Divinity

Vitákban gyakran nekünk szegezik, hogy az Isten, akiben hiszünk, valójában a „rések istene”, vagyis pusztán egy tudatlanságon alapuló magyarázat a tudomány által még nem megmagyarázott jelenségekre. Ezt az a tapasztalat teszi valamelyest hihetővé, hogy az elmúlt évszázadokban a tudomány valóban természetes magyarázatot adott számos korábban természetfelettinek tartott jelenségre. A rések pedig egyre szűkültek, egyre kisebb helyre szorítva a „rések istenét”, vagyis a természetfelettire hivatkozó magyarázatokat, amelyek láthatóan a tudatlanságból fakadtak. Sokan ebből arra következtetnek, hogy a tudomány rései nemsokára annyira vékonyra záródnak, hogy még egy hajszál sem fér be többé közéjük, de a természetfeletti magyarázatok biztosan nem. Tegyük fel, hogy a tudomány valóban csak bezár réseket, és nem nyit újakat (a helyzet ennek pont a fordítottja), és hagyjuk egy pillanatra figyelmen kívül azt, hogy a keresztény teológia soha nem a „rések istenét” tanította, hanem a Mindenhatót, aki a másodlagos okokon keresztül is cselekszik. Vajon ebben az esetben végleg zárójelbe tehetnénk az istenhit kérdését? Hadd válaszoljak egy hétköznapi példával.