Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
A képmutatás mindig ellenszenves, de van, amikor ártalmas is. A Tűzfal podcast tizenötödik részében a képmutatás kirívó mai példáját – a progresszív elit luxushiedelmeit – beszéljük át Rob Henderson amerikai pszichológus gondolatai mentén. Az epizódot az előző részekkel együtt megnézhetitek a Tűzfal YouTube csatornáján vagy meghallgathatjátok Spotify-on is. Ha tetszett, kedveljétek, osszátok, és iratkozzatok fel, hogy elsőként értesüljetek az új epizódokról!
Miért írok a teológia mellett kultúráról is?Nagyon egyszerű. Lesslie Newbiginnel egyetértve úgy gondolom, hogy a kereszténység igazsága nyilvános igazság. Nincs duplex veritas, vagy ahogy Szent Ágoston fogalmazott: minden igazság Isten igazsága. Ami persze rengeteg kínzó kérdést felvet, de számomra most ebből az a lényeg, hogy egy valóságban él hívő és nemhívő, ha más narratívákban értelmezik is azt, ezért a hívő ugyanúgy sokat gondolkodik a valóság közös metszeteiről, mint a nemhívő. Szóval számomra a kereszténység és a kultúra között nincs mély árok, inkább az egymással való viszonyukat szeretném jól érteni.
Egy rövid gondolatot hadd osszak még meg Jordan Peterson budapesti előadásával kapcsolatban. Jordan Petersont többek közt azért érezzük ösztönösen is relevánsnak, mert a modernitás egyik legfontosabb, kimondatlan előfeltevését kérdőjelezi meg: azt, amit Lesslie Newbigin a tények és értékek közötti szakadéknak nevez. A modernitás elválasztotta a tényeket az értékektől, és a tényeket objektív, az értékeket viszont szubjektív dolgoknak tekintette. A tudományvallás, a szekularizmus, a nihilizmus és a modernitás számos további ficama jelentős részben ebből a megkülönböztetésből sarjadt ki. A modernitásból leágazó posztmodernitás is csak annyiban módosított az előfeltevésen, hogy a tényeket a szubjektív világba helyezte át, az értékek mellé. Jordan Peterson azonban régóta azt kapisgálja, hogy nincsenek tények értékek nélkül, az értékek valamilyen módon inherens részei a tényeknek, a világot a Logosz rendezi, akármi (vagy akárki) is az.
Szavakban elmondhatatlan, hogy mekkora űrt hagy maga után Timothy Keller, aki tegnap e világból átment a mennyei dicsőségbe. Egyszer hallottam őt élőben, amikor 2009-ben vagy 2010-ben a St. Louis-i Covenant Seminary-re látogatott, ahol akkor épp exegetikai teológiát tanultam. A New York-i presbiteriánus lelkész pont olyan volt, amilyen a felvételeken is: közvetlen, mély, érdekfeszítő, inspiráló. Természetesen a cipzáros pulcsijára húzott zakóban. Nagyon sokáig tudtam volna hallgatni, ahogy lassan, megfontoltan, időnként hangosan morfondírozva, de végül mindig a lényeget megragadva válaszolt a kérdéseinkre. Biblikus volt és releváns.
de miért, miért ismétli magát a történelem, egészséges gallyak mért hajtanak betegeket? vagy maguk az ágak férgesek? mint régi bútorban, láthatatlan szú eszi a gyantás ereket? a hit nem győzhetne ikerpárja felett? miért a hitetlenség hoz győzelmeket, miért nem szégyenül meg az, aki nevet, és az anya kiszáradt szeméről mért nem törlik le az elfeledett könnyeket? nem fordulhat egyet a családi kör, nem szülhetne üdvtörténetet? miért mondhatja a vicsorgó fejedelem, hogy mind megnyerte a fontos küzdelmeket? miért kacag és miért tombol a vén gyilkos, miért az övé a kör, és miért övé a történelem?...
LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK