Hellen Keller kétéves kora előtt megsüketült és megvakult. Nem tudta, mi a nyelv. Szavak nélkül élt, jelentés nélküli sötétségben. Fogadott nevelője eltökélte, hogy megtanítja az emberi kommunikációra. De hogy mondja el egy süket és vak embernek, hogy mi a szó, ha a szó nem lehet a közlés eszköze? Hogyan lehet betörni egy zárt világba, melyben a nyelv kategóriái ismeretlenek? A nevelő betűket rajzolt Helen kezeire. A kislány utánozta a mozdulatokat, de nem értette azok jelentőségét. Egy nap mégis csoda történt. Az áttörést az hozta el, amikor a nevelő a w-a-t-e-r betűket rajzolta a lány egyik kezére, miközben vizet csurgatott a másikra. Helen összekapcsolta a jelet és a jelentést, és megvilágosodott.
Helen azonnal szerette volna megtudni a többi tárgy nevét is, leginkább a babájáét. Fürdött a szavakban. Ne csak a kezemet mosd meg, moss meg mindent! Öntsd le a tárgyakat is jelentéssel, hogy életre keljenek! Önéletrajzában később így emlékezett szabadulására: „Rájöttem, hogy a w-a-t-e-r azt a csodálatos hideg dolgot jelenti, ami a kezemre ömlött. Az élő szó megelevenítette a lelkemet és világosságot, reményt, örömöt adott. Szabaddá tett!” A nyelv megnyitotta Helen előtt a világot, és ő átszaladt a kapuin, hogy emberré váljon. A szó életre keltette a dolgokat és világosságot gyújtott a fejében. Helen Kellerből termékeny író és politikai aktivista lett. A nyelv megismerését később egyfajta vallásos megtérésnek nevezte. A szó kinyitotta a börtönét és ő szabaddá vált.
*
Kezdetben volt a Szó-Isten, mert a Szó Istennél volt, és Isten volt a Szó. Ő kezdetben az Istennél volt. Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött. Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. Isten Beszéd által alkotott, mert Isten Beszéd, és a Beszéd öröktől fogva Istennél van, és Isten a Beszéd. A Szó-Isten miatt vagyunk szó-emberek, hiszen Isten a Szó által a maga hasonlatosságára teremtett bennünket. A Szó-Isten az Isten Igéje. Az Ige volt kezdetben az Istennél lévő Isten, a cselekvő Beszéd. Kezdetben teremtette Isten a világot, mondja Mózes, a Szó által. A Szó hozta létre a dolgokat. A héber nyelv ugyanazzal a morfémával jelöli a szót és a dolgot, mintha örökkévaló kapocs lenne köztük. A dolgok jelentés nélküli sötétségben vannak, amíg a szó meg nem világosítja őket. A dolognak a szó adja az életet, nélküle halott.
A Szó-Isten a maga képére alkotott bennünket. Nyelvében él az ember is. Az evangélium szerint akár örökké. A cselekvő Beszéd által új emberré válhatunk, Jézus Krisztusban. Ez egy másik csoda, melyben új jel és új jelentés összekapcsolása nyit meg egy egészen új világot. Aki az ige által megvilágosodott, már ezt a nyelvet is tanulja, az örökkévalóság nyelvét. Helen Kellert a szó tette valódi emberré. Az élete mégis elszáradt, mint a fű, és virága elhervadt. Ez minden test sorsa. De van egy másik élet és egy másik világosság is. Péter apostol szerint Krisztusban nem romlandó magból születtünk újjá, hanem Isten élő és maradandó igéje által. Megszárad a fű és virága elhull, de az Úr beszéde megmarad örökké. Ez az a beszéd, amelyet hirdettek nektek. (1Pt 1,23-25) Amikor a hirdetett ige életre kel bennünk, az a Szó-Istentől kapott valódi és teljes szabadság.
És a Teremtő Isten megkéri az embert, hogy adjon nevet az állatoknak – bevonja őt ezzel teremtő munkájába és már itt szabadságot ad neki. Például a majom lehetne mókus és fordítva 🙂 A szó és a tárgy között itt volt kreatív szabadság a kapcsolat kialakítására.
És a Szó-Isten „szabaddá” tesz az általa adott döntésekre is. Ettől lett az ember -szerintem- felelősségre vonható, és ezért nem lesz felelősségre vonva az állat (nem is jut a kárhozatra, sem a Mennybe).
