Jordan Peterson szerint az ősi mitológiákra feltétlenül érdemes odafigyelni, mert az emberiség finomra őrölt tapasztalatait gyúrják évezredeken át letisztult, bölcsességet hordozó formákba. Ezzel a megállapítással valószínűleg a két mítoszkedvelő oxfordi jóbarát, C. S. Lewis és J. R. R. Tolkien is messzemenőkig egyetértenének. Talán még azzal is, hogy a mítoszok közül a bibliai történetek a leginkább figyelemre méltók, bár Lewis a bibliai történeteket műfaji szempontból gyengébbnek tartotta az északi mítoszoknál, talán épp azért, mert a bibliai „mítoszok” ténylegesen megtörténtek, és a valóság kevésbé stilizált, mint a sokáig csiszolt egyetemes történetek. Az viszont tény, hogy a mítoszok számos ősi megfigyelést őriznek az emberi együttélésről, ezért mi is sokat tanulhatunk a mítoszokból. Az egyik ilyen tanulság a zsarnokkal és a mostohával kapcsolatos.
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Divinity
A hittől való elszakadás
Ez egy rövid, határozott poszt lesz, utána viszont szeretnék egy időre eltávolodni a közéletet uraló LMBTQ-témától. Szombaton Magyarországon is láthatóvá tette magát a – nálunk még parányi, nyugaton már mindenre rákenődött – szivárványos „kereszténység”. Egy ismert lelkész üdvözletét és áldását küldte a Pride résztvevőinek. Egy ismert politikus magát váratlanul kereszténynek nevezve szólalt fel a Pride-on, és azt mondta: éppen keresztény hite miatt teszi ezt. A homoszexualitást, transzneműséget és más szexuális céltévesztettségeket ünneplő Pride így lett keresztény esemény is. Tőlünk nyugatra ez már általános, nálunk egy nagyon rossz folyamat kezdete.
A valódi coming out
Jézustól származik a sokat idézett mondás: „megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket” (Jn 8,32). Huszonegyedik századi kultúránk ilyenkor valamiféle belső igazságra gondol. Olyasmire, hogy ha megismerjük igazi belső valónkat és felvállaljuk azt, szabadok leszünk. A coming out történetek pontosan erről szólnak. Egy embertársunk előjön azzal, amit belső igazságának tart, és azonosul azzal. Hány és hány ilyen vallomást hallottunk már: „Egy ideig megpróbáltam az lenni, aki nem vagyok, annak látszani, ami nem vagyok, míg egy nap rájöttem, hogy ez engem csak gúzsba köt. Eldöntöttem, hogy nem fogok többé hazugságban élni. Felvállaltam valódi énemet, nem hazudtam többé magamnak és másoknak. Azóta szabad vagyok.” Történetekkel nemigen lehet vitatkozni, de akkor különösen nem, ha elfogadjuk a tézist, hogy az igazság az, ami belül van.
A gyermekvédelmi törvény ügyében igazat adok a kormánynak
Nem szoktam a Divinity-n pártpolitikai kérdésekben állást foglalni, mert a politikát az evangéliumhoz képest sokadlagosnak tartom. Ha megszólalok, mindig egy ügy vagy egy jelenség mellett teszem, soha nem egy párt vagy egy politikai erő mellett. Ez igaz akkor is, amikor bírálom a kormányt, és akkor is, amikor támogatom a törekvését. Most sem egy párt mellett török lándzsát, viszont szeretném elmondani, hogy a gyermekvédelmi törvény kérdésében igazat adok a kormánynak.
Reggeli naplójegyzetek az Exoduszról (32) – A sodródás bűne
„Majd ezt kérdezte Mózes Árontól: Mit tett veled ez a nép, hogy ilyen nagy vétekbe vitted őket?! Áron így felelt: Ne lobbanjon haragra az én uram! Magad is tudod, hogy milyen gonosz ez a nép. Ezt mondták nekem: Készíts nekünk istent, hogy előttünk járjon! Mert nem tudjuk, hogy mi történt ezzel a Mózessel, aki kihozott bennünket Egyiptomból. Erre azt mondtam nekik: Akinek van aranya, szedje le magáról! Ők ide is adták nekem, én meg tűzbe dobtam, és ez a borjú lett belőle.” (2Móz 32,21-24)
Ahhoz, hogy a nép bálványimádóvá váljon és Isten ítélete alá kerüljön, Áronnak – a leendő főpapnak – elég volt akarattalanul sodródni az ő akaratukkal. A tragédiához csak annyi kellett, hogy Áron nem állt ellen gonosz törekvéseiknek. A meghatározó pillanatban ernyedt volt. Konfliktuskerülése miatt született az aranyborjú.

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK