Keresési találatok az alábbi kifejezésre:

Divinity

Reggeli naplójegyzetek az Exoduszról (1) – Sifrá és Púá

„Azután parancsot adott Egyiptom királya a héber bábáknak – az egyiknek Sifrá, a másiknak Púá volt a neve –, és ezt mondta: Amikor a héber asszonyok szülésénél segédkeztek, figyeljétek a szülés lefolyását: ha fiú lesz, öljétek meg, ha leány, hagyjátok életben! De a bábák félték az Istent, és nem cselekedtek úgy, ahogyan Egyiptom királya meghagyta nekik, hanem életben hagyták a fiúgyermekeket.” (2Móz 1,15-17)

Jegyezzük meg ezt a két nevet: Sifrá és Púá. Egyszerű bábákról van szó, nem politikai vagy spirituális – vagy bármilyen – vezetőkről. Ez a két bába a bátorságával mégis védelmet és útmutatást jelentett Izráel népének egy rendkívül kritikus időszakban. Amikor munkájuk közben nem hajtották végre a világ akkor talán leghatalmasabb uralkodójának a parancsát, egy sokkal nagyobb hatalomnak nyitottak utat, és áldást hoztak népükre.

bővebben

Keresztény szervezetek identitáscsapdában

Keresztény egyházak, gyülekezetek és szervezetek önazonosságuk meghatározásában két – egymással összefüggő – identitáscsapdába kerülhetnek. Azért csapdák ezek, mert a szervezetek és közösségek, amelyeknek az identitása e kettő valamelyikében torzul, éppen a torzulás miatt nem képesek felismerni, hogy probléma van.

bővebben

Juliska néni és a „rések istene”

Vitákban gyakran nekünk szegezik, hogy az Isten, akiben hiszünk, valójában a „rések istene”, vagyis pusztán egy tudatlanságon alapuló magyarázat a tudomány által még nem megmagyarázott jelenségekre. Ezt az a tapasztalat teszi valamelyest hihetővé, hogy az elmúlt évszázadokban a tudomány valóban természetes magyarázatot adott számos korábban természetfelettinek tartott jelenségre. A rések pedig egyre szűkültek, egyre kisebb helyre szorítva a „rések istenét”, vagyis a természetfelettire hivatkozó magyarázatokat, amelyek láthatóan a tudatlanságból fakadtak. Sokan ebből arra következtetnek, hogy a tudomány rései nemsokára annyira vékonyra záródnak, hogy még egy hajszál sem fér be többé közéjük, de a természetfeletti magyarázatok biztosan nem. Tegyük fel, hogy a tudomány valóban csak bezár réseket, és nem nyit újakat (a helyzet ennek pont a fordítottja), és hagyjuk egy pillanatra figyelmen kívül azt, hogy a keresztény teológia soha nem a „rések istenét” tanította, hanem a Mindenhatót, aki a másodlagos okokon keresztül is cselekszik. Vajon ebben az esetben végleg zárójelbe tehetnénk az istenhit kérdését? Hadd válaszoljak egy hétköznapi példával.

bővebben

J. I. Packer (1926-2020)

A Christopher Catherwood által annak idején a huszadik század öt legjelentősebb evangéliumi vezetőjének nevezettek közül tegnap az utolsó is eltávozott közülünk. Martyn Lloyd-Jones, Francis Schaeffer, John Stott és Billy Graham után James I. Packer is befejezte földi szolgálatát és bement a mennyei Atya örömébe.

bővebben

Hogyan változhat az Isten iránti gyűlöletünk szeretetté?

Ha igaz, hogy az Isten iránti gyűlölet legmélyebb oka az ítéletétől való félelem, hogyan tud a gyűlölet szeretetté változni? Kálvin mondja: „Ha lelkiismeretünk haragot és bosszút lát csupán, hogyne rendülne meg, és hogyne borzadna el? Hogyne menekülne Istentől, ha retteg tőle? Márpedig a hitnek keresnie kell Istent, és nem elmenekülnie tőle.” (Institutio III.2.7)” Nathanael Emmons kálvinista teológus szerint azért nem szeretik az emberek Istent, mert gyűlölik őt. Ha ez a gyűlölet abból a félelemből fakad, hogy Isten elítél bennünket, hogyan tudnánk Istenhez közeledni ahelyett, hogy elhúzódnánk tőle, ha a félelmünk jogosságát a lelkiismeretünk is megerősíti? Hogyan tudna a gyűlöletünk szeretetté változni, ha Istennek már a léte is fenyegetést jelent az önrendelkezésünk számára, amely nem veszi figyelembe Isten akaratát?

bővebben

Archívum

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK