A sola fide szavak a megigazulásra vonatkoznak: a reformátorok szerint Isten egyedül hit által fogad el bennünket igaznak. A szent Isten felmentő ítéletet hoz azokról, akik Jézus Krisztusban hisznek, mert a hitükért az ő igazságát tulajdonítja nekik. Luther szerint az egyház ezen a hittételen áll vagy bukik (articulus stantis et cadentis ecclesiae). Jézus példázatában (Lk 18,9-14) a vámszedő nem mert felnézni, de irgalomért és bocsánatért könyörgött, miközben a farizeus hálát adott azért, hogy nem olyan, mint a vámszedő, hiszen istenfélő cselekedeteket hajt végre a hét minden napján. Jézus...
Keresési találatok az alábbi kifejezésre:
Egyén
Post tenebras lux
A sola Scriptura elve megnyitotta az utat a reformátorok előtt, hogy a középkori hagyományok és a római magisztérium értelmezési keretei nélkül lássanak neki a Szentírás tanulmányozásának. Az eredmény az evangélium újrafelfedezése volt. Nem egy új evangéliumé, hanem azé a régi evangéliumé, amit az apostolok hirdettek. Athanasziosz a 4. században ugyanígy a Szentírás tanumányozására biztatott, és azt mondta: „Azért nézzük meg…, mi az, ami a katolikus egyháznak hagyománya, tanítása és hite kezdettől fogva, amit az Úr adott át, az apostolok hirdettek, az atyák pedig megőriztek. Ez ugyanis az...
A Benső Világosság sötétsége
Chesterton szerint „a felvilágosodás elképzelhető formái közül a legrosszabb az, amit… Benső Világosságnak neveznek”. (Igazságot!, 108) „Valamennyi szörnyvallás közül a legszörnyűbb: a bennlakó isten imádása.” Pedig ez az isten mostanában több bizalmat kap, mint bármely más isten, beleértve az egy, igaz Istent. A Benső Világosságot a kultúránk iránytűként használja, amikor a valóságról, az életről, a szeretetről, a hasznosságról, az élet értelméről, az identitásról gondolkodik. „Hallgass a szívedre!” – halljuk szinte naponta a kultúra papjaitól és papnőitől. „Az vagy, aminek érzed magad....
Öröm a felszínen vagy öröm a mélyben?
Megéri-e kereszténynek lenni? – tesszük fel a kérdést, amikor egyik szemünkkel a koncerten önfeledten flörtölő barátunkat látjuk, akit mi már nem követünk önfeledten, másik szemünkkel a betegeket ápoló diakonisszát vagy az otthonát elhagyó misszionáriust, akikben két évezrede megtestesül a keresztény önfeláldozás eszménye. „A pogányságról azt mondják, hogy az öröm vallása, a kereszténység pedig a fájdalomé” – foglalja össze Chesterton nem csak azt, amit a flörtölő barátunk és a diakonissza kapcsán megfogalmaztunk, de mindazok ítéletét is, akik a kereszténységet a történelme során a látható...
A megtéréshez méltóan
Sokszor írtam már arról, hogy az apostoli igehirdetésben az evangélium és az evangéliumból következő etika elválaszthatatlanok egymástól (pl. itt vagy itt). Mivel a kegyelemről szóló evangélium (amit én is teljes szívemből hiszek), és az egyedül hit által való megigazulás tana (a reformáció egyik dogmatikai sarokköve, amit szintén hiszek) könnyen azt a benyomást keltheti (és magától Páltól tudjuk, hogy már kezdetektől keltette is – pl. Róm 6,1), hogy az etika és Isten törvénye nem lényeges, szükségesnek tartom újból és újból hangsúlyozni, hogy aki megismerte Krisztust, az az apostoli tanítás...

LEGUTÓBBI HOZZÁSZÓLÁSOK