gondolom, hogy a házasságnak van egy kitüntetett szerepe az életünkben, örülnék, ha megtörténne ennek teológiai megalapozása is.
István70:
„A házasságnak egyébként a jogi pozíciója is problémás teológiailag (szerintem), hiszen egy állami aktushoz kapcsolódik, tehát nem köti, hanem megáldja a házasságot a protestáns egyház. Én úgy látom, hogy az anyakönyvezés jó 100 évvel ezelőtti állam általi elvételét máig nem heverte ki az egyház, valahyog lóg a levegőben a házasság intézménye.”
Egyre inkább úgy látom, hogy erröl kellene a legtöbbet beszélni. Ennek sokkal nagyobb a jelentösége mint a transzszexualizmus ügye, vagy a szodómia normalizálása. Na nem mintha azok nem lennének fontos témák, de a házasság intézményének az elmúlt száz évbeli szétbarmolása tényleg mindenkit érint, abból nem lehet kilépni. Keresztényeknek sem. Még ha sikerülne is felépíteni egy keresztény párhuzamos társadalmat á la Benedict Option, a családi és a válási törvények akkor is szekulárisak maradnának. A MGTOW (men going their own way) mozgalomnak lényegében igaza van: ilyen jogi helyzetben egy férfi részéröl teljes örültség belemenni egy házasságba. Fogadalmat teszel, szerzödést kötsz valakivel, hogy holtomiglan-holtodiglan, ám a bíróság nagy ívben tesz erre, nem nézi hogy ki szegte meg a szerzödést (vagy házasságtöréssel, vagy a szerzödés ok nélküli felbontásával) és kiforgat mindenedböl. Az ún. no-fault divorce-ról van szó. Nem tudom mi lenne a megoldás, de ami most van az biztos rossz. Talán követelni kellene egy egyházi opció lehetöségét, ahol a hívö felek szerzödhetnek úgy, hogy a bibliai szabályok szerint játszanak, vagyis aki házasságot tör, aki ok nélkül válni akar az veszti el a gyerekeket, tulajdont stb. Mindenesetre jó lenne ha ez a téma kitörne a férfijogi aktivisták gettójából, és rendesen ki lenne tárgyalva, végigmenve a dolog történetén, a házasság elleni évtizedeken át tartó aknamunkán, most úgy is az összeesküvéselméletek korát éljük, ebben aztán ott van minden. (Nemrég vettem egy Ingmar Bergman gyüjteményt, az egyik interjúban szinte mennyei boldogsággal áradozik arról, hogy amikor a Jelenetek egy házasságból futott Skandináviában, akkor az utcák kiürültek, mindenki azt nézte, majd a válások hihetetlen mértékben megugrottak a következö években, és ezt teljes ártatlan révülettel mondta, meggyözödve, hogy sok szenvedéstöl szabadította meg az embereket azzal hogy felnyitotta a szemüket.)
Kedves István,
nem teljesen értem, mit értesz kitüntetett pozíció alatt, és így milyen nevet hiányolsz…
A kérdésfelvetéseiddel előtte amúgy jórészt egyetértek. Persze, aki keresztyén, és a keresztségben meghalt magának és a világnak, hogy új életet éljen, az ő életében minden Krisztusról szól, hiszen az egész arról szól, hogy aki él, azért éljen, aki érte meghalt és feltámadott 🙂
Ezzel együtt a házasság más módon is szól Krisztusról. Nem csupán úgy, hogy érte van, hanem hogy őrá mutat, mint kép, mint metafora, ha tetszik, mint szimbólum.
Ami a sákramentumokat illeti, pár éve volt egy érdekes beszélgetés ökumenikus fórumbeszélgetés nálunk a Házzaság Hete , amiben nagyon izgalmas dolgokat mondott a helyi görögkeleti pap, épp a házasság szentsége kapcsán, amit még protestánsok is tudtunk értelmezni. Arról beszélt, hogy a házasság nem önmagában szentség, hanem az úrvacsora szentsége sugározhat át a házasságra, és ettől lesz szentséggé (remélem, nem torzítottam el a szavait félreértésből valami olyan aspektusban, ami számomra nem fontos, de számára igen.)
Ami pedig a jogi aspektust illeti, a dolog eredetileg nem feltétlen az anyakönyvezésről szólt, hiszen a házasság van olyan régi, mint a polgári jog csírái. Elsősorban a kapcsolat nyilvános felvállalása a társadalom által elfogadott módon.
Ami pedig a teológiai megalapozást illeti, a szövetség kulcsfogalom: úgy is mint Isten szövetsége az emberrel Krisztusban, és úgy is mint a férj szövetsége a feleséggel…
„nem teljesen értem, mit értesz kitüntetett pozíció alatt, és így milyen nevet hiányolsz…”
A keresztény élet intézméyneiről, és struktúráiról beszélek, amiket leírtam. Ha ezek valamilyen szempont szerint közös halmazba vonhatóak, kiemelhetőek a világ tényei közül, akkor annak a halmaznak van neve, ahogy a „szentségek halmazának” is van neve. Szentelmények? A szövetség jelei? Nem tudom, de fontos az elvi alap, erre építhetőek akciók, „termékek”, például amit Krisztián is ír, hogy az egyházi hazásság valóban szerződés legyen a felek között, amelynek jogilag is releváns.
Így már értelek. És azt sejtem, hogy értem, miért nem gondoltam erre.
A házasságra a magam részéről elsősorban nem mint a keresztény élet intézményére, hanem mint az emberi civilizáció intézményére tekintek…
A magam részéről az állami anyakönyvvezetésben önmagában nem látok akkora problémát, a házasság utóbbi évtizedekben történt tudatos erodálásában persze annál inkább.