És ezért tragikus, hogy az ember akarata mégis a bűn foglyává vált (2Kor 4,4; Ef 2,1-3; Jn 8,34; Róm 8,7). De a Szó képes a bűn miatt elsötétült szívben is világosságot gyújtani, hogy elvegye a hitetlenséget és meglássuk Isten dicsőségét Krisztus arcán (2Kor 4,6; Ef 2,4-7; Jn 8,36; Róm 8,2).
Szia Ádám, szép írás. Karl Barth egyébként nagyon hasonlóan kötötte össze a Szentháromság személyeit a kijelentés módjával.
Köszönöm. Barth gondolatai Krisztusról mint Igéről engem is inspirálnak.
Igen, értelek, bár én inkább úgy fogalmaznék, hogy mivel az ember akarata a bűn foglyává vált, és önmagától nem tud kiszabadulni, a Szó-Isten emberré lett, és utat nyitott a fogságba került ember szabadulására. Mert bár az ember szabadulni képtelen, de pl a Hozzá kiáltás képességét megkapta (már „Krisztus előtt” is). „Kiálts hozzám, és megfelelek…”
Kedves Jonas!
A beidézett vers pusztán egy ígéretet tartalmazó felszólítás, azt nem igazolja, hogy az engedelmességre van az emberekben képesség. Gondolom azt feltételezed, hogy Isten nem parancsolna, ha nem volna az emberekben képesség. De a képesség nem feltétlenül következik a parancsból. Figyeld meg például, mit mond Jézus az őt körülvevő zsidóknak (Jn 10,25-29):
„Megmondtam nektek, de nem hisztek. Atyám nevében végzett cselekedeteim tanúskodnak mellettem, de ti nem hisztek, mert nem az én juhaim közül valók vagytok.”
Itt álljunk meg egy pillanatra. Jézus tehát felkínálta a lehetőséget, hogy ezek az emberek kiáltsanak hozzá („Megmondtam nektek… cselekedeteim tanúskodnak mellettem”), ők mégsem teszik. Miért nem hisznek? Mert még nem értik, kemények, túlságosan bűnösök? Lehet, de ez minden emberre igaz, és Jézus nem ezzel indokolja a hitetlenségüket. Azért nem hisznek, mert nem Jézus juhai közül vannak. Nem az lenne a logikus, hogy ők azért nem juhok, mert nem hisznek? Bizonyos értelemben igaz lenne ez a megfogalmazás is, de Jézus nem ezt mondja. Jézus éppen fordítva mondja. Azért nem hisznek, mert nem a juhai közül vannak. (Jézus mindjárt azt is tisztázza, hogy mitől juha valaki, de előbb még folytatja az előző gondolatot.)
„Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem. Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki nem ragadhatja ki őket az én kezemből.”
Itt álljunk meg megint egy pillanatra. Ki hallgat Jézus szavára? Az, aki az ő juha. De hát hogyan lehet valaki Jézus juha az előtt, hogy hallgatna rá és követné őt? Éppen ez a lényeg. Az Atya titkos szándékaiban bizonyos emberek Jézus juhai már az előtt, hogy hinnének, és Jézus pontosan tudja, kik ők. Ők azért fognak biztosan hitre jutni, mert Isten titkos szándékaiban Jézushoz tartoznak. Figyeld meg, hogyan folytatja az Úr:
„Az én Atyám, aki nekem adta őket, mindennél nagyobb, és senki nem ragadhatja ki őket az Atya kezéből.”
Az Atya adott embereket Jézusnak, ők a juhai. A juhok elveszettek, de amikor eljön a Pásztor, ezek a juhok meghallják a hangját és követik őt. Amikor a Pásztor azt mondja: „Kiálts hozzám, és megfelelek…”, ezek az emberek kiáltanak, mert ők a Pásztor juhai. Miért kiáltanak hozzá? Mert az Atya Jézusnak adta őket. Mások miért nem kiáltanak, pedig Jézus „megmondta” és „cselekedetei tanúskodnak mellette”? Azért, mert nem a juhai közül valók. Maga Jézus adja ezt a magyarázatot.
