Arminiánusok és kálvinisták egyaránt hiszik, hogy Isten Krisztusban választott ki bennünket magának, de nem ugyanazt értik a mondat alatt. Arminiánusok többsége szerint Isten nem egyéneket választott ki, hanem azt döntötte el, hogy aki hisz Krisztusban, az választott lesz. Azért lesz választott, mert Krisztusban hisz, és hite által kapcsolódott ahhoz a csoporthoz, melyben lévők a választottak. Kálvinisták szerint Isten egyéneket választott ki a világ teremtése előtt, végzésében Krisztussal kötve össze a sorsukat. Az arminiánus nézet szerint a kiválasztás kollektív, egy előre nem...
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Szabados Ádám
Szükségszerű volt-e Krisztus kereszthalála?
Pál apostol szerint Isten Krisztusban választott ki bennünket magának (Ef 1,4). A kiválasztás elválaszthatatlan tehát a megváltástól. Isten Jézus Krisztus által üdvözíti minden választottját. Ez bibliai tény, nincs mit vitatkozni rajta. Nem is erről szeretnék most írni, hanem arról, hogy vajon szükségszerű volt-e Krisztus kereszthalála a megváltáshoz. Történhetett volna-e másképp? A kérdés nem az, hogy Istennek meg kellett-e váltania bennünket. Nem kellett. Ilyen értelemben nem volt szükségszerű Krisztus eljövetele és kereszthalála. Semmiféle külső törvény nem kényszerítette Istent arra,...
Beszélgetés a British Museum büféjében
November végén Angliában jártam. Egy szombati napon elmentünk a londoni British Musemba, ahol izgalmas tárlatok várják a látogatókat. Számomra az asszír, a babiloni és a perzsa kiállítások voltak a legérdekesebbek. A hatalmas ókori szobrokat, képeket és feliratokat látva a bibliai világ kézzelfogható maradványaival találkoztam. Lenyűgöző volt. A múzeum büféjében fogyasztottuk éppen az ebédünket és beszélgettünk, amikor váratlanul megszólított bennünket egy asszony, aki hallotta és értette a magyar szót. Őszhajú, Magyarországról évtizedekkel ezelőtt Izráelbe kivándorolt hölgy volt, aki...
Passzívvá tesz a kálvinizmus?
Charles Spurgeon, George Whitefield, William Carey, Müller György, Adoniram Judson, Hudson Taylor, David Brainerd, Robert Murray M’Cheyne, John Newton, William Wilberforce, Jonathan Edwards, Martyn Lloyd-Jones, John Stott, John Bunyan, Francis Schaeffer, Huntingdon grófné, Daniel Rowland, Howell Harris, John Cennick, John Erskine, Ebenezer Erskine, John Knox, Charles Simeon, Andrew Fuller, John Paton, Samuel Davies, William Tyndale, Gilbert Tennent, William Tennent, Asahel Nettleton, William Williams, Robert Haldane. Mi a közös ezekben az emberekben? 1. Angolul beszéltek. (A múlt idő John...
Arminiánus bumeráng?
Ebben a bejegyzésben az arminiánus teológia egyik önveszélyes érvére szeretnék rámutatni. Arminiánus teológiának a 16. században Jacobus Arminius által kidolgozott, majd a 18. században John Wesley által finomított teológiai irányzatot nevezik. Az arminiánus nézet a kálvinizmus kritikájaként jött létre, mert hívei igazságtalannak és személyválogatónak tartották a predesztináció kálvinista értelmezését. Az elmúlt hetekben több bejegyzésben igyekeztem megmutatni azt a meggyőződésemet, hogy a kiválasztó kegyelem kálvini értelmezése sem nem személyválogató, sem nem igazság alapján adatik....

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK