Keresési találatok az alábbi kifejezésre:

Szabados Ádám

Reggeli naplójegyzetek a Leviticusról (9) – Az ÚR dicsősége

„Ekkor megjelent az ÚR dicsősége az egész nép előtt. Tűz csapott ki az ÚR színe elől, és megemésztette az oltáron az égőáldozatot és a kövér részeket. Amikor látta ezt az egész nép, felujjongott, és arcra borult.” (3Móz 9,23b-24)

Vajon lakhat-e Isten Izráel népe között? Ez volt annak a napnak a nagy kérdése. Vajon elfogadja-e JHVH az engesztelő áldozatot? Működik-e a papság rendszere? Megjelenik-e Isten dicsősége? Együtt sátorozhat-e a szent Isten a tisztátalan néppel? Lehetnek-e fiak, és Isten lehet-e atyjukká?

bővebben

A teljes Krisztust

Ha tanítványok vagyunk, akkor a teljes Krisztust kell követnünk és a teljes Krisztust kell hirdetnünk. Azt, aki az Isten országa elközelítését jelentette be, és azt, aki megtérésre hívott és benne való hitre. Azt, aki meggyógyította a betegeket, és azt, aki megbocsátotta a bűnöket. Azt, aki kiűzte a démonokat, és azt, aki figyelmeztetett azok visszatérésére. Azt, aki előtt János összeesett, mint egy holt, és azt, aki a kezét rátéve azt mondta neki: Ne félj! Azt a Krisztust kell hirdetnünk, aki szerint a paráznák megelőzik a farizeusokat az Isten országában, és azt, aki szerint a megtéretlen...

bővebben

A fundamentum

Valaki azt írta az egyik Jézus haláláról szóló posztom kapcsán (kissé epésen, de nem teljesen indokolatlanul), hogy beakadt nálam a lemez. Igaza van! Nagyhéten a szívem közepét találta el a Krisztus helyettes engesztelő áldozatát ért gúnyos támadás, belém mart és kiélesített. Úgy éreztem, most egy ideig én sem akarok másról tudni, csak Krisztusról, róla is mint a megfeszítettről. Azt éreztem, hogy nem hagyhatom annyiban, nem maradhat megválaszolatlanul, hogy a hitem legdrágább kincsét, Jézus bűneimért folyt vérét közönségesnek tartsák, Isten igazságát, amely a golgotai kereszten magára vette az adósságaimat, vérszomjnak nevezzék, és a kegyelem legcsodálatosabb, legszentebb, legfelszabadítóbb örömhírét éppen Krisztus halálának ünnepén a kegyetlenség evangéliumának nevezzék. Ráadásul nem ateista Dawkins-tanítványok, akiktől megszoktuk, hanem az ő vulgáris érveiket egy az egyben felkaroló keresztény prédikátorok. Nem, nem, nem!

bővebben

Egyébként miért baj Istenre uralkodóként utalni?

Canterbury Szent Anzelm (Anselmus) szerepe egy indokolatlanul felnagyított szál az engesztelésvitában, egy teológiai urban legend, projekciós felület, semmi több. Nem kell lebecsülnünk a munkásságát, egyszerűen csak, hogy stílszerűen fogalmazzak: tegyük a helyére! A 11. században alkotó olasz származású bencés szerzetes Cur Deus Homo (Miért lett Isten emberré?) c. művében pusztán azt próbálta filozófiai nyelven is megfogalmazni, amit az Ószövetség előre jelzett, az apostolok tanítottak, az egyházatyák egyöntetűen vallottak, és később a reformátorok is újra kibontottak. A városi legenda, hogy Anzelm felelős a helyettes bűnhődés tanáért, G. Aulén Christus Victor c. könyvének félreértéséből született. A 20. századi svéd teológus a könyvében az Anzelm utáni skolasztika hangsúlyeltolódásait bírálja, nem az elégtétel vagy engesztelés gondolatát, ami szerinte a reformátoroknál éppen az egyházatyák hangsúlyaihoz tért vissza. Anzelm tehát minden ellenkező híreszteléssel szemben csak egy mellékszereplő ebben az evangélium lényegét érintő vitában.

bővebben

Hol mondja a Biblia, hogy Isten aranyos verebeket hajigál a földre?

Az engesztelésvita kapcsán egy különös, alapvetően idegesítő érvelési technikával találkoztam. Ennek az a lényege, hogy egy állítást, amit nem szeretünk, hogy lehet úgy megfogalmazni, hogy az a legabszurdabb gyökérségnek hasson. A recept viszonylag egyszerű. Mondjuk el a tételt kisarkítva, értelmetlennek mutatva azt, majd követeljük, hogy a másik a saját nézeteként a mi karikatúránkat támassza alá a Szentírásból! Konkrétan például ilyesmiket olvastam: „Azok a kedves atyámfiai, akik a helyettes bűnhődésben hisznek, mutassák már meg, hol mondja a Biblia, hogy Isten olyan, mint egy római császár, aki abban leli kedvét, hogy halálra kínozza a fiát!” Vagy: „Miért lenne az igazságos, hogy Isten sértettségében megkorbácsolja, megköpdösi, véresre veri, majd brutálisan megöli az ártatlan, bűntelen Fiát?” És hasonlók. Hogy miért nehéz ezekre megfelelő komolysággal válaszolni, azt hadd illusztráljam néhány másik példával.

bővebben

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK

  • Son of Noon on Ti írtátokNem gondolom, hogy egy választási eredményt egysze…
  • Szabados Ádám on Ti írtátokKedves Enci, nem, amit írok, nem a gyászról szól,…
  • Enci on Ti írtátokKedves Ádám! A jelenség mögött sok minden lehet. M…
  • svgy on Ti írtátok@ Szabó István Szerintem nem mindenki ugyanúgy éli…
  • Judit on Ti írtátokKedves Ádám, nagy örömmel olvasom, amit írtál és m…
  • Gergely Erzsébet on Ti írtátokIdézet Ádám kommentjéből: "... Imádkoznunk kell az…
  • Szabados Ádám on Ti írtátokKedves István, nem szükségszerű. A gyász jó dolgok…
  • ΙΧΘΥΣ on Mákony és valóság a politikán túlLegyen így Ungvári Péter testvérem, hogy bárcsak ú…
  • Szabo Istvan on Ti írtátok"Istenben bízom, nem félek, ember mit árthat nekem…
  • Szilágyi József on Az indirekt beszédmód örömeLámpásaink kialusznak? Gyűjts olajat, fényt ma tel…