***
Miért nem elég a parancs önmagában, és miért nem következik a parancsból a képesség? Azért, mert az emberek halottak a bűneikben. Figyeld meg, mint mond Jézus a János 5-ben:
„Bizony, bizony, mondom néktek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van; sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe.” (24)
Ha halljátok a hangomat – mondja Jézus –, hittel kiáltsatok hozzám, és örök életetek lesz! Aki hallja a hangomat és hisz, az átment a halálból az életbe. De ki hisz Jézusban és ki kiált hozzá? A halott önmagától biztosan nem, akármilyen hangosan szólítják is. Mire van a halottnak szüksége ahhoz, hogy meghallja a hangot? Arra, hogy feltámasszák! Jézus pont erről beszél:
„Bizony, bizony, mondom néktek, hogy eljön az óra, és az most van, amikor a halottak hallják az Isten Fiának a hangját, és akik meghallották, élni fognak.” (25)
Ki fog élni (örökké)? Aki hisz. Jézus az utolsó napon is feltámasztja őt. De hogyan kelnek életre most a lelki értelemben halottak, hogy meghallják Jézus hangját és higgyenek benne? Ők nem tudnak semmit sem tenni feltámadásuk érdekében, hiszen halottak. Azért nem hisznek, mert halottak, tehát a hit nem lehet a lelki feltámadásuk feltétele, csak következménye. Istennek kell a feltámasztásukról döntenie. Jézus pontosan ezt mondja:
„Mert ahogy az Atya feltámasztja a halottakat, és életre kelti őket, úgy a Fiú is életre kelti azokat, akiket akar.” (21)
A Fiú támaszt életre. Kiket? Akiket akar. Meglehetősen furcsa indoklás, ha a feltámasztás a hit következménye, de teljesen logikus, ha a halottak nem tudnak hinni, mivel lelki értelemben halottak. A döntés először Istené, mi csak utána vagyunk képesek arra, hogy higgyünk (meghalljuk Jézus hangját és kövessük őt).
Mindez összhangban van azzal, amiről Jézus a 6. részben is beszél:
„’A lélek az, aki életre kelt, a test nem használ semmit: azok a beszédek, amelyeket én mondtam nektek: lélek és élet. De vannak közöttetek néhányan, akik nem hisznek.’ Mert Jézus kezdettől fogva tudta, hogy kik azok, akik nem hisznek, és ki az, aki el fogja árulni őt. És így folytatta: ‘Ezért mondtam nektek, hogy senki sem jöhet hozzám, ha nem adta meg ezt neki az Atya.'” (63-65)
Kedves Ádám!
Olyan ez, mintha száguldanánk egy több sávos autópályán a cél felé. Kicsit sántíthat a hasonlat (mint mindegyik), de mondjuk ezen nincs leágazó sáv. Aki pedig felhajtott, az már valamit lát is a célból, és biztosan célba ér (bár ezt is vitatják a pályán haladók). És ez a pálya olyan, mintha a sávok közt is sövények lennének. Helyenként át lehet látni, sőt a sávok átjárhatók a pálya sok szakaszán, de a sávokból nézve a pályát, olykor markáns különbségeket is látunk. Ugyanakkor a cél azonos, és azt többé kevésbé azonosnak is látják a rajta haladók. A különböző sávban, de most már egy cél felé haladók elsősorban abban nem értenek egyet, hogy a pályára jutóknak volt-e lehetőségük nem feljutni, illetve hogy melyik a „legjobb” sáv, melyik a „középső”. Ádám, a te sávodból nézve gyönyörűen levezetted a pályára feljutás lehetőségét. A másik sávból én azt látom, hogy már a feljutás eleje (levezetés első mondata) döccen, és így a többi is. Abban egyetértünk, hogy az emberben (önmagában) az engedelmességre nincs képesség. Hiszen a parancsolatok egyikét sem tudja az ember betartani. De az általam idézett mondatrészben („kiálts hozzám és megfelelek” Jer.33) nem is az engedelmesség a tét, hanem csak a kiáltás. Ugyanakkor hiszem, hogy a bűn alá rekesztett ember valamire kapott képességet. Meglátni önmagát, hogy hol van, és a hozzá kiáltásra is kapott képességet. Ebből a sávból nézve a Jn 10, vagy a Jn 5 is más üzenetet hordoz.
Az én hitem e tekintetben az, hogy ha az ember nem kapott volna a kiáltásra képességet, akkor a felelősségre vonás jog alapja veszne el. Ha az Istentől – egyenlőképpen – a bűn alá rekesztett ember mindegyike nem kapna Istentől szabad utat a kegyelemre, azért a tökéletes és szent Isten nem az embert büntetné.
„Mert az Isten mindeneket az engedetlenség alá rekesztett, hogy mindeneken könyörüljön.” Rm 11,32
Én azt hiszem, hogy Isten nem von azért felelősségre, amire nem ad képességet, illetve azért von felelősségre, amire képességet adott.
A tutit pedig a Célba érve megtudjuk, de addig is minden korrekcióra nyitott akarok lenni. A te írásaidon keresztül Ádám, tényleg sokat tanulok.
Jonas,
biztos te is egyetértesz azzal, hogy végső soron a bibliai szöveg dönti el, hogy melyik sáv a jó sáv. Ha rossz sávban haladok, én is át akarok sorolni a jó sávba. A Biblia tanítása alapján szeretnék hinni, nem a saját elgondolásaim szerint. Jelenleg ott tartok a megértésben, amit pl. az előző kommentben leírtam. A bűn problémáját súlyosabbnak látom, mint te. Számomra a bűn egyik jele a hitetlenség is, vagyis úgy gondolom, hogy Isten a hitre való képtelenségért is jogosan von felelősségre, hiszen a bűnünk abban manifesztálódik. „A bűn az, hogy nem hisznek énbennem” (Jn 16,9). Isten képes eltávolítani a hitetlenséget, és a választottak esetében ezt meg is teszi. „Eljön Sionból a Megváltó; eltávolítja a hitetlenséget Jákób házából” (Róm 11,26). Ebben az értelemben igaz az, amit Isten könyörületéről írtál.
Mindazonáltal nem kell megfutnunk újból azokat a köröket, amiket már többször megfutottunk. Elfogadom, hogy ezt máshogy látod.
Igen, az első mondatoddal egyetértek.
Aztán: „A bűn problémáját súlyosabbnak látom, mint te.” Ez meglepett. Biztos a te olvasatodban okot adtam rá, ugyanakkor a bűn egyformán elválaszt mindenkit Istentől.
Azt nem tudom felfogni, hogy Isten felelősségre von valamiért, amire (hited szerint) nem ad képességet.
Szerintem a bűn annyira romlottá tesz, hogy az ember nem fordul Istenhez, csak ha Isten magához fordítja őt. Szerinted az ember képes Istenhez fordulni a bűn állapotában is. Ennyiben látom én súlyosabbnak a bűn problémáját.
Isten ad képességet az embernek arra, hogy imádja őt (szemben az állatokkal, akiknek nincs erre képességük), de a bűn megrontja ezt a képességet. Erről szólnak a fenti igehelyek, melyeket felsoroltam. Bemásolom őket, hogy érthetőbb legyen, mire gondolok:
2Kor 4,3-4 „Ha pedig nem elég világos a mi evangéliumunk, csak azok számára nem világos, akik elvesznek. Ezeknek a gondolkozását e világ istene megvakította, mert hitetlenek, és így nem látják meg a Krisztus dicsőségéről szóló evangélium világosságát, aki az Isten képmása.”
Ef 2,1-3 „Titeket is életre keltett, akik halottak voltatok vétkeitek és bűneitek miatt, amelyekben egykor éltetek e világ életmódja szerint; igazodva a levegő birodalmának fejedelméhez, ahhoz a lélekhez, amely most az engedetlenség fiaiban működik. Egykor mi is mindnyájan közöttük éltünk testünk kívánságaival, követtük a test és az érzékek hajlamait, és a harag fiai voltunk emberi természetünk szerint, éppenúgy, mint a többiek.”
Jn 8,34 „Jézus így válaszolt nekik: ‘Bizony, bizony, mondom néktek, hogy aki bűnt cselekszik, a bűn szolgája.'”
Róm 8,6-7 „A test törekvése halál, a Lélek törekvése pedig élet és békesség, minthogy a test törekvése ellenségeskedés Istennel, mert az Isten törvényének nem veti alá magát, és nem is tudja magát alávetni.”
Az, hogy a bűn morális értelemben képtelenné tesz arra, hogy Istenhez forduljunk nem jelenti azt, hogy a viselkedésünkért ne lennénk felelősek vagy felelősségre vonhatóak. Attól, hogy egy alkoholista nem képes abbahagyni az ivást, még felelős azért, mert részegen – a részegsége miatt – veri a feleségét. A törvény nem menti fel az ittasan vezetőt sem, pedig képtelen arra, hogy jól vezessen. De hadd menjek tovább: azt sem mentik fel, aki képtelen uralkodni a pedofil vágyai felett. Sőt, azt sem, aki a haragját nem tudja leküzdeni. A morális képtelenség nem ad felmentést. Inkább csak azt mutatja, hogy erős Megváltóra és hatalmas szabadításra van szükségünk! Valakire, aki fel tud támasztani. Valakire, aki előbb szeret, mint hogy akár gondolnánk rá. Valakire, aki megkeres, amikor még hátat fordítunk neki.
A megismert igazság tesz szabaddá(Jn 8,32).A hit feltételezi az össze-
függést az igazsággal.A Jézusban való hithez viszont belülről összhang-
ban kell lenni Vele:felülről származni,igazságból lenni,juhai közé
kell tartozni.Jézus mondja Pilátusnak:”…Én azért születtem,és azért
jöttem a világba,hogy bizonyságot tegyek az igazságról:mindenki,aki az
igazságból való,hallgat az én szavamra.”(Jn 18,37).Az engedelmeskedik
Jézus szavának aki az igazságból való.Ez az az igazság amely igazolja
a bizalmukat és kijelenti nekik az Isten akaratát.Tehát az igazság
tesz szabaddá amely a szóban lesz megérthető(nekem jobban ízlik a
„szó”helyett a zamatos „Ige”szó,de érthető a nagyon leterhelt „Log-
osz kifejezés is).A megtestesült Ige:Jézus Krisztus.Ezt nem mindenki
fogadja el,de aki befogadja az előtt egy egész új világ nyílik ki
(Példab.28,5).Az,hogy hogyan viszonyulunk, attól az egész sorsunk,
jövőnk függ(Zsid.12,25).Ez a „kegyelem beszéde” amit Jézus(Lk.4,21)
és apostolok hirdettek(ApCs 14,5).A mi beszédünk is a kegyelem besz-
éde kell,hogy legyen egyébként csak emberi okoskodás lesz.A beszéd
is egyfajta öltözék:gondolataink ruhája.Ezért hasznos ha jó,bibliai
gondolatokba,szavakba „öltözünk”.Nem mindenki ismeri Jézus hangját
(Jn.10,3-5),ezért nem is jutnak el a megértésig.Egy szép,szinte
„jánosi”gondolatot találtam az apokrif Bölcsesség könyvében:”A benne
bízók megértik igazságát,s a hűségesek szeretettel ragaszkodnak
hozzá,mert kegyelem és irgalom az ő választottainak osztályrésze.”
(3,9-reform.ford.).Ahhoz,hogy megértsük az igazságot fontosak a
szavak,fontos az Ige.Magában a szó azonban nem ér semmit ha nem
tudjuk vagy nem akarjuk alkalmazni az életünkben.Ez a szó tesz
képessé bennünket arra,hogy megértsünk mélyebb igazságokat,ez a
szó(igazság)tesz bennünket igazán szabaddá,igazán emberré.
Kedves Ádám!
Elnézést, hogy közbeszólok, de az általad felsorolt példák szerintem nem egészen fedik le az ember Isten általi felelősségre vonásának problémáját.
Az alkoholistát felelősségre vonják, ha részegen megverte a feleségét, de éppen azért teheti ezt meg vele szemben jogosan és igazságosan a bíróság, mert előzetesen volt lehetősége dönteni: nem kényszerítette senki arra, hogy részeg legyen, vagyis ő maga döntött a kábulat (és ezáltal a további belátásképtelenség állapota) mellett.
Hadd kérdezzem meg: ugyanilyen elmarasztaló ítéletet hozna vele szemben vajon akkor is a bíróság, ha a per során az derülne ki, hogy ezt az embert kezdettől fogva mindig és konzekvensen a saját akarata ellenére (mondjuk pl. erőszakkal) itatták le a rokonai minden egyes alkalommal, amikor csak lerészegedett?
Nem hiszem, mert azt gondolom (habár nem vagyok jogász): a bíróság a vádlott felelősségét minden esetben a belátási képességének függvényében vizsgálja. Lásd pl. fiatalkorúakkal szembeni ítéletek. A gyermekkorú bűnelkövetőt szerintem éppen a belátási képességének hiánya miatt nem lehet elítélni és még az okozott kárt is (már amennyiben vagyon elleni bűncselekményről van szó, azaz a következmények részben vagy egészében „helyrehozhatóak”) a szüleinek kell megtérítenie, vagyis olyan személyeknek, akik – éppen belátási képességük (vagyis szabad akaratuk) megléte okán – felelősséggel tartoznak a rájuk bízott fiatalkorú elkövető tetteiért is.
Szerintem ugyanez áll az ittas vezetésért elítélt emberre is, úgy hiszem: ott is ő dönt: először is amellett, hogy az italhoz nyúl, másodszor (igaz, már nyilvánvalóan csökkent belátási képességekkel) amikor beül az autóba. Mindkét esetben meg van a lehetősége arra, hogy másként döntsön.
Másrészről – úgy hiszem – kriminológia megfontolások szerint nehezen lenne értelmezhető az a kijelentés, hogy valaki „képtelen uralkodni a pedofil vágyai felett.” vagy akár a haragja felett. Ennek a témának a boncolgatása egyik kedvenc fiatalkori olvasmányomat juttatja eszembe: John Steinbeck: Édentől keletre.
A könyv vége felé a regény két szereplője (Samuel és Lee) Mózes első könyvének egyik igéjét boncolgatja a különféle angol biblia fordítások szerint:
„Ekkor azt kérdezte Kaintól az ÚR: Miért gerjedtél haragra, és miért horgasztod le a fejed? Hiszen ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz. Ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és rád vágyódik, de te uralkodjál rajta.”(1Móz 4,6-7)
Idéznék itt egy rövid részletet a regény csúcspontjaként értelmezhető párbeszédből:
„Az amerikai Standard Biblia megparancsolja az embereknek, hogy győzedelmeskedjenek a bűn fölött, és ezen az alapon a bűnt egyszerűen tudatlanságnak lehet nevezni. Jakab király Bibliája megigéri, hogy „uralkodni fogsz” a bűnön, ami annyit jelent, hogy az emberek bizonyára győzedelmeskednek majd a bűn fölött. De a héber szöveg a „timsel” szót használja, ami annyit jelent: „lehet”, vagyis választást enged az embernek. Talán ez a legfontosabb szó az egész világon. Arra utal, hogy nyitva áll az út. A felelősséget visszahárítja az emberre. Mert ha igaz, hogy lehetőséged van megtenni valamit, akkor arra is lehetőséged van, hogy ne tedd meg. Érti már?”
Persze azóta tudom, hogy Steinbeck – talán kissé önkényesen – ragadta ki a TIMSOL szó egyik lehetséges fordítását („Uralkodhatsz”) és adta szereplőjének szájába, ám a többi lehetséges jelentés („Uralkodj”, „Uralkodni fogsz”) akár együtt is értelmezhetőek, azaz ki is egészíthetik egymást: „uralkodhatsz rajta (=meg van rá a lehetőséged), így (Isten megparancsolja, hogy uralkodjál rajta, s végül igenis uralkodni fogsz (=legyőződ.)”
írom ezt úgy, hogy magam sajnos nem tudok héberül, így ebben a kérdésben is csak mások értelmezésére tudok támaszkodni.
Köszi Ádám a figyelmességet, az idézett igék bemásolását. Persze kikerestem a Bibliából és elolvastam, többször is. Enélkül nem válaszoltam volna.
A példákhoz: Az a bíróság ítéli el az alkoholistát, aki ivásra determinálja, és ezután egyesek elől elrejti a nála lévő gyógyító szert? (Persze tudom, hogy sok igéből ez így tűnik első olvasatra.)Hitem szerint ez Isten országában nem egészen így van. Én úgy értelmezem, hogy a Bíró először megbocsát, sőt magát bünteti, és felkínálja a gyógyító orvosságot. Erről írsz is az utolsó mondataidban (csak más kontextusban). A Bíró azt hagyja az ítélet alatt, aki nem kér a gyógyító orvosságból, hanem ennek felkínálása ellenére folytatja az életveszélyes életvitelét.
Kedves svgy és Jonas!
A részeg emberes hasonlattal egyetlen dolgot akartam illusztrálni: a morális képtelenség és a felelősségre vonhatóság nem zárja ki egymást. Másszóval, a bíró nem azt mérlegeli, hogy hogyan jutottam oda, ahova jutottam, hanem azt, hogy mit tettem. Belátom, hogy a példa több ponton sántít. Minden analógia sántít, de lehet, hogy ez jobban is a kelleténél. Úgyhogy ne az analógiámra figyeljetek, hanem az igei hivatkozásokra.
svgy, értem az ellenvetéseidet, de ezzel beletenyereltél a keresztény teológia egyik legnehezebb kérdésébe, az eredendő bűn problémájába. A te egyházad is tanítja ezt, ahogy a protestánsok, hiszen benne van a Bibliában („bűnben fogant az anyám”). Rázós téma, ami lehet, hogy meghaladja a pillanatnyi felfogóképességünket. Én itt próbáltam megbirkózni a kérdéssel.
Még egy gondolat. A bűn szolgasága nem jelenti azt, hogy az emberek mindig minden helyzetben a rosszat választják, illetve hogy nem képesek az élet egyetlen területén sem a jó mellett dönteni. Az egyik ember alkoholista, a másik nem. Az alkoholista lehet viszont őszinte, míg a másik ember sunyi. De az is lehet, hogy az alkoholista sunyi is, és a másik mentes a bűn mindkét formájától. Káin dönthetett arról, hogy megöli-e Ábelt. Sét is bűnben fogant, de nem ölt embert. Isten általános kegyelme nem engedi, hogy a bűn minden tekintetben megrontson bennünket.
A bűn szolgasága az Istennel való kapcsolatban egyöntetű. Nincs senki, aki keresse Istent, mondja Pál, egyetlen egy sem. Isten számára halottak voltunk a bűn miatt. Ettől lehettünk még vallásosak, kereshettük például az élet értelmét, felvehettünk kegyes szokásokat, de a kettő más, ahogy Jézus is (Jn 3) és Pál is (Róma 2-3) rámutat, és természetesen a próféták.
svgy, ha nem idegenkedsz attól, hogy Kálvint olvass, figyelmedbe ajánlom az Institútió második könyvét, ahol Kálvin az egyházatyákkal együtt gondolkodva próbál megfelelő distinkciókat tenni ebben a nehéz témakörben. Az egyik ilyen distinkció Augusztinusztól származik, aki különbséget tett természeti és természetfeletti ajándékok között. Az előbbi a polgári erényekre vonatkozik (kb. a Tízparancsolat második táblája), az utóbbi Isten tiszteletére (kb. a Tízparancsolat első táblája). Idézek Kálvintól:
„S tetszik nekem az a népszerű mondás, melyet Augustinusból vettek, hogy t.i. az emberben a természeti ajándékok a bűn következtében megromlottak, a természetfelettiek pedig megsemmisültek. Mert az utóbbi alatt értik úgy a hit világosságát, mint az igazságot, amelyek különben az égi élet s az örök boldogság elnyeréséhez elégségesek lettek volna. Mikor tehát az ember Isten országáról lemondott, egyuttal megfosztatott azoktól a szellemi adományoktól, melyekkel az örök üdvösség elnyerését remélhette. Ebből az következik, hogy az ember Isten országából oly igen száműzetett, hogy mindazok a lelki erők, melyek a lélek boldog életére vonatkoznak, kioltattak benne, míg az újjászületés kegyelme folytán vissza nem szerzi azokat. Ezen lelki ajándékok s erők között vannak a hit, Isten iránt való szeretet, a felebaráti szeretet, a szentségre és igazságra való törekvés. Mivel mindezeket Krisztus adja vissza nekünk, úgy érezzük, hogy idegen eredetűek s nem tartoznak természetünkhöz; amiből joggal következtetjük, hogy azok kivesztek belőlünk.
(…) Mert ha az embert olyannyira vaknak akarnánk tartani, hogy azt mondanók, hogy semmi téren sincs a legkisebb értelme sem, ez nemcsak Isten igéjével, hanem a közönséges emberi tapasztalattal is homlokegyenest ellenkeznék. Mert látjuk, hogy az emberi szellembe bizonyos vágyódás be van oltva az igazság keresésére, mely óhajtás egyáltalán nem lépne fel, ha az igazság illatát előbb meg nem érezte volna. Az emberi értelem bizonyos belátására vall, hogy az igazságszeretet az embert természetszerűleg magával ragadja, melynek hiánya az oktalan állatokban az okosságnélküli durva érzékiséget jelzi. Bár ez a csekély kívánság, mielőtt cselekvésbe menne át, megszűnik, mivel csakhamar egészen elenyészik. Ha tehát az emberi ész a maga erőtlenségéhez képest az igazság kikutatásának helyes utját követni nem képes, hanem különféle tévutakra bolyong és mintegy sötétségben tapogatózva szüntelen megbotlik, míg végre idestova lézengve megsemmisül: így az igazság keresése közben elárulja, hogy mily alkalmatlan annak keresésére és feltalálására.”
(A keresztyén vallás rendszere II.2.12)
Ádám, köszönöm az idézetet; nagyon logikus (és azt hiszem: a mindennapi megtapasztalásokkal is összecseng) az, amit Augustinus nyomán Kálvin itt állít.
Egyáltalán nem idegenkedem attól, hogy Kálvin írásait olvassam, sőt, kifejezetten szerepelt már eddig is kicsit hosszabb távú terveim közt, hogy idővel átrágjam magamat az Institútió könyvein.
Viszont a „saját szellemi odüsszeiámnak” azt hiszem, én még mindig nagyon az elején tartok, részben azért is, mert időrendben szeretnék haladni. Ennek megfelelően mostanság még „csak” Jusztinosz és Órigenész írásaival kezdtem ismerkedni.
Zeusz kísérjen utadon! Vigyázz Kirké szigeténél és ne hallgass a szirénekre! 🙂
Hát a sziréneknél nehéz lesz, tekintve hogy éppen a zene indított el erre az útra évekkel ezelőtt 🙂
(Bach Máté Passiója volt az a „szócső”, amelyen fiatal felnőttként először szólt hozzám Isten. Vagy talán pontosabb úgy fogalmaznom, hogy ezen keresztül hallottam meg az Ő hangját először).
Egy dolgot szeretnék megkérdezni: Miért SZÓ? Azért mert IGE? Ne haragudjatok, de rá kell kérdeznem: Mit csinál? …. Tehát nem SZÓ, hanem mi is? Mi az IGE? :”Cselekvést, történést, állapot-, létezésfogalmat kifejező szók, amelyek megmutatják a cselekvő számát, személyét (igei személyragokkal), kifejezik a cselekvés módját, idejét (mód- és időjelekkel), és utalnak a határozott tárgyra is (igei személyragokkal).
Az ige jelentése és morfológiai felépítése képessé teszi arra, hogy önmagában is betöltse az állítmány szerepét. Az ige megszervezi a mondat alapstruktúráját (szintaktikai és szemantikai bővítményeivel együtt).”
Barátaim, mindent vele tudunk megtenni. Nélküle minden mozdulatlan lenne. NEM szót jelent, vagy írást. Hanem pontosan azt, amit tesz. Abban az esetben, ha azt vesszük figyelembe, ami egy az Isten álltal kimondott SZÓ-t jelent, ami lehet mondjuk alma. Az alma előáll ugyan, de nem él. Az IGE hozza mozgásba, ad neki életet. Önmagában a szavak, a szó nem ad semminek életet. Az IGE nem szó, hanem mindenek animálója. Ezért úgy gondolom, nem tisztességes a szó-val helyettesíteni.
bányász! János azt mondja, hogy kezdetben volt a λόγος (logosz). A λόγος első jelentése: szó, beszéd. A héber megfelelője (dabar) szintén azt az elsődleges jelentést hordozza, hogy szó. Úgyhogy nem tisztességtelen ez a szó-használat.
„Ha halljátok a hangomat – mondja Jézus –, hittel kiáltsatok hozzám, és örök életetek lesz! Aki hallja a hangomat és hisz, az átment a halálból az életbe. De ki hisz Jézusban és ki kiált hozzá? A halott önmagától biztosan nem, akármilyen hangosan szólítják is. Mire van a halottnak szüksége ahhoz, hogy meghallja a hangot? Arra, hogy feltámasszák! …………”
E törvényszerűséget vélem felismerni a 2 Tim. 1:9 igeversben is:
„Aki megtartott minket és hívott szent hívással, nem a mi cselekedeteink szerint, hanem az Ő saját végzése és kegyelme szerint, mely adatott nekünk Krisztus Jézusban örök időknek előtte,”
Akit Isten a kezében tart, lehetetlen, hogy halott állapotban maradjon. Élőként képes a szent hívást meghallani. Ez pedig az Ő végzése és kegyelme alapján történik. ami örök időknek előtte adatott annak, akit Ő a kezében tart.